Ördög Nóra világsztárokat megszégyenítő ruhakölteményben: a műsorvezető valósággal beragyogta a GLAMOUR gálát
Tavaly Az év vállalkozója címet nyerte el, idén pedig Az év műsorvezetője mezőnyben izgulhatott Ördög Nóra. A díjat végül Lékai-Kiss Ramóna kapta, aki hihetetlenül elismerően méltatta beszédében műsorvezető társait, többek között Nórát is, aki Merő Péter által tervezett ruhájában pont úgy tündökölt, mintha csak egy Golden Globe-ra érkezett volna.
Ezeket láttad már?
A jól bevált dolgokon teljesen felesleges változtatni: épp ezért Ördög Nóra, pont úgy, ahogy tavaly, idén is a zseniális Merő Péter tervezésében érkezett a GLAMOUR Women of the Year gálára. Ruhája a régi Old Hollywood ragyogását idézte meg, amire csak tovább erősített frizurája és szemhangsúlyos sminkje.
Kifinomult sellő ruhájának számtalan izgalmas részlete volt: a fekete és a púder finom kontrasztja, a dekoltázs izgalmas, mégis kifinomult szabása és tollas díszek is emlékezetessé tették megjelenését, ami túlzás nélkül a világ bármelyik vörös szőnyeges eseményén megállta volna a helyét.
Galéria
A műsorvezetőt férje, Nánási Pál kísérte el a gálára, ahol együtt izgulhatott párja mellett: Nóri ugyanis (aki büszkélkedhet már GLAMOR Women of the Year díjjal) idén Az év műsorvezetője mezőnyben "versenyzett" a jelöltek között: Csobot Adéllal, Szabó Zsófival, Lékai-Kiss Ramónával és Szabados Ágival.
Itt a lista: Ők lettek a GLAMOUR Women of the Year nyertesei 2025-ben
Az értő olvasás érték!
Ördög Nóri, aki Szentesi Éva Hamvaiból című könyvével érkezett, maximálisan képes volt kapcsolódni a gála egyik fontos üzenetével: az olvasás népszerűsítésével és az értő olvasás fontosságával. A műsorvezető a gála előtti órákban egy elgondolkodtató posztot is megosztott a témában:
„Amikor érettségi után Budapestre költöztem, mindig és mindenhol olvastam, ahol találtam egy kicsi üres időt: a vonaton, a villamoson, a metrón, a bankban, az orvosi rendelőben. És a várakozás varázsütésre megtelt tartalommal. Ma már sajnos előbb nyúlok a mobilom után. Az olvasással töltött idő felértékelődött: énidős luxus, amiből sokkal-sokkal több kéne... Mert nagyon szeretek olvasni.”