Itt az ideje, hogy az előítéletek helyett ünnepeljük a nagy orrokat
A nagy orrok hosszú ideje a szépségipar, a történelem és a popkultúra által közvetített előítéletek célkeresztjében állnak. Legyen szó a Disney-mesék gonosztevőiről vagy az orrplasztikát népszerűsítő trendekről, mindenkinek megvan a véleménye a “nagyorrúságról”. De vajon miért?
„Nekünk sváb orrunk van”, mondogatta mindig is édesanyám. Bár fogalmam sem volt, mit jelent ez – és a mai napig nem hiszem, hogy létezne ilyen kategória –, azt már egészen kis koromban megértettem, hogy nagyobb az orrom az átlagnál, és ezt a környezetem rendre tudtomra is adta. Az iskolai csúfolások hatására annyira belém ivódott, hogy a nagy orr visszataszító, hogy eldöntöttem, ha valaha megházasodom, csakis pisze orrú férfihez fogok hozzámenni, hogy megadjam a gyerekeimnek az esélyt egy nem túl feltűnő nózira.
Az már a sors fintora, hogy végül egy örmény származású srác mellett kötöttem ki, akik híresek a karakteres orrukról. És ennek van oka: a kaukázusi sivatagban a túlélést jelentheti a megfelelő orrméret, hiszen minél nagyobb a bőrfelületünk, annál több hőt tudunk leadni, és így kisebb eséllyel is leszünk rosszul a forróságban. Ezért van az eszkimóknak kis orra, hiszen számukra közel sem lenne ideális egy ágaskodó szaglószerv a mínuszokban.
Részben ezekkel a meglepő evolúciós magyarázatokkal tudtam elfogadni végül az orrom, másrészt azzal, hogy rájöttem, a szépségipar, a filmek és mesék, na meg a történelem akarja csak elhitetni velem, pontosabban velünk, nagy orrúakkal, hogy nem szép ez az arcunkból kilógó valami, pedig mi sem természetesebb annál, mint amit a szüleinktől öröklünk.
A vasorrú bába és társai
A generációm egyértelműen a klasszikus Disney-meséken nőtt fel, amik amellett, hogy nem túl sok mindent tanítottak arról, hogyan kell nőként véleményt formálni, vagy hogy miként fogadjuk el, ha a természet nem Megara-csípővel és Csipkerózsika-mellekkel áldott meg minket, valami mást is keményen belénk vert. Demóna, Ursula, Hook kapitány, Jafar – a közös ezekben az anti-hősökben, hogy nagy orruk van. De még Zordonnak, az oroszlánnak is.
A nagy orr tehát – jöttünk rá hamar – valamiféle rút és visszataszító dolog, amitől óvakodni kell. Ez a torz kép az elmúlt években egyébként annyira elkezdett feltűnni az embereknek, hogy mostanra TikTok-videókban hívják fel rá a figyelmet, sőt, 2020-ban egy egész tanulmányt is szenteltek annak, hogy összehasonlítsák a Disney-szereplők negatív és pozitív hőseinek orrtípusát. Persze, nem csak a Disney-nek van mit sepregetnie a saját háza táján.
Ha már a seprűkre terelődik a szó, bármilyen mesekönyvet is veszünk a kezünkbe, a gonosz boszorkányokat is általában hatalmas, bibircsókos orral ábrázolják, ráadásul messzire sem kell mennünk ahhoz, hogy észrevegyük, az ördögnek is előszeretettel kanyarítanak kampós orrot: például Jankovics Marcell Az ember tragédiája rajzfilmjében.
Mérő Vera: A túlsúly ne rejtegetnivaló legyen, hanem valami, amiről elfogulatlanul beszélünk
Miért olyan félelmetes a nagy orr?
A héber és nem héber szereplők még semmiben nem tértek el egymástól a XI. századi bibliai tematikájú ábrázolásokon, de az 1180-as években megszülető Grandes Chroniques de France-ban már megjelenik egy nagy orrú alak. A zsidók száműzését bemutató illusztráció azonban csalóka, hiszen a horgas orr nem egy zsidó szereplő arcán éktelenkedik, hanem egy csúnya, köpcös férfién. A krónikás minden bizonnyal ezzel a csúf megjelenítéssel kívánta kifejezni a szereplő alacsony társadalmi státuszát.
