Schoblocher Barbara: „Élvezem a magammal való munkát, abszolút központi témája lett az életemnek”
Szereti a változást, de nem hajlandó siettetni azt, legyen a körülötte lévő világ bármilyen őrülten gyors is. A pszichológia viszont valósággal átalakította az életét. Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője nem csak rajong az önismereti munkáért, de beszél is róla, méghozzá érzékenyen és őszintén.
Ezeket láttad már?
A zeneipar és a vele együtt járó nyilvánosság mély önismeretet igényel, Schoblocher Barbara pedig soha nem spórolta meg az önmagába fektetett munkát és energiát. Tizenhárom éve a Blahalouisiana énekesnője, a tempót pedig pontosan azért tudja tartani, mert megtanulta, mikor kell teljes gázzal haladni előre, és mikor érdemes lassítani. A GLAMOUR huszadik születésnapját egy csodás fotósorozattal és egy mély beszélgetéssel ünnepeltük.
A munkádból fakadóan egyszerre élsz meg nagyon intenzív időszakokat, például a fesztiválszezonban, majd ezt követően jóval csendesebb fázisokat. Hogyan viseled ezt a hullámzást?
Most már nagyon jól, az évek alatt kialakult bennem az a rutin, hogy megtanuljam kezelni ezt a két szélsőséget. Szükségem van a visszatöltődésre ahhoz, hogy egy pörgős időszakban képes legyek a munkámra koncentrálni. Ha csak pörgős időszakaim vannak, majd jön akár egy kisebb szünet, akkor azt képtelen vagyok pihenéssel tölteni, mert túlhajszolom az idegrendszeremet.
A munka melyik fázisa tölt fel jobban? A háttérben való alkotás, vagy amikor egy erős dallistával a közönség elé álltok, és előttük zenéltek?
Az alkotás jobban feltölt, mert ott nincs kifelé felé vezető energia. Egy nagyobb koncert viszont egyszerre tölt fel és szív le. Rengeteg energiát kap az ember egy ilyen helyzetben, de közben fizikailag nagyon el lehet fáradni. Az alkotófolyamat nagy része, amikor egy hétre beköltözünk a zenekarral a stúdióba, gyakorlatilag egy elvonulás.
Abból, ahogyan mesélsz, nagyon erősen érződik, hogy jól ismered a határaidat. Mióta vagy ennyire tudatos az önismeretben?
Nagyjából öt éve kezdtem el terápiára járni, és ahhoz képest, ahonnan indultam, nagyon messzire jutottam. Az önismereti utamnak vannak nagyon aktív és kevésbé aktív időszakai. Most épp egy intenzív fázisban és fejlődési szakaszban vagyok, de ez nincs mindig így, hiszen nem minden korszak alkalmas a befelé fordulásra. Nyáron például igyekszem azt hasznosítani, amit az év többi részében igyekeztem megtanulni.
Úgy tűnik, nem csak fontosnak tartod a magadba fektetett munkát, de élvezed is.
Nagyon szeretem a pszichológiát, szerintem a legizgalmasabb tudomány, élvezem a magammal való munkát is, abszolút központi témája lett az életemnek.
Mi az a legfontosabb eszköz, amit a pszichológiától kaptál?
Hogy kapcsolódni tudjak a kisgyerek énemmel. Azt gondolom, hogy ez volt a legfontosabb pontja az önmagammal való kapcsolat biztonságos kialakításának.
És ezen keresztül erősíteni a felnőtt énedet?
Igen. Hogy bizonyos helyzetekben ne a kisgyerek énem érzelmei irányítsák a felnőtt életemet.
A Blahalouisana ötödik nagylemeze, a Sötét villám egyfajta zenei újragondolása a zenekarnak. A változás feladat vagy természetes folyamat számodra? Egyáltalán mennyire komfortos neked?
Komfortos, de nem szeretem siettetni a folyamatot, ahogy kontrollálni sem, szeretem, ha inkább magától alakul ki körülöttem a változás. Ez pont egy olyan dolog, amiben fejlődnöm kell, mert azt érzem, hogy egy kicsit talán túlzottan is hagyom, hogy a dolgok maguktól történjenek. Talán túl sokáig hagyom (átvitt értelemben), hogy egy cipő nyomja a lábam, mielőtt elhatározom, hogy veszek egy újat.
