Egy másik nézőpontból: A MrCarterCo és Dobra Anett legújabb kollaborációja
Strukturált sziluettek némi szelíd, ívelt játékkal, mély, teli tónusok kontrasztos, határozott öltésekkel körvonalazva. Szekeres Ákos legújabb Pinar táskáinak éjsötét, szoborszerű darabjai méltán kerültek Varga Mihály, székelyföldi szobrászművész műtermébe, ahol a három médium és a három alkotói nyelv egy közös hangon csendül fel Dobra Anett képein.
Szekeres Ákos már több sikeres együttműködést tudhat mögött – Poprádi Flórával karöltve tervezett vibráló La Flor kollekciója a nyár esszenciáját ragadta meg, míg a hong kongi Rickyy Wong márkával közösen megálmodott lazacbőr válltáska egyszerre kecses és extravagáns stílusjegyeket hordozott magában. Ugyan a táskák önmagukban is beszédesek, a végletekig stilizált Cube-ról például számtalan varázslatos editorial megemlékezett, Ákos továbbfűzte a gondolati láncot.
Egy táska, más nézőpont
Mi történik, ha a táskát egy friss, tehetséges alkotóművész kezébe adjuk, aki saját szemüvegén keresztül örökítheti meg a kiegészítőt, és társíthat hozzá egy egészen sajátos, új narratívát? Nem feltétlenül táskaként, sokkal inkább objektként, műtárgyként megfogalmazva.
Alaprajztól szabásmintáig – Építészek, akik divattervezőként születtek újjá
A jó pár évvel ezelőtt lezajlott karantén időszak alatt indult el a Different Perspectives sorozat: a felhőtlen alkotást, utókommunikációt és dokumentációt jelentősen megnehezítette a kijárási tilalom, a nagycsoportos fotózásokat intim behind-the scenes fotók váltották fel. Ekkor került először egy fiatal magyar fotóművész lencséje, Ladocsi András elé az egyik MrCarterCo darab (egészen pontosan egy teljes natúr színpalettányi Cube).
A kezdeményezés olyan sikeresnek bizonyult, hogy egy kollekcióval később Donka Panna kísérletezett az új mini Piñar modell formáival – a táska szigorúan szerkesztett körvonalait hol egy örök klasszikus Márta fotel finom íveivel ellensúlyozta, hol pedig egy idilli, romantikus-organikus háttérrel teremtette meg a szükséges kontrasztot. „Azóta egy kicsit poetikusabbá evolválódott a sorozat” – meséli Ákos.
Cseh Eszter Sára építőkockaként játszott a Cube geometriájával, júliusban pedig Vágó Csaba Kornél vitte magával a nyár slágerét, a natúr, rojtozott Pinar tote baget egy tengerillatú helyszínre. A modellre Dobra Anett is elkészítette saját variációját, újabb és újabb váratlan környezetbe helyezve a shoppert.
Perspektívák
Ezúttal egy korántsem váratlan helyszínre utazott a MrCarterCo bagett Pinar táskája: Dobra Anett egy szobrász műterem sejtelmes fényeiben mesélte el a szoborszerű táska történetét. „Mindig is erősen vonzódtam a képekhez, és szerettem rögzíteni mindazt, ami számomra szép vagy érdekes, legyen az telefonnal vagy fényképezőgéppel” – meséli a fotóművész. Amikor Budapestről hazaköltözött Erdélybe, kevéssé találta a megszokott kreatív közeget, de a barátok biztatására egyre lelkesebben merült el tárgyfotózás mikrokozmoszában.
A modern világban már mindent lehet művészetnek nevezni?
Minden egyes fotóval egyre közelebb került a saját, egyéni nézőpontjának és stílusának kialakulásához, bár minden projekt hordozott magában némi változatosságot. „Számomra nem igazán a ‘stílus’ a lényeg, sokkal inkább az, hogy a fotózás a hangulatok és az éppen aktuális érzelmi feszültségek levezetésének eszköze legyen – mint egy terápia. Szeretem, hogy mindig egy új szinten képes kapcsolódni ahhoz, amit látni vagy éreztetni szeretnék.”
Anett és Ákos látásmódja szépen összecseng egymással – míg Ákos geometrikus formákból építi fel az általa tervezett modelleket, Anett előszeretettel integrálja a kiszerkesztett részleteket fotóművészeti munkáiba. „Nagyon inspirálónak találom a MrCarterCo táskák által képviselt formavilágot. Gyerekkorom óta vonzódom a geometriai formákhoz, így nem is volt kérdés, hogy egy olyan márkával szeretnék dolgozni, amely ezt az irányt követi, és eltér a táskákkal kapcsolatos hagyományos elképzelésektől. Plusz az általam kitalált koncepció adta magát, hogy a MrCarterCo táskákkal kell kiviteleznem.”
A siker garantált
Konzisztensen felépített portfólióját böngészve egyértelművé válik, hogy nemcsak a geometriával, hanem a kulturális motívumkincsek, valamint a mid-century-modern vagy épp klasszikus enteriőrök, retro bútorok is organikusan beépültek sajátos vizuális világába. Az adományboltból vásárolt, használt kincsek és vintage relikviák jelenlétével elegánsan reflektál a fenntarthatóság kérdéskörére, míg saját kapcsolódását is elősegíti, felerősíti a környezetéből származó, ismerős tárgyakkal.
Felerősíti a fiatal roma nők hangját a Romaversitas
Nem meglepő tehát, hogy az aktuális projekt is egy olyan környezetben lelt otthonra, ahol a geometria, a hagyományok és az objektek szépsége, anyagszerűsége kiemelt figyelmet kapnak. „A szobrászműhely atmoszférája szinte minden elemével inspirált: a tömegek, a formavilág, az anyaghasználat, a fények minden hozzájárult ahhoz, hogy elmélyülten fedezzem fel a környezetet. Mintha egy olyan helyre találtam volna, amely váratlanul tökéletes inspirációs forrásá vált számomra. Ebben persze az alkotó személyisége is nagy szerepet játszott – egy különleges térben dolgozhattam egy kivételes emberrel és művésszel, aki igazán otthonossá tette számomra ezt a közeget.”
Egy szakavatott, designra és művészetre érzékeny szem képes felfedezni a szépséget, vonzó tulajdonságokat, vagy éppen a hasonlóságot a legapróbb részletekben is. Az üllőszerű műre helyezett Pinar finoman balra billenve egy harmonikus egészet képez: az ellenfényben többé nem táskaként és szoborként, hanem egy talányos objektként létezik tovább.
Csodáld meg a táskákat a galériánkban:
„Igyekeztem egyenrangúan kezelni a tásákat és szobrokat, egyensúlyt találva a kettő között. Alapvetően minden lehetőséget végigpróbáltam, amit ott jónak láttam: a folyamatot egy intenzív keresgélésnek írnám le.” Egy olyan inspiráló színtérben, mint egy műterem, az alkotói munka gyerekjátéknak tűnhet, ám a túláradó lehetőségek némileg meg is nehezítik a folyamatot. Az alkotó birtokba vette a rendelkezésre álló teret, és minden nézőpontból alaposan megvizsgálta a lehetséges kompozíciókat.