A 13. századra azonban megjelentek azok a vallásos ábrázolások, amik a fizikai megjelenés kidomborításával próbálták megkülönböztetni az európai embert a nem európaitól, így az alantasság és az “arabos”, közel-keleti orr szépen lassan összekapcsolódott egymással, és a zsidógyűlölet egyenlővé vált a hitványságot kifejező, ún. horgas orral.
Ez az orrtípus mint a zsidók karikatúrája tehát már bőven a 20. század előtt jelen volt, de a náci propaganda járatta csúcsra az antiszemita ábrázolást, ami láthatóan még az elmúlt évtizedekben, például a Disney-mesékben is velünk maradt. Ez persze nem feltétlen múlt idő: a nagy orrúakat a mai napig előszeretettel “zsidózzák”, és pár éve még én is megkaptam azt a – vélhetően évek óta lappangó – kérdést egy ismerősömtől, hogy én tulajdonképpen zsidó vagyok-e, hiszen nagy az orrom. Mintha nem tudnánk, hogy ez az egész csak fikció…
Szép vagy nem szép?
Az antiszemitizmushoz köthető az orrplasztika felvirágzása is. Úttörője, Jacques Joseph, becenevén Orr Joseph a 20. század elején élt berlini plasztikai sebész kiterjedt zsidó klientúrával rendelkezett, akik azért keresték őt fel, hogy eltüntesse karakteres orrukat, így ne essenek a németek vegzálásának áldozatául. És ezzel ki is lyukadunk a szépségiparnál.
Hollywoodban szinte természetes, hogy aki be akar kerülni az A-listás celebek közé, ún. “nose job-nak” veti alá magát, aminek során korrektúrázzák az orrát, hogy arányosabbnak és “babásabbnak” tűnjön az arca a képernyőn. Bár, felmerül a költői kérdés, mégis mit jelent az arányosság, és ki határozza ezt meg… A mai plasztikai trendekben egyértelműen viszi a prímet az orrplasztika, és ha csak a Kardashian-féle, szintén mű orrtípust figyeljük meg, mára nagyon hasonló orrokkal találkozhatunk a szépségipar megszállottjainak arcán.
Olyannyira elengedhetetlen az áhított arc eléréséhez az ún. rinoplasztika, hogy 2023-ban világszerte a zsíreltávolító és szemkörnyéki plasztikai beavatkozások után a legtöbben az orruk miatt feküdtek kés alá, ami szintén sok mindent elmond az orrokkal szembeni elvárásokról. És persze azt se felejtsük el hozzátenni, hogy a szépségipar és média kettős mércét alkalmaz a férfiakkal és nőkkel szemben, míg ugyanis egy férfinél kifejezetten szexepil tud lenni a nagy orr (lásd Adrian Brody vagy Owen Wilson), addig a nőknél ezt hajlamosabbak rondának titulálni az emberek.
Az érem másik oldala
Szerencsére mindennek ellenére is akadnak hírességek, akik nem adják fel a természetességért folytatott küzdelmüket. Barbra Streisandot például egy 1977-es Playboy-interjúban arról kérdezték, gondolt-e valaha arra, hogy megműtteti az orrát, de ő erélyesen kiállt a nózija mellett, hiszen, mint elmondta, egy beavatkozás tönkreteheti az énekhangját, ráadásul úgy is érzi, hogy az orrát így “kapta”, szóval így is kell megtartania.
A nagy orrokról alkotott vélemények, a történelem során rárakódott előítéletek és a szépségipar által diktált elvárások ellenére manapság egyre több helyen figyelhetjük meg a természetesség visszatérését. Az emberek egyre inkább felismerik, hogy a szépség nem egy előre gyártott sablonban, hanem a sokszínűségben rejlik. Végső soron az orr mérete – mint minden más külső tulajdonságunk – nem határozza meg azt, hogy kik vagyunk.
A szépség valódi forrása az önelfogadásban, az önbizalomban és az egyéniségünk teljes megélésében rejlik.
Az orrunk lehet egyedi, különleges, lehet nagy vagy kicsi, de az identitásunk és értékünk ennél jóval mélyebbről fakad. Itt az ideje tehát ünnepelni, hogy mindannyian másképp szépítjük a világot.