Básti Juli: Azért lettem színész, hogy a traumáim túléljem
Kiismerhetetlennek és megközelíthetetlennek tűnik, de a látszat csal, díva allűrök helyett nagyon is józan, egyszerű nővel találkozom, aki nem a csillogás, hanem a szakma szeretete miatt választotta a színészi pályát.
Őszinte, keresetlen szavaiban egyszerre kavarog hála, elégedettség és egyfajta morcosság. Bár eredendően pesszimista, az élet felülmúlta várakozásait, szerencsésnek vallja magát. Csak az a sebzett szív gyógyul nehezen...
A Centrál Színház huszadik születésnapja alkalmából felújították a klasszikus Fekete Péter darabot. Miért esett a választás erre a színműre?
A férjem úgy gondolta, színház-csinálásunk húszéves jubileumán stílusos lenne bemutatni az első sikerünket, amivel beköszöntöttünk annak idején. Ez a darab egyébként igen vonzó mese, részben a történet, részben a jól ismert örökzöld dallamok okán, mindig komoly sikerre számíthat és legalább tíz éve hiányzik a repertoárunkról. Márpedig azóta több tízezer új néző ismerte meg a színházunkat és maradt velünk. Nekik ez újdonság és csemege.
A „magyar Chaplin” története a kisember dícsérete, mese arról, hogy a vagyonnál, a társadalmi állásnál vannak sokkal fontosabb dolgok, amelyek az előzőekkel szemben boldogítanak is, a szerelem és a művészet. A fiam pedig boldogan vállalta a fiatal rendezőnek komoly kihívást jelentő feladatot.
Azért is különleges ez a darab, mert a fiad, Puskás Samu rendezte, és először dolgoztatok így együtt.
Nagyon jó élmény volt vele minden egyes próba, le sem tagadhatnám milyen büszke vagyok rá. Evidens volt, hogy ő is majd színházzal foglalkozik felnőtt korában. Szinte itt élt velünk a Centrálban, annyi próbát, előadást látott Magyarországon és külföldön is, hogy kis túlzással már négyszer végezte el a színművészetit. Dizájnernek Londonban tanult, és szakirányú, filmes diplomát Amerikában szerzett. Baromi jó ízlése van, tehetséges és kedves. Csak bámulom, milyen csodálatosan kommunikál mindenkivel.
Puskás Samu: Külföldön tiszta lappal akartam szerencsét próbálni
Bárkivel megtalálja a hangot, sohasem üvöltözik. Nagyon sok rendező ideges próba közben, mindenkit begörcsöltet, hát ő nem ilyen. Jókedvűen dolgoztunk. Meggyőződésem, hogy a színészek rendező nélkül is gyötrik magukat, a legjobbat akarják. Ha noszogatásra, sarkalásra van szükség azt biztosan nem oldja meg, ha megalázzák őket. Visszatérve a fiamhoz, ha mindig arra gondolnék, milyen nagyszerű gyermekeim vannak, reggeltől estig pityeregnék
Bár mindketten évtizedek óta a pályán vagytok, most játszol először Alföldi Róberttel. Tudtok még újat mutatni egymásnak?
Nem és nem is igyekszünk ezen. Öreg rókák vagyunk én is, ő is. Szakmailag nekünk már nincs sok új a nap alatt. A közönség érthető módon misztifikálja a szakmánkat, mi azonban gyakoroljuk és már meglehetős régen. Ha hallunk egy hibát, összenézünk. Nem egymástól tanulunk.
Ha új szerepet próbál a színész, önmagában keresi az ismeretlent.
Változtál te is a szerep által?
Nem változom meg egy szereptől. Bevallom, zavarba is hoz ez a kérdés. Aki ismer engem, tudja, hogy
tyúkanyó vagyok, másfelől anyaoroszlán.
Az más kérdés, milyennek lát, éppen a szerepeim okán a külvilág. Amikor a színész a személyiségétől távolabb eső szerepet formál, akkor az megdolgoztatja a fantáziáját, felfedezhet magában új árnyalatokat, de nem változik meg. Egy újságíró sem lesz más a riportalanyai megismerésétől és egy pszichológus sem lesz más ember a klienseivel való beszélgetés után.
A szakmánkat gyakoroljuk, még csak önismeretinek sem nevezném ezt a folyamatot. Azt hiszem legkésőbb 35-40 éves korunkra megszilárdul a személyiségünk. A tapasztalatok sűrűsödnek, de a belső rend már állandó.
Volt valaha olyan szerep, ami teljesen kifordított magadból?
A Nem félünk a farkastól Márthájával nehéz dolgom volt. Maga a szerep távol áll tőlem, rosszkedvű hisztérikának láttam. Meggyötört a próbafolyamat. Egyedülálló mű, zseniális szerepek.
