Hidratálás kívül és belül - bevezetés a biohacking kevésbé ismert oldalába

A hidratáltság nem csak a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztást jelenti, nagyon fontos a bőrünk külső ápolása is, ami szintén egy szuper biohack a mentális egészséghez vezető úton
A hidratáltság nem csak a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztást jelenti, nagyon fontos a bőrünk külső ápolása is, ami szintén egy szuper biohack a mentális egészséghez vezető úton
Fotó: Larysa Vdovychenko/Getty Images

A wellness világa folyamatosan fejlődik és változik és újabbnál újabb trendek, megközelítések és kifejezések kerülnek a köztudatba. Az egyik ilyen kifejezés, amely egyre nagyobb teret nyer, az a „biohacking”.

Ebben a rovatban ezért különböző biohacking módszerekkel kísérleteztem, hogy lássam, mi működik - és mi nem. A harmadik módszer, amit kipróbáltam, megtévesztően egyszerű, mégis nagy hatással volt rám: ez pedig a hidratálás kívül és belül. Az elmúlt egy hét alatt ugyanis a testem külső és belső hidratálására összpontosítottam.

A hidratálás tudománya

A hidratálás kritikus fontosságú a túlélés és az egészség szempontjából egyaránt. Testünk körülbelül hatvan százaléka vízből áll és a víz szinte minden biológiai funkcióhoz elengedhetetlen - a testhőmérséklet fenntartásától kezdve az ízületek “olajozottságán” át az emésztés megkönnyítéséig és a kognitív funkciók biztosításáig. A dehidratáció pedig még enyhe formában is, fáradtsághoz, hangulat-ingadozáshoz, fejfájáshoz és csökkent kognitív teljesítményhez vezethet.

glamour plusz ikon Trenka Andrea: Egy női szervezet nem arra van tervezve, hogy 16 órát ne egyen

Trenka Andrea: Egy női szervezet nem arra van tervezve, hogy 16 órát ne egyen

Az az elképzelés, hogy ha egyszerűen több vizet iszunk, akkor fizikailag és mentálisan is jobban érezzük magunkat, nem csak elméleti - tudományosan is alátámasztott. Pszichológiai szinten a hidratálás a hangulat-szabályozással függhet össze. Tanulmányok szerint a dehidratáltság fokozhatja a szorongást és a depresszió érzését, ami megnehezíti a stresszel való megbirkózást.

Például egy friss, 2024-es spanyolországi tanulmány szerint, amit hatvanöt egyetemista nő körében vizsgáltak, azt találták, hogy azok érezték magukat a legnyugtalanabbnak, akik a legkevésbé voltak hidratáltak. Egy másik, 2018-as iráni tanulmány szerint, amit 3327 felnőtt körében végeztek, szintén összefüggést találtak az alacsonyabb hidratáltság és a szorongás között.

De mi a helyzet a külsővel?

A bőr a legnagyobb szervünk, amely a hidratáltságra támaszkodik, hogy egészséges és rugalmas maradjon. A száraz bőr idő előtti öregedéshez, kellemetlenségekhez, sőt még az önbecsülés csökkenéséhez is vezethet. Sok szépség- és wellness-szakértő azt javasolja, belsőleg és kőlsőleg is foglalkozzunk a hidratálással. Ebben a kihívásban szerettem volna megfigyelni, hogy lehet-e a külső és belső hidratálásnak észrevehető hatása mind a fizikai, mind a mentális állapotomra.

A harmadik biohacking kísérletem: hidratálás kívül és belül

Azzal kezdtem a kihívást, hogy kitűztem egy célt: egy hétig biztosítom az optimális hidratáltságot. Így közelítettem meg ezt a kihívást:

Belső hidratálás

Az általános ajánlás szerint napi nyolc pohár vizet érdemes inni, de a hidratálási szükségletek számos tényezőtől függően változhatnak, például az aktivitási szinttől, az étrendtől és a testsúlytól, a külső környezet hőmérsékletétől stb… Bár egyszerűen hangzik ez a kísérlet, mégis ez volt az egyik legnehezebb feladat számomra, mivel folyamatosan elfeledkezem a hidratálásról, különösen akkor, ha nem home office-ban vagyok, valamint ha a napom során folyamatosan úton vagyok.

