Kétezer évvel ezelőtt a szépítkezés a társadalmi pozíciót szimbolizálta - így törődtek külsejükkel a római kori nők
Mára sokat tudunk a kétezer évvel ezelőtt élt nők életéről, de nem eleget. Amikor a római korra gondolunk, rögtön a történelemóráról ismerős korabeli vezetők és a véres gladiátormérkőzések lebegnek a szemünk előtt. Pedig érdemes megismerni a háttérben húzódó nőket és különleges történeteiket, főleg ami a szépségápolást illeti. Ki gondolta volna, hogy egykor sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek az arc-, bőr- és hajápolási rutinra?
A római kori szépségápolás egyik nagy tudójáról, Szabó Magdáról csak kevesen tudják, hogy ebben a témában írt doktori disszertációt. Az író hosszú éveken keresztül kutatta a római kori nők szokásait, mindent tudni akart arról, hogy a kétezer évvel korábban élt hölgyek hogyan és miért foglalkoztak annyit a külsőjükkel. Mert akkor a külső nem csupán a külsőségekről szólt. Kétezer évvel ezelőtt a szépítkezés a társadalmi pozíciót szimbolizálta. Nézzük, milyen módszerekkel ápolták testüket a római hölgyek.
Minél szebb volt valaki, annál többen tisztelték
A római korban a szépségápolás a női élet fontos része volt, ugyanis a társadalmi helyzetet tükrözte. A római nők hite szerint a testápolás hozzájárult a társadalmi megítéléshez, és hogy minél nagyobb tiszteletet vívjanak ki mások szemében, nem sajnálták az időt a szépségápolásra. Erre pedig a családok is kényesen figyeltek, ugyanis egy fiatal hölgy megjelenése mindent elárult a családjáról. Minél ápoltabb és szebb volt egy lány, annál jobb hírneve volt a családjának.
A megjelenéssel egyúttal az erényt és az erkölcsöt is kifejezték. A nők ápoltsága tükrözte szorgalmukat, tisztaságukat és a családi élet iránti elkötelezettségüket. Nem csoda, hogy a középosztálybeli nők igyekeztek lemásolni az előkelő hölgyek szépségpraktikáit, hiszen ez a társadalmi előrelépés lehetőségét jelentette számukra. A szegényebb rétegek számára ez a fajta másolás lehetetlen volt, de a trendkövetésről ők sem tettek le, így az utcai árusok által kínált olcsóbb kozmetikumokkal csinosították magukat.
Férfigyilkos gallér, rákot okozó zöld szín - Divattrendek, amik ezrek életét követelték
Az már más kérdés, hogy milyen bizarr alapanyagokból készültek ezek a kozmetikai cikkek, mint bogarak, szén és hasonló „természetes összetevők”.
Szépségápolási rabszolgák
A lehető legszebb külső fenntartása tehát presztízskérdés volt. Önmagában viszont kevés volt az ápolt külső, az is sokat számított, hogy ki, milyen eszközöket használ a szépítkezés során. A tehetősebb római nők ékszerekkel, drágakövekkel díszített tükreik előtt készítették el bonyolult sminkjeiket és frizuráikat, amiben a háztartás rabszolgái vagy kifejezetten szépségápolásra szakosodott rabszolgák segítettek. Merthogy abban a korban is voltak kozmetikusok, csakhogy sokkal-sokkal embertelenebb körülmények között.
Azok a szegényebb nők, akik értettek a sminkeléshez és a bőrápoláshoz, helyet kaptak az előkelő udvarokban, de csak szolgaként, és egyetlen feladatuk volt, hogy segítsenek a gazdag nőknek elérni az áhított külsőt. A római kori sminkelés nemcsak abban állt, hogy feltettek egy kis púdert, szempillaspirált, majd az egészet megkoronázták egy rúzzsal. Sokkal macerásabb és időigényes sminkrutint igényelt a kor elvárásainak megfelelő külső.
Ólomból készült alapozó és társai
A római nők arcfestése a modern smink előzményeinek tekinthető. Az alapozóként használt krémeket fehér ólomból állították elő, amely hosszú távon mérgező hatású volt, de a sima, hibátlan arcbőr érdekében ez a tény nem igazán számított. Az ókori római asszonyok pirosítóként zúzott márványt használtak, amelyet ecetes oldatban kevertek el, míg ajkaikat cseresznyéből és rózsaszirom-kivonatból készült festékkel színezték. De persze csak mértékkel.
Mert aki nem sminkelt, azt lenézték, aki pedig túl erősen sminkelt, azt hiúnak tartották.
Habár az esküvők, ünnepségek és a különböző ceremóniák előtt mindenki megengedőbb volt az erős sminkkel szemben.
Koromból készült hajfesték
A hajviselet legalább olyan fontos volt a római hölgyek számára, mint az arcfestés. Frizurájuk elkészítésére pedig legalább akkora gondot fordítottak, mint a sminkelésre, és nem ritkán arany hajtűkkel és drága ékszerekkel díszítették a fonatokat. Érdekesség, hogy a korabeli társadalomban a sötétebb hajszín is a gazdagság jele volt, így a világosabb hajú nők hamuval és korommal festették hajukat, hogy ki ne lógjanak a sorból.
Ebben nagy szerepet kaptak az úgynevezett szépségápolási rabszolgák, akik a tenyerüknél is jobban ismerték a hajfestésre alkalmas természetes anyagokat.
Van, ami változott, van, ami nem
Volt egy terület, ahol már nagyon is számított az anyaghasználat. Ha testápolásról volt szó, akkor csak az illatos, finom, kímélő eszközök jöhettek szóba. Ilyen volt az olíva- vagy mandulaolaj, amelyet előszeretettel használtak a római kori nők, hogy bőrük mindig hidratált és puha legyen. Ezen kívül szépítkezés címszó alatt illatos fürdőket vettek, amelyekhez rózsaszirmot, különböző gyógynövényeket és illatos olajok keverékét használták. Míg a bőr hámlasztására kecsketejjel és mészkőporral készített krémeket alkalmaztak.
Tehát nemcsak bizarr dolgokból állt a római kori szépségápolás, mi több, ekkor kezdték el használni azokat az olajokat, amelyek ma is a kozmetikumok alapját képezik. Persze meg kell hagyni, hogy a mérgező alapozó és a hamuból készült hajfesték több mint furcsa. De ha egyszer a külsőn múlott egy nő sorsa? A római kori nők nem választhattak, hogy milyen sminket, frizurát akarnak, ha mégis, akkor azzal vállalniuk kellett a kiközösítést is.