A plasztikai műtétek lehetősége egyre inkább hazavágja az önértékelésünket és uniformizálja a normális vagy szép testről alkotott képünket
Ha nő vagy, minimális testképzavart mindenképp kialakít benned a társadalom. Nekem is van, mesélek róla kicsit.
Átlagos arcú, átlagos testalkatú nő vagyok. Valójában nincs rajtam semmi kirívó vagy kifejezetten érdekes. Mégis, ha belenézek a tükörbe, látok idegesítő dolgokat. Ezek tíz évvel ezelőtt sokkal idegesítőbbek voltak, de most is pontosan meg tudnám mondani, melyek azok a hibák, amiktől megszabadulva jobb nőnek érezném magam. Van például két nagy mellem, amik valójában nem is olyan őrült nagyok, de ha magamra gondolok, akkor azt látom lelki - szemeim előtt, hogy mennek előttem, és utánuk haladok én.
Ezt a problémát úgy szoktam orvosolni, hogy szivacs nélküli vagy kifejezettem sportoláshoz való melltartót veszek fel. Amúgy az idecitált mellek láthatóan nem egyre feszesebbek lesznek, hanem idővel lehúzza őket a súlyuk. Hát, a köldökömnél még nem tartanak, de eljön majd az az idő is. És van még egy homlokom, ami tök magas, ahogy családom férfi tagjainak, és ráncolom, ha kell, ha nem, ahogy családom férfi tagjaitól tanultam.
Kezd kissé csíkosodni, és ez még nem para, de az apámnak mélyen barázdált, a nagyapámé pedig kockás volt. Gondolom, ez vár rám is. És van combom meg fenekem is, szintén nem extrém nagy egyik sem, de nem is kicsi, és narancsbőrös, a franc egye meg! Sokáig nem mertem rövidgatyát vagy miniszoknyát hordani, aztán egy nap úgy döntöttem, hogy teszek rá, azóta hordok, de amikor ismerőseimtől olyan mondatokat hallok más lányokkal kapcsolatban az utcán, hogy „az ilyen minek vesz fel miniszoknyát”, akkor pár másodpercre még mindig elönt a szégyen.
De tudjátok, mit? Eszem ágában sincs plasztikai műtétre menni.
Sokáig csak azért nem volt, mert sejteni véltem – ami igaz is –, hogy ezek a beavatkozások rendkívül költségesek, fájdalmasak és kockázatosak. Ma már feminista látásmódommal felvértezve mondok teljes nyugalommal nemet elméletben is önmagam mesterséges megváltoztatására, és tovább megyek: ma már a formára nyírt sövények sem tetszenek a közparkokban, kezdem megkedvelni a tökéletlenséget.
Itt az ideje, hogy az előítéletek helyett ünnepeljük a nagy orrokat
Egyáltalán nem gondolom, hogy mindebben egyet kell velem értenetek, sőt tisztelettel elfogadom a teljesen jogos más szempontokat, amikről majd mindjárt írok is, de előbb elmondom, mit értettem meg a plasztikai sebészetről úgy általában.
