Dr. Kárász Tamás plasztikai sebész: „Számomra sikertelen műtétnek számít, ha valakinek szép orra lesz, de az életminősége nem változik pozitívan”
A közösségi média felületeken lévő világkép és a filterek használata jelentősen olyan irányba befolyásolja az embereket, és a gondolkodásukat, hogy gyakorlatilag csak tökéletes külsővel lehet az ember boldog. Ennek következtében sokan elveszítik az önértékelésüket, és a valódi szépségük helyett a torzított ideálokhoz való alkalmazkodásra törekednek.
Sokan ahelyett, hogy az önelfogadást és a belső értékeket keresnék, a külső megjelenésüket állítják középpontba, ezzel pedig újabb kihívásokat teremtve a mentális egészségük számára. Vajon van esély ezen változtatni? Dr. Kárász Tamás plasztikai sebésszel beszélgettünk, akivel szakmai tapasztalataira és nézeteire támaszkodva próbáljuk feltárni a lehetséges megoldásokat és válaszokat.
Milyen gyakran találkozik olyan nőkkel, akik irreális elvárásokkal fordulnak Önhöz egy-egy esztétikai beavatkozás kapcsán? Hogyan kezeli ezeket a helyzeteket?
Nyilván egyre gyakrabban találkozunk irreális elvárásokkal, ezért fontos kiemelni, hogy valaki akkor is lehet nagyon elégedett, ha csak javítunk a külsején – az elégedettséget ugyanis leginkább az elvárások határozzák meg.
A megfelelő hozzáállás a plasztikai sebész részéről az, hogy a pácienssel előre alaposan és objektíven átbeszélik, mi tekinthető reális eredménynek az ő esetében. Ahol lehet, például orrplasztikánál, vizuális tervezéssel is igyekszünk szemléltetni a várható végeredményt, és mindig felhívjuk a figyelmet a műtéttel kapcsolatos kihívásokra is – például hegek, vastagabb bőr, vagy egyéb tényezők, amelyek befolyásolhatják a végleges eredményt.
Fontos előzetesen tisztázni, hogy a páciens ezekkel a tényezőkkel együtt képes-e értékelni a javulást, anélkül, hogy a tökéletességre törekedne, illetve, hogy ez a beavatkozás valóban segít-e neki érzelmi szinten és életminőségének javításában. Ha viszont úgy érzi, hogy a reálisan elérhető javulás nem hozza meg számára a kívánt életminőség-változást, akkor nem feltétlenül érdemes elvégezni a műtétet.
Felmérések szerint a plasztikai műtétek sorozatán átesett emberek 15%-a továbbra is elégedetlen a külsejével - de akkor miért nehéz megállni?
Hogyan lehet felismerni, ha valaki egy esztétikai beavatkozástól várná önértékelési problémáinak megoldását, miközben valójában mélyebb testképzavarral küzd?
Egy mentálisan egészséges embernél nem áll fenn mélyebb önértékelési probléma. Az önbizalomhiány inkább arra utal, hogy valaki nincs teljesen megelégedve egy adott testrészével vagy az összképével, ezért nem látja magát elég vonzónak vagy jónak.. Ha az önbizalomhiány egy valós fizikai adottságból ered – például valakinek nagyobb orra vagy kisebb melle van, ami zavarja –, akkor annak kezelése általában pozitív hatással lesz az illető pszichéjére.
Ilyen esetben a beavatkozás hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban elfogadja magát, növeli az önbizalmát, és javítja az életminőségét. Fontos megkülönböztetni azt az esetet, amikor valaki pszichés problémával küzd, például testképzavarral, ami miatt nem reálisan látja önmagát és irreális dolgokat észlel. Ezek a problémák gyakran depresszióhoz vagy más mentális zavarokhoz kapcsolódnak.
Ilyen helyzetekben természetesen rákérdezünk arra is, hogy az illető szed-e gyógyszert vagy részt vett-e bármilyen kezelésen. Előfordul, hogy valaki nem ismeri be a problémáit; nem néz a másik szemébe, és a kommunikációja nem koherens vagy összefüggő. Ilyen esetekben nehezen lehet nyílt párbeszédet folytatni, ami általában súlyosabb gondokat jelez. Ilyenkor a műtétet nem vállaljuk.
Mit gondol, milyen szerepe van a közösségi médiában látott “tökéletes” képeknek, és milyen tanácsot adna azoknak a fiataloknak, akik úgy érzik, hogy a külső megjelenésük határozza meg értéküket a társadalomban?
Úgy gondolom, az, hogy egy nő szép szeretne lenni, nem egy újkeletű dolog, és nem csupán a közösségi média hatása. Ugyanakkor tény, hogy a közösségi média felnagyítja ezt a kérdést, és nemcsak azt sugallja, hogy az emberek csak akkor lehetnek boldogok, ha tökéletesek, hanem egyenesen összekapcsolja a boldogságot a tökéletességgel. Sok olyan példát is bemutat, amelyek valójában nem tükrözik a valóságot. Például sok esetben azt sugallja, hogy plasztikai műtéteken keresztül a “csúnyából” szép, és a boldogtalanból boldog lesz.
