„Ez nem egy helyi probléma, országos szinten szeretném, ha máshogy viszonyulnánk a takarításhoz” - Kollár Kata, a lány, aki egy országot tanít meg a tisztaságra

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az úvéji fogadalmak többsége általában a februárt sem éli meg, Kollár Kata, a Takakarítás Akadémia megálmodója viszont ennek köszönhetően kezdte el építeni egyre bővülő birodalmát. Napi egy poszt a közösségi médiára takarítás témában – ez volt a magának tett ígérete 2024. január 1-jén, nem egészen egy év alatt pedig 31 ezer fős, lojális és lelkes közösséget épített. A célja nem kisebb, mint az, hogy egy egész országot megtanítson takarítani.

Kollár Kata, a Takarítás Akadémia megálmodója közel egy éve segít takarítós tartalmaival, hogy közelebb kerüljünk a tiszta élettér kialakításához
Kollár Kata, a Takarítás Akadémia megálmodója közel egy éve segít takarítós tartalmaival, hogy közelebb kerüljünk a tiszta élettér kialakításához
Fotó: Nyul Andrea

Kedves, bátorító és a videói megnézése után egyszerűen úgy érzi az ember, hiába fáradt, kész felszámolni a körülötte kialakult fizikai káoszt. Kollár Kata eltökélte, hogy mindenkit megtanít takarítani, aki erre nyitott, és közben, nem mellesleg visszaadja a szakma tiszteletét. Módszereket és tudást is ad ehhez Instagram oldalán, de ami ennél is fontosabb, hogy úgy lelkesít az online térben, ha takarításról van szó, mint senki.

HIRDETÉS

A legjobb bizonyíték erre talán szegény tűzhelyem, ami, miután sosem volt az otthonom legszebb darabja, viszont mindent hamarabb cseréltem le, mint ezt a régi, előző lakótól megörökölt régiséget, meglehetősen mostohán bántam vele. A Katával való beszélgetés után azonban fogtam magam, és különösebb gondolkodás nélkül nekiálltam, hogy alaposan kitakarítsam. Úgy, ahogy még soha, cserébe olyan eszközt kaptam, ami, bár tény, hogy a mai napig extrém módon retró, sokkal szebbnek tűnt, mint azokban a régi időkben, amikor a konyhám tájsebeként tekintettem rá.

És Kata pont ebben jó: kicsit olyan, mint valami suttogó, aki ért az olyan emberek nyelvén, akik, bár szeretnének tisztaságban és rendben élni, igényük tehát van rá, idejük viszont nincs. Vagy pénzük nincs takarítót hívni, esetleg a büszkeségük nem bírja el, hogy azt mondják, márpedig egyedül ez nem megy. Kata viszont hisz abban, hogy megfelelő edukációval, aminek fontos része a megfelelő ezsközök és tisztítószerek ismerete, és persze azzal, hogy átkeretezzük magunkban a takarítás fogalmát, mindenki olyan teret varázsolhat magának, ami szinteket emel az életminőségén.

Egyre növekvő követőtáborából akadt olyan, aki megköszönte, hogy elég motivációt kapott az évek alatt felgyülemlett kosz kitakarítására, sőt volt olyan, aki azért adott hálát Katának, hogy a takarításon keresztül végre visszanyerte az életkedvét.

A zen takarítás nem a házimunka gyors letudásáról szól, hanem egy tudatos rituálé megteremtéséről

A zen takarítás nem a házimunka gyors letudásáról szól, hanem egy tudatos rituálé megteremtéséről

Megerősítés és átkeretezés nélkül nem lehet elindulni

Hírleveleinek visszatérő témája a “szar anya jelenség”, amitől szerinte rengeteg nő szenved csendben és elszigetelten, pedig nem kellene. „Sokan gondolják, édesanyák vagy háziasszonyok, hogy ők nem elegek ahhoz, hogy elvigyék a hátukon a háztartást és a gyerekeket, és úgy érzik, semmire nincs idejük, vagy hogy ők az egyetlenek, akik képtelenek megugrani az általuk kitalált és magasra tett léceket.

