Tényleg több a testépítés, mint a kidolgozott izmok és a strasszos bikini?
A testépítés vizualitásra és megjelenésre épülő világában csak a felszínt kapargatjuk, amikor a strasszos bikiniket és a kiművelt izmokat látjuk – Nemes Anna Eszter és Csuja László filmje nem csak a sportolók embert próbáló edzésekkel teli mindennapjaiba kalauzol minket, hanem a főszereplő, Edina lelkének a legmélyére is.
Csonka Eszter testépítő világbajnok alakítja Edinát, akinek a történetéhez a rendezők Eszter életéből merítettek ihletet.
Anna, a Szép szörny dokumentumfilmed egyfajta előkapuja volt a Szelídnek, ott is testépítőkkel foglalkoztál, és közben ismerkedtetek meg Eszterrel. Vissza tudsz emlékezni mi volt, ami arra ösztönzött, hogy egy nagyjátékfilmben dolgozzátok fel mélyebben a témát Lászlóval?
Anna: Valójában a nagyjátékfilmtervet már korábban elkezdtük írni, minthogy a dokumentumfilmbe belefogtam volna. De valóban, a dokumentumfilmben megismert életek és attitűdök nagyban hozzájárultak a nagyjátékfilm formálásához, főleg Eszti személyisége volt rám nagy hatással.
Évekig dolgoztunk együtt, elkísértem az útján a világbajnokságig, és még tovább is; az együtt töltött idő, Eszti megismerése nagyon sokat változtatott a nagyjátékfilm Edináján is. A megfelelési kényszer, egy szerető, elfogadó kapcsolat iránti vágy, az önfeláldozás, alázatosság, a kitartás, ezek mind Esztiből jöttek. A végén teljesen őrá írtuk a karaktert.
Eszter, te egy testépítő-világbajnoki címet is magadénak tudhatsz, 2018 óta pedig már nem versenyzel. A filmben alakított edzés-jelenetekben hogyan érezted magad? Ennyi idő elteltével hogyan gondolsz vissza az életednek azon szakaszára?
Eszter: 2018-ban szereztem meg a világbajnoki címet, és a következő év tavaszán még belekezdtem egy újabb felkészülésbe, de egészségügyi okok miatt abbahagytam. Azóta nem álltam színpadon, de egy másik sportágban még versenyeztem is nemrég. A súlyzós edzések és a kardió jellegű mozgás ugyanúgy a mindennapjaim része, a kisebb-nagyobb sérülések ellenére is; ez számomra olyan rutin, olyan mindennapi tevékenység, mint a fogmosás. Ebben élek huszonhárom éve.
„Nő vagyok, XL-es a méretem, és szeretném magam csinosnak érezni, de a divat nem akarja”
A testfilmek zsánere gyakran hozhatja kényelmetlen helyzetbe a nézőt a test különböző állapotának nyers ábrázolásával. A film készítése közben mi volt az a kívánt hatás, amit el szerettetek volna érni a nézőkben?
László: Többféle hatást szerettünk volna elérni. Az egyik legfontosabb az volt, hogy Edina felkészülésének megpróbáltatásait átélhetővé tegyük, ezért a gyúrós jelenetek alatt szinte csak az arcát mutattuk. Soha nem használtunk olyan képeket, amelyek csak önmagában a testét mutatják, mert az tárgyiasította volna.
Másrészről a versenyeken a színpadon olyan beállításokat és fényeket választottunk, amelyek kihangsúlyozzák a testének a vonalait és az izmainak a kontúrjait, amelynek eléréséhez rengeteget dolgozott. Az első jelenetben azt az érzést szerettük volna közvetíteni, amelyet Edina is átél a színpadon, mikor minden szem rátapad. Ennek van egy különös lebegése, eufóriája.
Anna: Úgy érzem, ez a zsáner amiatt működik, mert olyan primer érzetekkel dolgozik, melyeket a néző nem tud kizárni - bemászik a bőre alá. Lacival mindketten olyan alkatok vagyunk, akik szeretnek a dolgok mélyére menni, ezért azt hiszem, természetes, hogy egy olyan filmet csináltunk, melyben a néző zsigerileg tud azonosulni a figurákkal. Mivel egy olyan témával foglalkoztunk, mellyel alapvetően nehezen lehet azonosulni, különösen fontos volt számunkra az, hogy ezzel a ‘non-verbális lényegre töréssel’ közel hozzuk Edina világát a nézőhöz.
A mai világban, főleg a közösségi média miatt, a fiatalok körében kikerülhetetlen jelenség a valamilyen testképzavar. Eszter, te megélted a tested végleteit az anorexia, majd az A-kategóriás testépítővé válás által. Van bármilyen tanácsod, vagy meglátásod, hogy egy fiatal lány hogyan érzehesse magát otthon a testében, anélkül, hogy másoknak akarna megfelelni?
