Ízek, imák, szemétdomb és patkányok - Bali az Instagramon túl
Lehet – sőt biztos –, hogy velem van a probléma, de az én szívemet (elsőre) nem ejtette rabul Bali. Pedig hatalmas elvárásokkal érkeztem (talán épp ez a probléma). Szerintem ez elnézhető annak tükrében, hogy az Ízek, imák, szerelmek az egyik kedvenc filmem, és azóta vágytam a szigetre, amióta először megláttam Julia Robertset a rizsföldek között biciklizni. Aztán, amikor végre megérkeztem, mégsem sikerült megérkeznem.
Azóta is nehezen tudom megmagyarázni az okokat, mint ahogy írni is nehezen tudok róla, mert igazából az álomutazásom csalódás lett. A szokásos „Úúúú, na milyen volt?” kérdésekre nem tudom őszintén azt felelni, hogy szenzációs vagy csodálatos. Mert Bali nagyon ellentmondásos. És ezt a megfoghatatlan kettősséget éreztem végig a kint tartózkodás idején, és érzem azóta is a szigettel kapcsolatban. Mégis visszavágyom. Totál paradoxon.
Így tehetünk jót, miközben utazunk – a voluntourism jelensége
Nem hiszek az Instagramon most nagyon felkapott elvonulásokban, nem hiszem, hogy attól leszek jobb ember, ha Balira megyek, nem hiszem, hogy ott majd megtisztulok, mint ahogy azt sem, hogy megszabadulok az összes szorongásomtól, vagy épp túl leszek a gyászmunkán attól, hogy megmártózom a hindu vallásban szentnek tartott vízben.
Minél messzebbre kell menni, hogy minél közelebb kerüljünk önmagunkhoz?
Tagadhatatlanul van a szigetnek egy spirituális ereje, egy különleges energetikája, de ahhoz, hogy ennek az érzésnek át tudjam magam igazán adni, elsőre túl sok volt az olyan benyomás, ami elterelt, amire nem számítottam az Instagram alapján.
Sokkal inkább éreztem azt, hogy sajnálom a balinézeket, sőt, szinte bűntudatot éreztem amiatt, hogy én is pluszban terhelem a környezetet az általam felhalmozott szeméttel. Még mindig nem tudom pontosan, hogy a helyiek számára áldás vagy átok ez az évi hatmillió turista. A balinézek szempontjából lehet, hogy is-is, hiszen mégiscsak az idegenforgalomból él a sziget lakóinak kilencvenkilenc százaléka. A környezet számára biztosan átok.
Kezdem a legnagyobb problémámmal: gyerekkorom óta betegesen rettegek a patkányoktól, Balin pedig bőven jut a látványukból – akár élve, akár holtan. Erre egyetlen Instagram-poszt sem készített fel előre, pedig örültem volna, ha azért valaki figyelmeztet rá. Utólag nem tudom, miben lett volna más az élmény, de talán mégis jobb az ilyenre előre felkészülni, vagy legalábbis számítani a rágcsálókra.
Erre a helyzetre egyébként már lehet találni válaszokat a közösségi médiában, hiszen egyre több olyan posztot látni – főleg TikTokon –, hogy a Balin egymás hegyén-hátán épülő, elképesztő luxusvillák között micsoda szemétdombok vannak. A hulladékkezelés kimerül az összegyűjtött szeméthegyek elégetésében, a szemétszállítás pedig leginkább egyet jelent az óceánba való beengedéssel. Becsült adatok szerint évente több mint harmincháromezer tonna műanyag hulladék kerül a sziget körüli vizekbe, ami valljuk be, több mint riasztó.
A sziget, amely a csodálatos természeti adottságairól, a mesés rizsföldekről és a vízesésekről híres, gyakorlatilag megfullad a szemétben. A vezetékes víz még fogmosásra sem alkalmas, így műanyag palackok állnak hegyekben, égetésre várva az építkezésekről származó építési hulladékokkal együtt. Lehangoló látvány, de az még elszomorítóbb, amikor a fehér homokos, kristálytiszta öbölben, a strand közepén ég egy ilyen szemétdomb. Ilyen „élményben” is részem volt sajnos.