Mindennel kapcsolatban ilyen vagyok, szeretem megunni a dolgokat, mielőtt változtatok rajtuk, ami a felgyorsult világban nem egy könnyű dolog. Azt gondolom, az igazság valahol a kettő között van: a lassú tempóm számomra jó, de néha nem árt egy kis határidő. Viszont az a tempó, amiben a világ jelenleg halad és változik, az szerintem nem normális.
Érdekes, hogy a lassú kifejezést használod magaddal kapcsolatban. Mihez képest lassú egy tempó? Mert ami „normálisként” vagy elvárhatóként van definiálva, az sokszor követhetetlenül és egészségtelenül gyors. Ehhez képest egy önmagának időt adó létezés nem lassú, hanem valami olyan, ami sokkal közelebb van a normálishoz és az egészségeshez.
Popper Péternek van egy könyve, amiben annyira jól elmagyarázza ezt. A vallásról és a tudományról beszél, és egy ponton úgy fogalmaz, hogy ha van isten és van ördög is, és az ördög tudja, hogy az emberiség idegrendszere véges, ami a gyengesége is egyben, akkor úgy tudna győzni, ha addig gyorsítaná a világot, míg az a végén össze nem omlana, ki nem pukkadna, majd végül el nem tűnne. Nagyon izgalmas ez a gondolatmenet.
És pontos is. Idén lesz tizenhárom éve, hogy a Blahalousiana először koncertezett, a GLAMOUR életében pedig a huszadik évfordulón vagyunk túl. Hogy állsz a nagy számvetésekkel, mennyire vagy visszatekintő, értékelő, tanulságokat megfogalmazó típus?
Nem annyira voltam az, de érzem az igényét, így idén elkezdtem kitölteni egy évösszegzőt és jövőtervezőt. Ez az első év, hogy időt szánok erre, és ennyire rendszerezetten végiggondolom a kérdést. Egy ideje már a naplóírás is aktívan az életem része, itt jegyzem fel a terveimet és a vágyaimat. Ha a jövőt nézzük, mindig is tervező típus voltam, de az előző időszakkal kapcsolatos elszámolás még új nekem.
A legutóbbi albumotokon megfogalmazott cél volt, hogy ne legyenek töltelék dalok, csak olyan slágerek, amiket minden fellépésre magatokkal vihettek. Ebből arra következtetek, hogy nagyon maximalista vagy. Mennyire vagy magaddal megengedő a munkádban és az énidődben?
A szakmai térben nagyon-nagyon maximalista vagyok, még úgy is, hogy az utóbbi időben már elkezdtem kiengedni a kezeim közül bizonyos dolgokat, mert beláttam, hogy nem lehet mindenre időm és nem értek mindenhez. Ami azért kihívás, mert a dolgok akkor alakulnak úgy, ahogy szeretnéd, ha te viszed végig a folyamatokat. Én pedig bármivel kapcsolatban képes vagyok belemenni a legapróbb részletekbe, legyen az bármilyen folyamat, de sajnos arra is hajlamos vagyok, hogy elvesszek bennük. A magánéletben viszont egy fokkal megengedőbb vagyok magammal.
Mi az a szabadidős tevékenység, amire számíthatsz, ha lemerülsz?
Egy nyaralásra, egy jó filmre, egy klassz könyvre a medence szélén, a természetre mindenképpen.
A 2024-es év végéd elég intenzíven telt, hiszen Tóth Vera téged kért fel, hogy csatlakozz vendégelőadóként az Ajándék című turnéjához. Milyen élmény volt a Verával való munka?
Csodálatos, nagyon szeretem Verát. Ismertük egymást valamennyire, találkoztunk egy-két koncerten, de korábban soha nem énekeltünk együtt. Emlékszem, tavaly volt egy nagy Budapest parkos szülinapi koncert, ahol többek között ő is ott volt, és már akkor is jó energiák voltak köztünk. Később felhívott, hogy lesz egy karácsonyi turnéja, és szeretné, ha én lennék a vendége.