Egy színész empatikusabb lesz más sorsok eljátszása által?
Nem lehet jó színész, akiből hiányzik az empátia.
Mi lélekutazók vagyunk egész pici korunktól kezdve.
A színészek sokszor a legszemérmesebb emberek. Tévhit, hogy a csillogást keressük. A szeretetet koldoljuk, és érteni akarjuk a lelket, hogy jól ábrázolhassuk az embert.
Figyelsz is a környezetedre?
A valóság a legjobb tanulmány. A hétköznapi helyzetek megfigyelése. A metakommunikáció megértése, az apró jelek kódolása, ami a tekintetből, a mozdulatokból kiolvasható. Te például furcsának találtál engem. Távolságtartónak, de mitől is ne lennék távolságtartó? Hiszen egyáltalán nem ismerjük egymást.
Az őszinte érdeklődés megnyit másokat. Újságíróként csak a darabok és előzetes interjúk által ismerhetünk. De állításod szerint a szerep csak szakma. Szóval milyen ember Básti Juli?
Viccelsz? Ilyen kérdésre mások egy regénnyel válaszolnak, ám legyen:
Básti Juli egy pesszimista mázlista.
Sokszor vagyok rosszkedvű, borúlátó, de végigtekintve az életemen a világ legszerencsésebb embere vagyok. A fiatalkorom, az első házasságom tragikus volt, de azóta egy rossz szót sem szólhatok.
A fiatalkori traumák árnyalják a személyiséget egy életen át...
Azért lettem színész, hogy a traumáim túléljem. Kellett egy világ, ami nem a magánéletem, ami magába szippant. Egy biztonságos közegbe vágytam, ahol a tetteim határozzák meg az értékemet. Lehet, nem is élnék már, ha nem találok rá a színházra. Hiába pszichológusok, asztrológusok, családállítók, varázslók, engem csak ez gyógyított.
Sokszor nyilatkoztad, hogy nehezebb nőnek lenni a világban. Látsz némi változást azért?
Az én életemben ez már nem fog gyökeresen megváltozni, de látok rá tendenciát, hogy könnyebb lesz a nőknek. Például a sok eset a metoo kapcsán, javított a pozíciónkon, ha az inga természetéből következően néha túl is lőnek egyesek a célon. Meglehet az általános szavazójog kivívása óta, nem volt ekkora ugrás az egyenjogusításunk terén.
Az is jó, hogy egyre több a női vezető, hogy a családi szerepek is kiegyenlítődnek lassan, a munkaerőnk ára is eléri lassan a kiváltágos férfiakét, szóval alakulnak a dolgok, bizakodó vagyok.
Mi hozna igazi áttörést?
A nők vagy az ország életében? A problémákkal, a helyzettel való őszinte szembenézés, az összefogás. Ez utóbbi valahogy épp ellenkező irányba halad. Közömbösség van, beletörődés, ellenségeskedés. Ki kell állni a tanárokért, az oktatásért az egészségügyért, egymásért. Düh van bennem, mitől félünk?
Otthon érzed magad a digitális világban?
Próbálok lépést tartani. Internethasználó vagyok, fel sem kelek, már elolvasom a híreket a telefonomon. Vásárolok a neten, igazodtam a felgyorsult világhoz. A mai srácok már csak ezt a tempót ismerik. Ha kicsit lassabb valami, már nem tudnak vele menni. Igyekeztem távol tartani ettől a gyerekeim, sok mindenben sikerült is de ez az új világ, ezt kell szeretni, alkalmazkodni kell. Ez nem jó és nem rossz, ilyen.
Sosem mondom, hogy bezzeg a mi időnkben…. Viszont a mesterséges intelligenciától rendesen félek.
Miért?
Mert az embereket könnyű becsapni. Mert az internet valóságában nem lehet utánajárni, mi igaz és mi nem. És komoly érdekek szólnak amellett, hogy megtévesszék az embereket. Ezt mindenképpen szabályozni kellene. Lehet, hogy én tudok a sorok közt olvasni, körbejárok egy témát a hiteles információkért, de az emberek nagy többségét könnyű becsapni.
Így is tömegek vannak még távol a normális élettől, elképesztő néhol a szegénység, az olló meg csak nyílik és még jobban nyílni fog a mesterséges intelligencia korában. De lehet, hogy csak rosszhiszemű és bizalmatlan vagyok. Mindig hamarabb látom meg a bajt, mint az örömöt.
Már nem talállak furcsának. Csak ellentmondásosnak.
Ilyenek vagyunk mi emberek, furcsák és ellentmondásosak!