Mint ahogy a hulladékkezelésre sincsenek előírások, úgy nincsenek igazából közlekedési szabályok sem. Érdekes volt egy barátomtól azt hallani, hogy ő a budapestivel ellentétben Balin sokkal biztonságosabbnak érezte a közlekedést, annak ellenére, hogy igazából nincs KRESZ, nincsenek táblák, – a fővárost kivéve – kijelölt gyalogátkelőhelyek, jelzőlámpák.
Gyakorlatilag csak és kizárólag robogóval lehet haladni, állandó halálfélelem és fuldoklás közepette. Ha nem lett volna stabil harminc fok, akkor is leizzadtam volna, mire eljutok A-ból B-be a kölcsönzős robogókkal, amelyek műszaki állapotába inkább jobb volt bele sem gondolni.
Vendéglátók helyett szolgálók
Bali híres a balinéz emberek kedvességéről és vendégszeretetéről is. Tény, hogy nagyon kedvesen tudják megkérdezni tíz másodpercenként, hogy: taxi, masszázs, motor? De egy idő után az agyamra ment, hogy egy csomag füstölőt sem tudtam anélkül megszagolni, hogy ne akartak volna nekem azonnal eladni mindent – a faragott elefánttól kezdve a hindu isten-szobrokon keresztül az „originál” Louis Vuitton táskáig és Prada napszemüvegig.
Nekem a kedvesség helyett sokkal inkább az elkeseredettség volt az, ami a helyi emberek szemében látszott, hogy minden egyes turistában bevételt látnak – amiért nyilván nem lehet őket hibáztatni, de egyszerűen azt éreztem, hogy nem hagynak létezni sem. Mintha minden pillanatban egy szolgáló lenne körülöttem. Számomra elkeserítő, hogy mennyire megalázkodnak.
A turistalátványosságokhoz képtelenség önállóan elmenni. A legtöbb helyen kell egy sofőr, egy „gájd” vagy egy túravezető, aki elkísér – ha kéred, ha nem –, ha tudja veled tartani a tempót a vulkánra felfelé, ha nem. (A miénk nem tudta; nagyjából három perc után jelezte, hogy ő inkább felviteti magát terepjáróval a hegycsúcs azon pontjáig, ameddig autóval is fel lehet jutni, és majd ott találkozunk.)
Félreértés ne essék, nem a pénzt sajnáltam tőlük, és nagyon szívesen kifizettünk mindenkinek mindent, de szerettünk volna magunkban lenni, és nem a „gájd” által diktált tempóban felfedezni a vízesést vagy épp a vulkánt. És nincs szükségem masszázsra minden utcasarkon, motoros taxisra sem, csak azért, mert egy vászonszatyorral és jógaszőnyeggel a vállamon sétálok az úton. Mivel járda sincs nagyon sehol, így nem tudok máshol sétálni.
Kettős mérce
És hogy miért írtam pár sorral feljebb, hogy elkeseredettséget látok inkább a balinéz vendéglátósok szemében, mintsem határtalan vendégszeretet? Amiatt a kettősség miatt, amire már a cikk elején is utaltam. Szó szerint egymást érik az ötcsillagos luxusszállodák. Európai, amerikai és ausztrál igényekre szabva folyamatosan épülnek a turistaparadicsomok, hogy az autentikus rizsföldek felett csodálatosan lebbenő selyemruhában pompás fotókat lehessen készíteni az Instagramra.
Miközben két épülő resort között deszkából felállított kunyhókban élnek a balinézek. A gyerekek szennyvízcsatornában fürdenek, majd ugyanott azzal játszanak, hogy ki tud több patkányt fogni...
Viszont valamilyen számomra érthetetlen módon mégis élvezik az életet. Boldogok, úgy, ahogy élnek, elégedettek azzal, amijük van.
Teszik mindezt elképesztő mélyszegénységben, mégis hatalmas szeretetben.
Talán épp ezt az egyszerű boldogságot keresi az az évi hatmillió nyugati turista is, aki ellátogat Balira. Talán épp ezt kerestem én is, és ezért érzem azt, hogy minden negatív tapasztalat ellenére, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mégis visszavágyom. De az biztos, hogy ha egyszer sikerül újra Balira eljutni, azt elvárások nélkül teszem.
A leírt negatív tapasztalatok ellenére nyilván nem véletlenül lett az egyik legvonzóbb úti cél Indonézián és Ázsián belül. Balin számos csodálatos hely található, amelyből az alábbi gyűjteményben látható egy rövid válogatás.