Ebben a kísérletben azt a célt tűztem ki, hogy a folyadékbevitelemet napi minimum másfél liter körülire emeljem. Ebbe nem tartozik bele a koffein- és az alkoholtartalmú italok fogyasztása, ugyanis ezek dehidratáló hatásúak. Bár a másfél liter folyadék naponta kevésnek tűnik, számomra hatalmas eredmény lenne ennek a minimumnak a bevitele. A kihívás során arra is ügyeltem, hogy a vízbevitelemet magas víztartalmú ételekkel, levesekkel is ellensúlyozzam.

Fontos megjegyezni, hogy ahogy a pszichológiában is, valamennyi jelenséget egy skálán képzelünk el és a skála két végpontja általában a kritikus érték, ez ugyanúgy igaz a hidratáció témakörére is.

Ahogyan létezik dehidratáltság, úgy létezhet túlhidratáltság is.

Ez utóbbi, egy ritka, de lehetséges kockázat, amikor a túl sok folyadék „kiöblíti” az alapvető ásványi anyagokat és megzavarja a testi funkciókat. Emiatt különösen fontos, hogy megtaláljuk a számunkra és az adott élethelyzetünkre illeszkedő, megfelelő folyadék-mennyiséget.

Külső hidratálás

A külső komponens tekintetében az arc-és testápolási rutinomra összpontosítottam. Minden nap használtam hidratáló testápolókat, extra hajolajakat a hajamra, valamint kiegészítettem a már meglévő arcápolási rutinomat is. Közel tíz éve ismerkedtem meg a koreai tízlépéses arcápolási rutinnal, aminek - ha nem is mind a tíz elemét, de a legtöbbet az évek során beépítettem a napi és heti rutinomba.

glamour plusz ikon Biohacking a léleknek: A hála ereje a szorongást is segít leküzdeni

Biohacking a léleknek: A hála ereje a szorongást is segít leküzdeni

A kihívás kiegészítéseként és az extra hidratálásként azonban rendeltem további koreai arcápolási mintákat, szérumokat, fátyolmaszkokat és két-három fajta hidratálókrémet is, amelyek olyan összetevőket tartalmaznak, mint a hialuronsav, amely vizet vonz és tart meg a bőrben.

Emellett holisztikusabb megközelítéseket is beépítettem, például olyan környezetben töltöttem az időt, amely elősegíti a hidratálást. Így bekapcsoltam a párásítómat a hálószobámban, amit megfűszereztem a hangulatomhoz illeszkedő illóolajokkal is. A párásítás a hűvösebb őszi és téli hónapokban különösen hasznos, amikor a beltéri fűtés szárító hatása megemelkedik.

Igyekeztem csökkenteni a forró zuhanyokat és helyette langyosabb vizet használtam, majd a zuhanyzás után néhány perccel testápolót kentem magamra, hogy a nedvességet magamba zárjam. A testápolást tekintve, a hét során minden nap használtam testápolót, a hétből négy napig naponta kétszer is (reggel és este). Naponta legalább kétszer a hajamat is extra ápolásnak tettem ki különböző hajolajakkal, illetve glikolsavat tartalmazó készítményekkel.

A hidratálás pszichológiai élménye

A belülről kifelé történő hidratálás logikus megközelítésnek tűnik, hiszen mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyire fontos a folyadékfogyasztás. Azonban a hidratálás általa kiváltott pszichológiai változás is lenyűgöző volt. A vízfogyasztásom növelését követő első néhány napon belül észrevettem, hogy az energiaszintem és a hangulatom finoman megemelkedett.