Nyilvánvaló, hogy ez egy sokkal összetettebb folyamat. A szépség önmagában nem garantálja a boldogságot, és itt van az ilyen platformok felelőssége, hogy ezt az összekapcsolást erősíti, azt sugallva, hogy elég szépnek lenned ahhoz, hogy boldog legyél. Normális esetben ennek úgy kellene működnie, hogy önmagunkhoz képest hozzuk ki önmagunkból a legjobbat. Úgy vélem, ez valójában nem igényel extra erőfeszítést, csupán az igényesség kérdése. Szeretnünk kell magunkat úgy, ahogy vagyunk, elfogadva azt, ahogy megszülettünk. Ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, akkor ez elég kell legyen ahhoz, hogy boldog, teljes életet éljünk.
Természetesen kár lenne tagadni, hogy a külső megjelenés igen is szerepet játszik az életünkben. Az emberek hajlamosabbak jobban bízni, kötődni és vonzódni azokhoz, akik dekoratívabb külsővel rendelkeznek, legyen szó magánéletről vagy munkakapcsolatról, és ennek természetesen vannak előnyei. Ugyanakkor nem szabad ezt összekeverni azzal, hogy csak és kizárólag a szép külsővel lehet elérni a boldogságot.
Előfordult már, hogy egy páciensnek inkább lelki segítséget javasolt ahelyett, hogy esztétikai beavatkozást végezzen el rajta?
Minden konzultáció során figyelembe veszem a lelki aspektusokat. Természetesen, ha a probléma világos, és könnyen, biztonságosan orvosolható, akkor a lelki kérdésekre kisebb hangsúlyt fektetek. Például, ha valakinek valóban van egy púp az orrában, és ez zavarja őt, valamint reálisan látja a helyzetet, akkor ezt biztonsággal meg lehet oldani, és ilyenkor nem szükséges a lelki aspektusokba mélyebben belemenni.
Azok számára, akik a tökéletességre törekednek, pszichológiai megoldásokat találni rendkívül nehéz és nem is reális. Bár javasoljuk, hogy keressenek fel szakembert, sajnos ez a megközelítés tapasztalatom szerint jellemzően nem hoz eredményt.
Milyen mértékben van szerepe az orvosnak abban, hogy beleszóljon a kezelésekbe, ha úgy érzi, hogy a páciensek túlzásba viszik?
A műtét két ember közös, összehangolt tevékenysége, amelyhez elengedhetetlen az orvos részvétele is. Nem arról van szó, hogy a páciens által megfogalmazott kéréseket automatikusan teljesíteni kell. A döntés mindig a páciens és az orvos együttműködésén alapul, és közös megállapodáson nyugszik.
Ha az orvos úgy ítéli meg, hogy a páciens irreális kérést fogalmazott meg, vagy a műtét valószínűleg nem lesz sikeres, mert nem javítja a páciens életminőségét, akkor el szoktam mondani, hogy a műtét lényege nem csupán a testrész esztétikájának javítása, hanem a életminőség fokozása.
Azokban az esetekben, amikor valaki nem látja reálisan önmagát, gyakran segít, ha szakemberként elmondom neki, hogy az arányai valóban ideálisak, vagy hogy a problémának nincs akkora jelentősége. Gyakran előfordul, hogy ez csupán egy másik, például gyermekkorából eredő probléma, ami miatt nem gondolja magát jónak, esetleg mert a szülei nem dicsérték eléggé. Ezt a megközelítést sokszor jobban elfogadják tőlem, mint esztétikai szakemberektől.
Ha valakinek valóban ideállal kapcsolatos problémái vannak, és azokat nem tudjuk megoldani, az nem pszichés eset, hanem inkább egy mély önismereti folyamat. Ha úgy tűnik, hogy nem lehet sokat javítani a helyzetén, akkor is igyekszem a legtöbb esetben segítséget nyújtani.
Hogyan lehet biztos abban a páciens, hogy a választás valóban saját meggyőződésből, nem pedig külső nyomás hatására történik?
Általában észreveszem, hogyha külső hatás miatt szeretne a páciens beavatkozásra jönni. . Fontos, hogy semmilyen döntést ne hozzanak külső kényszer hatására. Általában a külső hatás inkább lebeszélés formájában jelenik meg, nem pedig rábeszélésként.
Ritka, hogy a szülők a gyermeküket beavatkozásra ösztönözzék, de a férj feleségét is ritkán motiválja hasonló dologra. Sebészként mindig arra vagyok kíváncsi, amit a páciens mond. Néha előfordul, hogy a férj beszél a felesége helyett, és ilyenkor mindig hangsúlyozom, hogy ez nem teljesen ideális abból a szempontból, hogy a döntést a páciensnek kell meghozni és az ő elképzeléseinek kell alapvetően megvalósulnia.
Ha a sebész azt tapasztalja, hogy a páciens bizonytalan, nem biztos abban, hogy mit szeretne, és folyamatosan a negatívumokat emeli ki, mint például "mi lesz, ha rossz lesz?" vagy "félek ettől", az intő jel lehet. Ha túl sok félelem és kétség merül fel a műtéttel kapcsolatban, valószínűleg még nem jött el az a pillanat, amikor valóban készen áll. Fontos megtalálni azt az időpontot, amikor biztos mind a beavatkozásban, mind az orvosban.