Tóth Krisztina: „Társadalmi és politikai kérdésekben is előbb kérik ki egy férfi kolléga véleményét, de azért van valami változás”
Tóth Krisztina Babérkoszorú- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. Első kötetére, az Őszi kabátlobogásra rögtön felfigyelt a szakma, és Radnóti Miklós-emlékéremmel jutalmazták. 1989 óta publikál, és azóta több mint negyven könyve jelent meg különböző műfajokban, közülük sok idegen nyelven is.
Interjúnkban Tóth Krisztinát az indulásáról, a legújabb köteteiről és fordítói munkájáról, a hazai kortárs irodalomról, de még az üvegművészetről is kérdeztük.
Fiatal nőként nem könnyű a csatatérszerű irodalmi „mezőbe” lépni: kik – és hogyan – segítettek ebben?
Egy költői műhely tagjaként érkeztem az irodalomba, ami egy békés, otthonos közeg volt. A Sárvári Irodalmi Kör hetente egyszer találkozott, műhelybeszélgetéseket tartottunk. Középiskolás koromtól jártam oda, és a későbbi irodalmi barátságaimat is meghatározta. A kör tagja volt többek között Kemény István és Vörös István is. Az egyetemen Lator László legendás műfordító szemináriumát látogattam, itt is rengeteget lehetett tanulni. Ő nem csak műfordítást tanított, hanem technikát és szemléletet is.
Ez erős szellemi támogatást jelentett. Ennek ellenére nehéznek éltem meg a pályakezdést, és úgy éreztem, sokat kell tennem azért, hogy valóban komolyan vegyenek.
Puskás Ágota: „Ha nem tanuljuk meg tudatosan használni a közösségi médiát, az inkább falakat húz fel közöttünk, mintsem hidakat épít”
Érzel indíttatást arra, hogy a kezdő írókon segíts? Figyeled az újonnan érkezőket?
Szoktam tanítani, tagja vagyok különböző kuratóriumoknak is, így valamelyest tudom követni a fiatal irodalmat. Simon Bettina, Élő Csenge Enikő és Taródi Luca verseit mindenképpen érdemes olvasni. Ez egy nehéz pálya: figyelmet és szeretetet lehet adni, akár tanácsokat is, óvatosan, de az már mindenkinek az egyéni kitartásától és elhivatottságától függ, mennyi energiát képes az írásba fektetni.
Ha közben esetleg anya vagy és háztartást vezetsz, ez olyan egyensúlyozást követel, ami feladja a leckét a hétköznapokban. Nekem ugyan a fiam már felnőtt, de a lányom még csak tizenkét éves, tehát nagyjából huszonhét éve nevelek gyereket. Akik ezt írás mellett csinálják, márpedig elég sokan vagyunk így, azok pontosan tudják, milyen szoros időbeosztást és önfegyelmet követel ez.
A pályakezdésed óta mennyiben változott itthon a nők helyzete az irodalomban?
Megváltoztak az arányok, sokkal erősebb a női jelenlét. Amikor én a nyolcvanas évek végén elindultam, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda, Gergely Ágnes, Székely Magda neve volt ismert. Férfidominancia volt, ahogy a művészet és tudomány területén általában. Mára ez változott, sok kiváló közönség. A komoly író azonban a néplélekben még mindig férfi. Ha például egy vidéki iskolaigazgatónak alkalma, anyagi kerete adódik meghívni egy fontos kortárs írót, első körben nagy valószínűséggel nem egy nőre fog esni a választása.
Társadalmi és politikai kérdésekben is előbb kérik ki egy férfi kolléga véleményét, de ismétlem, azért van valami változás. Fejlődünk, és még bőven van hová.
Versekkel kezdtél – első kötetedet, az Őszi kabátlobogást rögtön díjazta a szakma. Vissza tudod idézni a pillanatot, amikor úgy döntöttél, prózát is fogsz írni?
Ez nem egy pillanat volt, hanem inkább egy hosszú folyamat. A verseimben egyre gyakrabban jelentek meg apró történetek, és késztetést éreztem rá, hogy hosszabban meséljek, mint amennyit egy vers szűk kerete és a líra nyelve enged. Azóta már több mint tizenöt prózakötetem van, és harminc idegen nyelvre fordított könyvem.
Gyakran választasz témának nehéz női sorsokat, nincs ez másként a legújabb, Ahonnan látni az eget című prózaköteted jó néhány novellájával sem. A Pesto különösen mélyre megy, amelynek csattanójában a főhős keményen visszavág az őt ért sérelemért. Küldetésednek gondolod, hogy billentyűzetet ragadva segíts rávilágítani a nőket érintő társadalmi visszásságokra?
Nem fókuszálnék külön a nőkre, mert a társadalmi egyenlőtlenségek általában mélyen foglalkoztatnak. A te értelmezéseddel ellentétben viszont sem ebben a novellában, sem a többiben nincs igazságtétel vagy kiegyenlítődés. A megírt történet egyszerűen csak bevilágít a sötétbe és megmutatja, amit ott látunk.