Kollár Kata szerint az a legfontosabb, hogy a takarítás fárasztó folyamata helyett arra fókuszáljunk, amit általa kapunk: egy tiszta otthonra, ami a mentális egészségünket is támogatja
Fotó: Nyul Andrea

Szeretném megerősíteni őket abban, hogy nincsenek egyedül. Lehet, hogy ők erről nem beszélnek másokkal, én viszont igen. Több száz nővel, anyukával beszélgettem a témáról. Nem vagytok egyedül, mindenki hasonló problémával küzd.” – hangsúlyozza Kata, milyen óriási szerepe van, hogy ne haraggal és folytonos elégedetlenséggel viszonyuljunk magunkhoz, a takarításhoz pedig ne úgy, mint valami fárasztó és utálatos dologhoz. Ami, meglepetés, az ő életében sem a legélvezetesebb dolog, annak ellenére sem, hogy két éve ebből él.

Szeretem a tisztaságot, szeretném, hogy rendezett legyen a környezetem, de a takarítás nem a kedvenc hobbim – szögezi le. „Nekem sokat segít, ha a takarítást, mint feladatot a teendőim listáján, kicsit előrébb sorolom a prioritásban.” De Kata szerint az is kulcsfontosságú, ha nem a takarítás folyamatára koncentrálunk, hanem arra összepontosítunk, amit általa nyerünk: a tiszta fürdőkádra, amiben holnap jólesően merülhetsz el egy fárasztó nap után, és arra a rendre a nappalidban, amiben reggel jólesik kávézni.

A takarításhoz való viszony a kulcs

Amikor arról kérdezem, mi a rendezett élettér titka, heti egy napot rászánni a takarításra, vagy napi 20 percben gondoskodni egy általános tisztaság fenntartásáról, Kata megnyugtat, hogy ez teljesen egyénfüggő. „Attól függ, mekkora a tér, amiben élsz, hányan laktok benne, milyen bútoraid vannak és milyen a takarításhoz való viszonyod.” – magyarázza.

Nem mindegy viszont szerinte, mit kezdünk az “átmeneti időkkel”. Azokkal az értékes percekkel, míg vacsorakészítés közben megfő a tészta vagy épp vizet engedünk a kádba a fürdéshez. Ezeket a töredéknyi 10-15 perceket szerinte ugyanis az Instagram görgetése helyett minimális energiabefektetéssel a javunkra fordíthatjuk azáltal, hogy például letöröljük a konyhapultot vagy épp kiszedjük a hajszálakat a fésűből. Igen, ezek az apróságok is mind takarításnak számítanak.

CleanTok: Mégis miért szeretjük ennyire a takarítós videókat, ha mi magunk utálunk takarítani?

CleanTok: Mégis miért szeretjük ennyire a takarítós videókat, ha mi magunk utálunk takarítani?

„Ennél a pontnál elkezdhetünk tudatosak lenni, és megérteni, hogy bár kézbe vehetnénk a telefonunkat, de ezalatt az idő alatt vissza is pakolhatjuk a polcra a könyveket, melyek szanaszét hevernek a lakásban. A pici dolgokat is tekinthetjük takarításnak, így az agyunkban egészen máshová tehetjük ezt a folyamatot, és úgy tekintünk rá, mint valamire, amit pár percben is el tudunk intézni, és akár még élvezhetjük is.”

Amit ma megtehetsz, az a holnap reggeledet teszi szebbé

Legyél bármilyen fáradt is, Kata azt tanácsolja, mindig feküdj le úgy aludni, hogy előtte elmosogatsz és rendbe teszed a konyhát, mert az nem csak azt fogja megelőzni, hogy a konyhapulton egyre nagyobb halomban álljanak a koszos edények és bögrék, de sokkal több lendületet és energiát ad egy tiszta tér látványa, mintha arra kellene gondolnod, hogy ennek a helyiségnek a rendbetétele is egy külön napirendi pont lesz a listádon, amint odaérsz.