Eszter: Szerintem a mai fiatalok, fiúk és lányok egyaránt, a közösségi média fogságában élnek. Ott olyan celebeket csodálnak, olyan sportolókra próbálnak hasonlítani, akik egy-egy fotó, videó erejéig megvillantják hollywoodi mosolyukat, behúzzák a hasukat, majd mindezt retusálják, forgatják, állítgatják, hogy mindennél tökéletesebb legyen. A szülőknek nincs elég idejük, hogy fogják ezeknek a kisembereknek a kezét, vagy hogy elmagyarázzák, a látottak csak pillanatnyi délibábok, és nem az a való élet.
A kiskamaszok, akik épp csak elkezdik keresgélni a saját személyiségüket, a helyüket a világban pedig könnyen elveszíthetik a lábuk alól a talajt. Ne akarjunk másokra hasonlítani, hiszen mindannyian önmagunk legtökéletesebb verziói vagyunk, a bennünk rejlő kincseket kell megtalálni és a felszínre hozni. Viszont elmúlt évek alatt volt rá példa, hogy pár kislányhoz odaléptem, vagy felvettem a szülőkkel a kapcsolatot, ha a fiatalt kórosan soványnak láttam. Úgy érzem, muszáj segítenem.
A Szelíd szépsége a festői szépségű jelenetekben, a színészek érzékeny mozdulataiban mutatkozik meg. Anna, festőművészként rendelkezel egy alap esztétikával, ezt hogyan tudtad összeegyeztetni a testépítő-versenyeket és edzőtermeket meghatározó rideg neonfényekkel és csillogó szettekkel?
Anna: Számomra az egész film egyetlen nagy egész, melynek vannak statikusabb, hidegebb és organikusabb, melegebb oldalai. Ennek ellenére nem kezelem esztétikai értelemben ezeket a különböző világokat másképpen. A szó hagyományos értelmében valóban szebb, mikor például a Füvészkertben táncolnak Edina és ‘K’, de ez nem csak a színek és a kompozíciók miatt van, hanem a zene, a kamera mozgása is segít.
Vizuális művészként másfajta fogalmam van a szépségről, mert sokkal absztraktabban érzékelem a világot. Például teljesen elbűvöltek a testépítőversenyek furcsa nejlon drapériái, nekem ezek is szépek. A szögletes edzőtermek a sok csillogó fémmel nagyon jó környezetet tudnak kínálni, mert egy emberi test sokkal érzékeltesebbé válik a közte és az artifikális anyagok közti különbség miatt.
A női testépítőkről készült képek sokszor kerülnek az online trollok célkeresztjébe, és leggyakrabban azzal a kritizálják a sportolókat, hogy így nem elég “nőiesek”. A Szelídben foglalkoztatok ezzel a sztereotípiával?
László: A nőkön nagyon súlyos teher az, hogy a társadalom zártan gondolkodik a szépségről és szomorú, hogy sokszor megszégyenítik azokat, akik nem akarnak vagy nem tudnak az elvárásoknak megfelelni. Ezért nagyon fontos kérdést tettél fel, amely talán a film egyik legfontosabb vállalásához kapcsolódik.
A Szelíddel egy olyan érzelmi útra hívjuk a nézőt, amelyben a film sorám még viszolyogva, előítéletektől terhelve ülnek, talán azt gondolják “Ajjaj, most nekem egy ilyen nőt kell néznem?”. Majd a történet során megváltozik az érzékelésük, elkezdik Edinát szépnek látni és megszeretik. Ez a folyamat segít abban, hogy a néző felszabaduljon az előítéletei alól, nyitottabbá váljon és megtapasztalja annak az örömét és szabadságát, hogy sokféleképpen lehetünk szépek.
Anna: Abban az értelemben foglalkoztunk ezzel a sztereotípiával, hogy mit jelent ez egy testépítőnő számára, vagy mit jelent egy konvencionális gondolkodású ember számára. Számomra a nőiesség vagy férfiasság relatív fogalmak, sosem foglalkoztattak különösebben, magam sem igazán tudok azonosulni a klasszikus női szerepekkel, és ez egészen odáig nem zavar, amíg a külvilág nem próbálja számonkérni rajtam.
Együttérzek egy testépítőnővel, mikor szorong amiatt, hogy úgymond elvesztette a nőiességét, hiszen számára ez fontos lehet, nem csak kívülről jövő nyomás miatt, hanem belülről is. Azonban nem tartom emiatt kevesebbnek. Lenyűgöz, amit látok: rengeteg munkát, egyediséget, differenciált arányokat és formákat, és ez valójában a szépség.