„Mind az egészség és a szépség megőrzése szempontjából a háton alvás a legideálisabb” - beszélgetés dr. Simon Márta neurológussal

2025. január 6.
A minőségi alvás a szépség mellett az idegrendszerre és az étvágyra is hatással van
A minőségi alvás a szépség mellett az idegrendszerre és az étvágyra is hatással van
Fotó: Evrymmnt/Getty Images

A minőségi alvás nem kizárólag a fizikai és szellemi jólét szempontjából rendkívül fontos, hanem egészséges és üde megjelenésünk egyik alappillére. Az éjszaka során szervezetünk szorgalmasan dolgozik, hogy reggel kisimultan és kipihenten ébredjünk.

Szépségünkért rengeteget tehetünk, ha az akutális bőrállpotnak megfelelő termékeket használjuk, a nap folyamán elegendő folyadékot fogyasztunk, rendszeresen sportolunk és sok időt töltünk szabad levegőn. Mindez önmagában azonban nem elég, ha alvásunk mennyisége és milyensége nem kielégítő, hiszen az éjszaka folyamán bőrünk méregtelenít, regenerálódik és megpihen, ami megalapozza annak minőségét.

Dr. Simon Mártával, a Nyírő Gyula OPAI Kórház neurológus szakorvosával utánajártunk, hogy milyen összefüggés van az alvás és a szépség között.

glamour plusz ikon A fengsuj szerint ilyen a tökéletes hálószoba

A fengsuj szerint ilyen a tökéletes hálószoba

Az alvás és a bőr kapcsolata

Az alvás minősége szorosan összefügg általános jólétünkkel, bőrünk állapotával és a testsúlyunkkal. Alvás közben csökken a vérnyomásunk és lassul a pulzusunk, a növekedési hormon (HGH) több mint hetven százalékát a bőrünk alvás közben termeli, ez pedig tudományosan alátámasztja, hogy éjszaka nem csak álmodunk, de szépülünk is. Az egészséges és ragyogó bőrkép érdekében már a kora esti órákban fontos folyamatok mennek végbe szervezetünkben.

Ilyenkor éri el a bőr felszívó képességének csúcsát, valamint később az éjszaka folyamán, az úgynevezett lassú hullámú mélyalvás állapotában zajlik a sejt újraképződés és regenerálódás, illetve a nyirok- és kapilláris rendszerből ilyenkor tudja a bőr elvezetni a káros anyagokat Továbbá ebben a fázisban termelődik a legtöbb kollagén és elasztin, amely a bőr rugalmasságát szolgálja” - mondja a neurológus.

Így érthető, hogy a rossz minőségű vagy kevés alvás fáradt ébredést, valamint kedvtelenséget eredményez, és romlik a bőr hajszálereinek keringése, ebből adódóan pedig a bőr tápanyag ellátása is. Ebben az esetben érezzük, hogy „gyűrötten” ébredünk és ha ez tartósan fennáll, az bizony nyomot hagy a bőrön.

glamour plusz ikon Mazzag Izabella: A mentális betegség nem szégyen

Mazzag Izabella: A mentális betegség nem szégyen

Az alvásról

Éjszaka, alvás közben termelődik a leptin nevű hormon, ami arról gondoskodik, hogy ne ébresszen fel legmélyebb álmunkból korgó gyomrunk. Az esetleges alvászavarral járó gyakori ébredés falási rohamokat tud okozni és az éjjeli hűtőfosztogatás súlygyarapodással járhat. Nem elég odafigyelni, hogy éjszakánként eleget aludjunk, érdemes beiktatni rövidebb pihenőket napközben is.”

Javasolja a szakértő, majd hozzáteszi, hogy ha tehetjük, ebéd után ütemezzünk be egy délutáni szundit vagy vonuljunk el és végezzünk irányított meditációt, aminek köszönhetően energikusabban folytathatjuk napi teendőinket!

Szép álmokat!

Alapvetően akkor alszunk jól, ha frissen, kipihenten, lehetőleg magunktól, ébresztőóra nélkül ébredünk reggel. Az alvás hossza egyénfüggő, vannak rövid- és hosszabb alvásigényű emberek, tehát nem kell kétségbe esni, ha valaki többször alszik keveset, pláne, ha emellett úgy érzi, az alvása kielégítő és nem jellemzi aluszékonyság a nap hátralévő részében.

Mind az egészség és a szépség megőrzése szempontjából a háton alvás a legideálisabb.

Fontos szempont, hogy háton fekvő pozícióban a gerinced neutrális helyzetben tud megpihenni, másrészt arcod vérkeringése számára is ez a legkedvezőbb, valamint így gyűrődik legkevésbé bőrünk és ezzel elkerülhetjük, hogy nyomás alá kerüljenek a bőr hajszálerei, amely reggelre puffadást eredményezhet” - mondja Márta.

glamour plusz ikon Kis-Juhász Fábián, a leheletfinom anyagok varázslója

Kis-Juhász Fábián, a leheletfinom anyagok varázslója

Éjszakai bőrápolás

Az arcápolás első lépése a gyengéd, de hatékony lemosás. Ez követheti a hatóanyagokban gazdag esti bőrápoló, mely alkalmazásának időpontja sarkalatos pont. Az arckrémek nyújtotta maximális hatás akkor érhető el, ha a bőr felszívó képességének a legalkalmasabb időpontjában alkalmazzuk azt, vagyis este nyolc és tizenegy óra között” - tudjuk meg a szakorvostól.

A túl zsíros krémeket érdemes elkerülni, mert azok eltömíthetik a pórusokat és ezzel ronthatjuk bőrünk oxigénellátását, válasszunk helyette könnyed szérumot! Érdekesség még, hogy a közvetlen alvás előtt végzett manuálterápiás arcmasszázs - ami otthoni körülmények között is könnyen elvégezhető - vérbőséget okoz, ami kedvezően hat a bőr szöveteire és segít konzerválni a sima és egyenletes bőrfelszínt.

Ha fokozni szeretnénk a masszázs hatékonyságát, egy éjszakai maszkkal megtehetjük, mely ébredésig dolgozik és hosszan kifejti jótékony hatását. A testi-lelki ráhangolódásban segíthetnek a különböző nyugtató illóolajok, melyet akár a párnára csepegtetve vagy diffúzorban párologtatva is használhatunk.

Glam-tippek:

  • Délután két óra után kerüld a kávét és a koffeintartalmú italokat!
  • Vacsorázz két-három órával lefekvés előtt!
  • Az alvást megelőző egy-két órában mérsékeld vagy teljesen hagyd el a folyadékbevitelt!
  • A pihentető alvás érdekében az esti órákban csökkentsd a képernyőidőt!