Kik a kedvenc szerzőid a kortársaid közül?
Követem és olvasom a kollégáimat. Egy ilyen kérdésre nehéz, sőt nem is lehet udvarias választ adni, mert nagyon sok jó szerző van. Hasonló kérdésekre férfi kollégáim szinte minden esetben három másik férfit szoktak felsorolni, úgyhogy akkor most szűkítsük a kört nőkre, ez mindjárt segítség. Kiemelném Szvoren Edinát.
Mesterházi Mónika és Szlukovényi Katalin nagyszerű költők, Cserháti Éva és Mészöly Ágnes kiváló krimiírók, Berg Judit felnőtt és ifjúsági íróként is remek, de említhetném a fanyar humorú Szécsi Noémit vagy Molnár Krisztina Ritát is, a gyerekeknek írók közül meg Elekes Dórát. Műfordítóként is elismerés övez.
Mit jelent számodra a fordítás? Miért leled benne örömödet?
Írás közben az ember elakad, elbizonytalanodik. Az olyan szerző, aki sohasem bizonytalanodik el, szerintem rossz úton jár, vagy egyszerűen dilettáns. A csöndek alatt is működnie kell az ember irodalmi énjének, és a fordítás erre kiváló lehetőség. Szeretem más szerzők hangját átültetni magyarra. A versfordítás különösen szép játék, sok örömet ad.
Hogy üvegművészként is dolgozol, vagy legalábbis volt idő, amikor ezzel kerested a kenyered, talán kevesen tudják. Nézem egy streaming csatornán a valóságshow-t az üvegfújókról, és levesz a lábamról, micsoda küzdelem ez az alkotás is az anyaggal! Az üvegtárgyak többek közt szépek, törékenyek és élesek – ezek a jellemzők fognak meg téged is, vagy más miatt ejt rabul az üvegművészet?
Nem dolgozom már üveggel. Kár, de egy fenékkel nem lehet egy egész ménest megülni. Korábban tizenöt éven keresztül ebből éltem. Az üveg roppant költői anyag: amikor olvad, akkor formázható, egyébként pedig kemény és törékeny. Mindkét állapotában tud veszélyes is lenni, nem adja meg magát könnyen. Áttetsző, játszik a fénnyel, és megunhatatlanul sok lehetőség rejlik benne. Hozzátenném még, hogy az ólomüveg esetében apró részekből építünk fel egy nagyobb felületet.
Ez nagyon hasonlít arra, ahogyan az ember például egy regényt rak össze: kisebb részekből, bekezdésekből, fejezetekből építve fel a nagyobb struktúrát.
Két éve jelent meg második regényed, A majom szeme, amelyben jelenünket egy alternatív valóságba helyezed, egy pszichiáter-páciens történetnek adva keretet. Nem lehet nem észrevenni benne az aktuálpolitikai áthallásokat.
A regényben elsősorban arra kerestem a magyarázatot, hogy hogyan viselkednek az emberek egy autoriter társadalomban, és hogy meg lehet-e őrizni a személyiség integritását. Nem gondolom feltétlenül, hogy az aktuálpolitikai olvasat messzire vezet. Arra voltam kíváncsi, hogy éles helyzetben kinek hol húzódnak a morális határai, mi az, amit már nem képes megtenni.
Nem elsősorban az érdekelt, mi zajlik ma Magyarországon, ennél a könyv szemhatára remélhetőleg tágabb. Általában az emberi természetről és működésről próbál megfogalmazni valamit. Nemsokára megjelenik angol, olasz és horvát nyelven is.
Milyen érzés volt a kezedben tartani az első idegen nyelven megjelent könyvedet?
Eleinte verseket fordítottak tőlem, aztán jöttek a prózai művek. Jó érzés, ha egy idegen nyelvű könyvön látja az ember a nevét. Van kínai és arab fordítás is, ez különösen izgalmas. Mindig kíváncsi vagyok, hogy egy más kultúrában, eltérő körülmények között felnőtt olvasó vajon mit talál a történeteimben. A Pixel és a Vonalkód a két legtöbbet fordított könyvem. A műfordítók gyakran megkeresnek kérdéseikkel munka közben.
Mivel magam is foglalkozom fordítással, tudom, mekkora segítség, ha a szerző közvetlenül segíthet egy-egy nehezebb rész értelmezésében.
Dolgozol új könyvön? Honnan merítesz ihletet mostanában?
Rengeteget utazom, sok külföldi könyvbemutatóm és meghívásom van. Egy hosszabb prózán dolgozom. A gyerekkönyvsorozatomat is folytatom, Malac és Liba tizenkettedik részét írom éppen. Van sok tervem és munkám, emellett lassan összeáll egy új verseskötet is.
Stylist: Tóth Linda Rita
Smink és haj: Galli Mónika