Demi Moore Golden Globe-beszéde arra sarkallhat minket, hogy leálljunk a tökéletesség utáni hajszával

Demi Moore több, mint negyven év munka után megkapta élete első filmes díját, a Golden Globe-ot A szer című filmben nyújtott alakításáért. Ez mind szép és jó: de köszönő beszéde rávilágít arra, mennyi nő nem érzi jól magát a bőrében akkor sem, mikor kívülről tündérmesének tűnik az élete.

Alig néhány hét telt el azóta, hogy Demi Moore A szer című filmben nyújtott alakításáért megnyerte élete első jelentős filmes díját, a Golden Globe-ot. Álló tapssal ünnepelték sikerét, köszönőbeszéde során azonban kíméletlenül bírálta azokat, akik kritizálták, elkönyvelték és esélyt sem adtak neki arra, hogy komoly filmszerepekben bizonyítson színésznőként. Mint mondta: „Popcorn színésznőnek lettem nevezve, amit én is elhittem. Elhittem, hogy ez a díj nem olyan dolog, amit megkaphatok.

Hogy tudok olyan filmeket csinálni, amik sikeresek és sok pénzt hoznak, de elismerést, díjakat soha nem fogok kapni. És ezt teljesen el is hittem. Egészen néhány évvel ezelőttig […], amikor egy nő azt mondta nekem: tudd meg, soha nem leszel elég. Elég okos, szép, elég csinos, sovány vagy sikeres. Semmiből sem leszel elég addig, amíg le nem teszed a mérőpálcát és elhiszed magadról, hogy elég vagy.”

Az állandó megfelelési kényszer

A színésznő a díjátadó után pár nappal azt nyilatkozta, hogy A szer című film az, ami miatt ismét beleszeretett a filmezésbe és a színészkedésbe. Ez a film tehát nemcsak díjesőt hoz(hat) neki, hanem boldogságot, elégedettséget is, hiszen régi szenvedélyére újra örömmel tud gondolni. Szépnek hangzana, jó lenne azt mondani, hogy ez Demi Moore hatalmas visszatérése, de az az igazság, hogy ő soha nem volt eltűnve, hiszen 1981 óta (tehát több, mint 44 éve) folyamatosan kapja a kisebb-nagyobb filmszerepeket.

Hollywood provokatív filmekkel lázad a szépségideálok ellen, a való világban mégis sokan mindent feláldoznak a tökéletes külsőért

Igaz, az elmúlt két évtizedben csak felejthető alkotásokban lehetett őt látni, egyik sem volt egy Golden Globe-jelölés vagy kritikai dicsáradat közelében. Talán ezért is említette meg a beszédében, hogy egy rendező popcorn színésznőnek titulálta, aki képtelen bármilyen nagyobb hangvételű művet eljátszani. A szer című filmig pedig már-már el is hitte, hogy ő erre képtelen, hogy ezt nem érdemli meg. Mert egyszerűen nem elég jó. Nagyon szomorú dolog ez, hiszen egy gyönyörű, sikeres nőről, egy igazi nagy hollywoodi sztárról beszélünk.

Ha ő így gondolja, ebben a különlegesen privilegizált helyzetben, akkor vajon hogyan érezhetnek a világ többi részén a nők?

Demi Moore Golden Globe-díja tehát egy keserédes dolog. Látszólag mindenki örül neki, de valljuk be: nagy igazság lehet a szavaiban. Különben az első filmes díjára, színészi karrierje megkoronázásra nem kellett volna 62 éves koráig kellett várnia. Emiatt önkéntelenül is eszünkbe jut: mi van akkor, ha a nők százmillióinak is évtizedekig kell várnia? Ha ők is így járnak és úgy élik le életük több, mint felét, hogy nem tartják magukat elég szépnek, jónak, vékonynak vagy tehetségesnek?

Tényleg rendben van az, hogy a hatodik X-ig kell megalkudni, megalázkodni, elviselni a kritikákat, a negatív megjegyzéseket és belemarni a saját szívünkbe, lelkünkbe, testünkbe azért, mert nem vagyunk elég jók? Nincsen rendben. Sőt, tovább is megyünk. Ezt az érzést soha nem szabadna érezni, sem tapasztalni egy embernek sem.

Tudd, hogy te is vagy elég jó

Az önbecsülés fogalmát és az önértékelés fontosságát ugyanis soha nem lenne szabad elfelejteni – ezek olyan dolgok, melyeket már születésünk pillanatától kezdve belénk kéne nevelni, magunkba kéne szívni, aztán soha nem többé nem elfelejteni. Mert ha elfelejtjük, jönnek az önostorozó gondolatok. „Az önostorozó gondolatok sokféleképpen kialakulhatnak. Megjelenhetnek például a közösségimédia-használattal összefüggésben, a társadalmi elvárások kapcsán, a média által közvetített idealizált testképek és (korai) traumatikus élmények hatására is. Ez a sztároknál is így van, ettől ők sem különböznek” – mondja Magyary Ágnes pszichológus.

Miért törődünk azzal, mit gondolnak rólunk mások, ha az a boldogságunk rovására megy?

„Ha pedig egyszer már megszégyenítettek minket a külsőnk miatt, az mély érzelmi nyomot hagyhat bennünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent megtenni az újabb megszégyenülés elkerülése érdekében. Az ebből következő önostorozó gondolatoknak ezért az a funkciója, hogy megvédjenek minket az újabb megszégyenüléstől. Fontos azonban tudni, hogy nem a külsőnkkel kapcsolatos kritikus gondolatok szabnak gátat a boldogságunknak, hanem az, ahogy ezekhez a kritikus gondolatokhoz viszonyulunk.”