Az elmúlt hetem rendkívül sűrű volt, nem egy alkalommal este tíz óra után végeztem a munkámmal, mégsem éreztem magam annyira kimerültnek ilyen napok után, mint egyébként. Nem tapasztaltam meg az energiaszintem csökkenését sem, illetve egyáltalán nem volt jellemző a délutáni órákban bekövetkező energia-visszaesés sem. Ebből adódóan a biohacking-módszernek a pszichológiai hatásai különösen stresszes helyzetekben váltak nyilvánvalóvá.

glamour plusz ikon Szorongás, dekoncentráció, alvászavar, ingerlékenység - ezektől mind megszabadulhatsz egy digitális detox során

Szorongás, dekoncentráció, alvászavar, ingerlékenység - ezektől mind megszabadulhatsz egy digitális detox során

A megfelelő folyadékbevitelt olyan hack-ekkel biztosítottam, hogy reggel megtöltöttem egy másfél literes palackot vízzel, így egyértelműen követni tudtam, mennyi folyadékot fogyasztottam. Amikor a laptopomon dolgoztam, magam mellé készítettem a palackot, így az folyamatosan szem előtt volt és kevésbé feledkeztem meg a vízbevitelről. Azt a trükküt is bevetettem, hogy minden étkezés előtt egy pohár vizet megittam.

Gyakran összekeverjük ugyanis a szomjúságot az éhséggel, ami túlzásba vitt evéshez vagy egészségtelen nassolnivalók választásához vezethet. Azzal, hogy jól hidratált maradtam, könnyebben tudtam megkülönböztetni a valódi éhséget és a víz iránti igényt. A hét napból mindössze egyszer nassoltam. Ez összességében egészségesebb ételválasztáshoz vezetett.

Érdekes módon a külső folyadékpótlás folyamatának pszichológiai előnyei is voltak.

A kihívás kezdetén száraz volt a bőröm, de a hét végére bársonyosan puhává változott. Azonban van valami meditatív is abban, ha időt szánunk a bőrünk ápolására. A reggeli és esti extra bőrápolási módszereim az öngondoskodás rituáléivá váltak és a következetesség segített a tudatosság kialakításában.

Ez a gyakorlat - a hidratáló krémek gyengéd masszírozása a bőrömbe és a koreai arcápolás - nyugalmat teremtettek az egyébként zsúfolt napokban. Jobban ráhangolódtam a testemre és annak szükségleteire és napi feltöltődés fontos elemeivé váltak ezek a reggeli és esti rutinok.

Záró gondolatok

Egy hét tesztelés után is bátran állíthatom, hogy a belső és külső hidratálás észrevehető hatással volt a fizikai és mentális egészségemre. A bőröm puhábbnak, rugalmasabbnak éreztem és ragyogóbbnak is. Bár ez pusztán esztétikai szempontból tűnhet fontosnak, nem lehet alábecsülni azt a pszichológiai hatást, ami abból fakad, hogy jól érzed magad a bőrödben. A külső hidratálási rituálék pedig a mindfulness pillanataivá váltak, megerősítve az öngondoskodás fontosságát a mentális egészség fenntartásában.

glamour plusz ikon A testpozitivitás nem egyenlő a súlyos elhízás ünneplésével, de a divat már nagyon támogató az önazonosság és az önelfogadás eszméivel

A testpozitivitás nem egyenlő a súlyos elhízás ünneplésével, de a divat már nagyon támogató az önazonosság és az önelfogadás eszméivel

A külső és belső hidratálás egy egyszerű, mégis hatásos biohack, amelyet bárki beépíthet a napi rutinjába. Ez egy alacsony költségű, nagy hasznot hozó gyakorlat, amelynek előnyei messze túlmutatnak a bőr szépségén. Fokozza a kognitív funkciókat, stabilizálja a hangulatot, és elősegíti a tudatosság érzését. Egy olyan korban, amikor folyamatosan a gyors megoldásokat és a legújabb wellness-trendeket keressük, talán a kulcs az, hogy visszatérjünk az alapokhoz - kezdve egy pohár vízzel.