Hiába sikeres, Selena Gomez tragédiaként élte meg, hogyan alakult az élete
Mától látható az Apple TV műsorán Selena Gomez My Mind & Me című dokumentumfilmje, az énekesnő azonban pár héttel ezelőtt még nem volt biztos benne, hogy kész-e megosztani történetét.
Ezeket láttad már?
Selena Gomez a novemberi Rolling Stone címlapsztorijában őszintén mesélt a magazinnak többek között a bipoláris zavarával, az életveszélyes betegségével, valamint a bulvársajtóval vívott harcáról is. Ahogy a dokumentumfilmben, úgy a cikkben is Selena legsebezhetőbb oldalát ismerhetjük meg, amelyet most már kész bátran megmutatni a világnak, abban bízva, hogy ezzel segíthet fényt deríteni mentális betegségének stigmatizált valóságára.
Mélypontra került
Az interjúból többek között azt is megtudhatjuk, hogy Selena Gomez számára a húszas évei elején érkezett el a legsötétebb időszak: „elkezdtem úgy érezni, hogy nem tudom irányítani azt, amit érzek, akár nagyon jó volt, akár nagyon rossz.” Ekkor az iparágon belüli, valamint a saját belső nyomásával is meg kellett küzdenie: úgy érezte, nem tartozik ebbe a világba, mert sosem illett be a vagány lányok közé, akik hírességek voltak – az egyetlen barátja a szakmában a kezdetektől Taylor Swift volt.
Hiába szárnyalt a zenei és színészi karrierje, nem érezte magát elégedettnek: „Nagyon boldog voltam, de tényleg az voltam? Boldoggá tesznek ezek a materialista dolgok? Egyszerűen nem szerettem, aki vagyok, mert nem tudtam, ki vagyok.” Tervei szerint 25 évesen már házas akart lenni, viszont az élete máshogy alakult, és ezt akkor tragédiának élte meg. Ezek a magánéleti szorongások párosultak a bipoláris zavar diagnózisával.
Depresszióval kezdődött, majd izolációba ment át. Aztán már csak én maradtam, ahogy nem tudok kimozdulni az ágyamból. Nem akartam, hogy bárki hozzám szóljon.
Azt is elmesélte, hogy amikor először elkezdett gyógyszert szedni úgy érezte, teljesen eltűnik, nem marad belőle semmi. Végül talált egy jó pszichiátert, aki segített megtalálni neki a megfelelő gyógyszereket. „Nagyon kemény munkába került, hogy a) elfogadjam, hogy bipoláris vagyok, b) hogy megtanuljam kezelni, mert nem fog elmúlni.” Pár héttel ezelőtt még nem volt biztos benne, hogy kész-e megosztani mindezt a világgal, végül azonban úgy érezte, hogy ha csak egy embernek is segíthet a története megosztásával, már azért is megéri.