De ugyanilyen fontos az előszoba rendezettsége vagy a ruhafogasod "állapota" is: ha az előszobád azt a hatást kelti, hogy egyszerre van kéznél a fliplop papucs, a túrabakancs és a téli kabát, akkor az Kata szerint csak felesleges zajt okoz az agy számára, ami megelőzhető lett volna 10 perc munkával. Ha az előszoba rendben van, az segít, hogy ne hektikusan induljon a nap. A körülöttünk lévő dolgok hatással vannak arra, mi van bennünk.

glamour plusz ikon A Földet is óvod, ha rendet teszel a digitális életedben

A Földet is óvod, ha rendet teszel a digitális életedben

Amiről viszont határozottan nincs jó véleménye, azok azok a videók, melyek hatalmas luxuslakásokban készültek, eleve tiszták voltak, és amikben a készítőjük kizárólag méregdrága eszközökkel takarítanak. „Ennek nincs jó üzenet, és nincs ránk jó hatással sem. Egyfelől ellenérzésünk lehet azzal a térrel szemben, amiben élünk, mivel kevésbé szép a videóban látottaknál. Az pedig, hogy az illető egy eleve tiszta lakást varázsol még tisztibbá, extra elvárást pakol ránk, akiknek lehet, hogy nincs ennyi időnk és energiánk a takarításra.”

Bár kevésbé esztétikus, Kata szerint igenis nagy szüksége van az embereknek arra, hogy olyan videókat is lássanak az online térben, ahol valódi koszt számol fel valaki egy lakásban, illetve olyan eszközökön - régi sütő, kevésbé korszerű tűzhely vagy fűtőtest - mutassa be az előtte-utána folyamatokat, melyek, bár kevésbé esztétikusak és modernek, de sok ember otthonában megtalálhatóak.

A takarítás tanulható

Kata, aki pontosan látja, milyen rendszerszintű hiányosságaink vannak a takarítás terén, szerette volna, ha nem csak az őt megbízó családok otthonát varázsolja tisztává, de több ezer másik embernek is megtanítja videóin keresztül, hogyan tudnak egyedül gondoskodni a tisztaságról.

Örökre megváltoztatta az életemet ez a neurológustól tanult módszer: pillanatok alatt megnyugtat, és nem kerül semmibe

Örökre megváltoztatta az életemet ez a neurológustól tanult módszer: pillanatok alatt megnyugtat, és nem kerül semmibe

„A videók segítségével jóval nagyobb elérést kap ez a téma. Mert ez nem egy helyi probléma, amit itt, Baján kell megoldani, hanem országos szinten szeretném, ha máshogy viszonyulnánk a takarításhoz.” Amikor arról kérdezem, milyen rossz berögzüléseink vannak nekünk, magyaroknak, Kata azt válaszolja, a sok negatív beidegződés miatt a takarítás nálunk eleve egy nagyon alsó polcon foglal helyet.

„Nem bántva a hetven éves Marika nénit, sokakban az maradt meg, hogy egy idősödő takarítónő jön el takarítani a nem megfelelő tisztaságú eszközökkel, amiből tényleg nem lehet valami olyan dolgot varázsolni, ami tiszta, szép és higiénikus. Szerintem alapvetően hiányzik az edukáció, hogy megtanítsanak minket takarítani, és pont emiatt a megfelelő eszközök és szerek kiválasztásának a tudománya sincs a birtokunkban.”

Kata tehát, azon túl, hogy lelket önt belénk, pontosan elmagyarázza, milyen tisztítószerekre van szükségünk, mi az, amit már meghaladtunk, és a természetnek sem jó, ahogy abban is segít, hány mikroszálas kendőre van szükségünk, és azt hogyan kell használnunk.

Tarts velünk, mert elindult a GLAMOUR felületein a Kívül belül rend hét a takarítás, a rend és a tisztaság jegyében, melynek részei lesznek Kollár Kata szuper videói is: figyelj, mert a következő napokban nemcsak lelkesedést meríthetsz belőle, de egy sor zseniális technikát is megtanulhatsz a segítségével.



Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

A legjobb tanácsot egy pánikbeteg adhatja, hiszen ő már több százszor átélte ezt, tudja azt, hogy mi segít és mi ront ilyenkor a helyzeten

glamour plusz ikon A legjobb tanácsot egy pánikbeteg adhatja, hiszen ő már több százszor átélte ezt, tudja azt, hogy mi segít és mi ront ilyenkor a helyzeten

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Nincs időd a reggeli arcápolási rutinra? Van rá egy megoldásunk, amit imádni fogsz (x)

Ősszel még érzékenyebb a bőröd? Mutatjuk mire figyelj az arcápolási rutinod során! (x)

Ősszel még érzékenyebb a bőröd? Mutatjuk mire figyelj az arcápolási rutinod során! (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

5 természetes hatóanyag, ami csodát tesz az arcbőröddel (x)

5 természetes hatóanyag, ami csodát tesz az arcbőröddel (x)