Nagyon örültem, mert szakmailag elismerem őt, a kezdetektől követem a munkásságát, egy igazi klasszikus, hiteles női előadónak tartom. Még kislány voltam, amikor megnyerte a Megasztárt, számomra ő tényleg a magyar zeneipar megkerülhetetlen alakja. Az egész turné nagyon inspiráló volt, zeneileg pedig hatalmas ajándék, hogy vele és a Budapest Jazz Orchestrával állhattam egy színpadon.
Kik azok a művészek Verán kívül, akik leginkább inspiráltak téged az elmúlt években?
Például Kovács Kati, a 30Y, a Kispál és a Borz, Kiss Tibi és még sokan. Szerencsés vagyok, hogy a hazai közegben sok emberrel van lehetőségem beszélgetni. A nemzetközi színtérről mostanában Olivia Dean, Phoebe Bridgers, Jorja Smith, a Fruit Bats, Matt Maltese, a The Last Dinner Party és Dua Lipa munkásságát követtem a leginkább. De erre a kérdésre nem tudok egyértelmű választ adni, mert nagyon sok zenét hallgatok, és akkor a filmekbe még bele sem mentünk.
Az életednek ebben a szakaszában mi a nehezebb: igent vagy nemet mondani valamire?
Egyértelműen nemet. Sokáig igent mondtam a legapróbb felkérésre is, és még ma is dolgozik bennem a FOMO, ha úgy döntök, nem vállalom. A karrierem elején minden lehetőségnek örültem, mindent lelkesen megcsináltam. Aztán egyre több platformon jelentünk meg a zenekarral, egyre elfoglaltabbak lettünk, átalakult az életünk. Kicsit olyan ez, mint egy vállalkozás.
Amikor még új, akkor minden időt és energiát beleraksz, mindenre igent mondasz, és mindent elkövetsz azért, hogy működjön. Meg hát az elején hihetetlenül élvezed minden részét. Nehéz eldönteni, mikor jön el az idő, amikor erre már nincs szükség, de ha hosszú távon is szeretnéd, hogy működjön, meg kell találni az egyensúlyt, mert az idő véges. Nekem az a mottóm, hogy minden egyes nem az egy igen valami másra.
És ha már igenek és nemek: mi volt számodra az elmúlt évek legfontosabb igene?
Hogy elvállaltam a TV2 Sztárban Sztár felkérését. Sok váratlan szakmai lehetőséget kaptam annak köszönhetően, hogy szerepeltem abban a műsorban. Például Vera is azt mondta, hogy akkor született meg a fejében az ötlet, hogy mindenképpen szeretne velem valamilyen közös projektet, amikor különböző karakterek bőrében látott a Sztárban Sztár színpadán. Ami számomra azért volt nagy meglepetés, mert azt gondoltam, a zenekarban minden oldalamat megmutathatom. A külvilág számára viszont a műsorban derült ki, hogy ennél sokkal több oldalam van.
Ez számodra is új felismerés volt?
Jazzének szakot végeztem az egyetemen, és egészen kiskoromtól szerepeltem színpadon az énekstúdiós fellépésektől egészen a musicalszínházig és prózáig, tehát tudtam, hogy ezekre a dolgokra képes vagyok, de mivel számomra ez magától értetődő volt, nem gondoltam, hogy mások számára nem az. Egyébként nagyon nagy bátorság kellett ahhoz, hogy elvállaljam ezt a műsort, és szembe menjek azzal a prekoncepcióval, hogy a tévé után a szakma esetleg másképp néz majd a zenekarra, vagy hogy elveszítem a hitelességem, de épp az ellenkezője történt.
Akkor ez egy nagyon szerencsés folyamat volt. Mit gondolsz, ha húsz év múlva beszélgetnénk, mi lenne az az igen, amiről a legszívesebben mesélnél?
Az a baj, hogy ha elmondanám, azzal elárulnám a legnagyobb vágyamat, és azt most még nem szeretném.
Fotó: Zsólyomi Norbert, Stylist: Pintér Judit, Smink: Horváth B. Ágnes, Haj: Radván Simon
Egyetlen férfinak sem, csupán a tudománynak sikerült meghódítania Elizabeth Blackwell, Amerika első diplomás női orvosának szívét