Teréz anya ötven éven keresztül állt hadilábon a hitével
Teréz anya nevét mindenki ismeri, még az is, aki nem vallásos, hiszen az albán származású apáca egész életét a betegek és szegények gondozásának szentelte. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy megdöbbentő vádak merültek fel vele kapcsolatban.
Teréz anya halála óta közel harminc év telt el, népszerűsége és hírneve nem látszik alábbhagyni. Utcákat, intézményeket neveztek el róla, filmeket, könyveket ihletett, gyakran pólókról is visszaköszön az arca. Az apáca a 20. század egyik legnagyobb humanitáriusaként emelkedett ki azon megingathatatlan elkötelezettségéért, hogy segítsen a leginkább rászorulóknak. Az emberek iránti mélységes empátiájának köszönhetően kiterjedt nemzetközi misszionáriusszervezetet hozzon létre, hogy segítse a szegényeket és a betegeket.
Már 12 évesen tudta, hogy apáca szeretne lenni
Teréz anya Agnes Gonxha Bojaxhiu néven látta meg a világot 1910. augusztus 26-án a mai Szkopjéban, Észak-Macedóniában, albán származású szülők gyermekeként. Az édesapja vállalkozó volt, aki építőipari vállalkozóként tevékenykedett, valamint gyógyszerek és egyéb áruk kereskedésével, de korán meghalt, amikor a lány még csak nyolc éves volt. Halála után a család anyagi nehézségekkel küszködött, de édesanyja beleoltotta az ifjú Agnesbe a keresztény életszemléletet és a kevésbé szerencsések szolgálatának fontosságát.
Bár egyáltalán nem volt gazdag, Drana Bojaxhiu rendszeresen meghívta a város szegényeit, hogy vacsorázzanak a családjával. Agnes egy kolostor által fenntartott általános iskolába, majd egy állami fenntartású középiskolába járt. A gyülekezet évente elzarándokolt a letnicai (Koszovó) Fekete Madonna templomba, és egy ilyen kirándulás alkalmával 12 évesen érzett először elhívást a vallásos életre, hogy apáca legyen.
18 évesen hagyta el otthonát, és csatlakozott a dublini Loreto nővérekhez, akiknek missziója Indiában van. Dublin mellett kapott kiképzést, ahol angolul kezdett tanulni, majd 1928 végén Indiába utazott Kolkatába (régen Kalkutta néven ismerték). 1931 májusában tette le első apácai fogadalmát, és új nevet kapott: Teréz, Szent után. Lisieux-i Szent Teréz után. miután letette 1937-ben utolsó fogadalmát tette, a loretói apácák szokásához híven végső fogadalma letételekor felvette az „Anya” címet, és így Teréz anya néven vált ismertté.
A "hívás híváson belül"
Teréz anya 1931 és 1948 között földrajzot, történelmet és katekizmust tanított a kolkatai Szent Mária Gimnáziumban. Megtanult bengáliul és hindiül, és végül az iskola igazgatója lett. Rendszeresen látogatta a város nyomornegyedeit is, és látta, hogyan nő a szenvedés és ez éhezés, ami több százezer ember halálát okozta India Bengáli tartományában. 1946 szeptemberében valami egészen különlegeset tapasztalt, amit „híváson belüli hívásnak” írt le, miközben vonaton utazott.
Krisztus szólt hozzá, és azt mondta neki, hogy hagyjon fel a tanítással, és a város legszegényebb és legbetegebb embereit segítse Kalkutta (Kolkata) nyomornegyedeiben. Így hát engedélyt kért a feletteseitől, és eleget tehessen az isteni sugallatnak. Ezzel a lépéssel Teréz anya azt a ruhát kezdte viselni, ami a védjegyévé vált: egy kék szegélyű fehér szárit, amelyet később a vele együtt dolgozó többi apáca viseletévé vált.
A Szeretet Misszionáriusai
1950-ben engedélyt kapott a Szentszéktől, hogy megalapítsa saját rendjét, a Szeretet Misszionáriusait. Céljuk az volt, hogy segítse a szegényeket, miközben közöttük élnek, és kedves együttérzéssel, de soha nem szánalommal fordulva feléjük. Teréz anya és azok, akik csatlakoztak a rendjéhez, különféle létesítményeket építettek szabadtéri iskoláknak, valamint otthont adtak az árva gyerekeknek, a leprásoknak, az idősek és a gyógyíthatatlan betegeknek.
Rendje az évek során a Kolkatán kívüli közösségek kiszolgálására bővült, és 1965-ben engedélyt kapott VI. Pál pápától a nemzetközi terjeszkedésre. 1971-ben nyitotta meg első központját az Egyesült Államokban New Yorkban, és végül körülbelül 90 országot ér el. Munkája nemzetközi hírnevet szerzett és Teréz anyát kitüntetésben részesítették a 70-es évek elején, többek között XXIII. János pápa békedíjat és Nehru-díjat kapott a nemzetközi béke és megértés előmozdításáért.
A Nobel-békedíjat erős kritika követte
Végül az egyik legnagyobb elismeréssel jutalmazták Teréz anyát. 1979-ben a Nobel-békedíjjal tüntették ki, amit a bizottság a szegényekért, a betegekért, és az elesettekért folytatott munkájáért ítélt oda. Addigra a Szeretet Misszionáriusai közé több mint 1800 apáca és 120 000 laikus munkás tartozott, akik több mint 80 központban dolgoztak Indiában és több mint 100 más nemzetközi központban. A következő évben az indiai kormány megjutalmazta őt a Bharat Ratnával, az ország legmagasabb polgári kitüntetésével.
Az apáca számos kitüntetése, széleskörű hírneve és csodálata ellenére kritika célpontja lett. Keményvonalas konzervatív nézeteket vallott a válás, a fogamzásgátlás és az abortusz ellen, valamint erősen hagyományos nézeteket vallott a nők társadalmi szerepéről. Egyes kritikusok kétségbe vonták a higiénia és a gondoskodás szintjét rendje egyes létesítményeiben, mások azzal vádolták, hogy megpróbálta keresztény hitre téríteni azokat az embereket, akiket szolgált.
Az egyik legátfogóbb kritikát Christopher Hitchens fogalmazta meg 1995-ben kiadott „The Missionary Position: Mother Teresa in Theory and Practice” című könyvében. A vádak között szerepel, hogy haldoklókat keresztelt vagy kereszteltetett meg azok jóváhagyása nélkül és gyakran csak akkor támogatták a szegény hindukat, ha azok vállalták a keresztséget. Felmerült annak a lehetősége is, hogy az egészségügyi ellátás, amit nyújtottak gondatlan volt és több kárt okoztak, mint hasznot, valamint, hogy intézményeikben vallási indokok alapján nem alkalmaztak fájdalomcsillapítást.
Élet a jóság, a tudatlanság és a szenvedély szentháromságában - ismerd meg a hazai Krisna-tudatú Hívők Közösségét
Csodákat tulajdonítottak neki a halála után
1997-ben romló egészségi állapota miatt végleg nyugdíjba vonult, és a rend egy indiai születésű apácát, Nirmala nővért választotta a helyére. 1997. szeptember 5-én Kolkatában, néhány nappal 87. születésnapja után hunyt el. Miközben a világ gyászolta halálát, II. János Pál pápa különleges felmentést adott ki, hogy felgyorsítsa szentté avatásának folyamatát. 2003-ban boldoggá avatta, miután egy indiai nő Monica Besra a gyomorrákból való felépülését Teréz anya közbenjárásának tulajdonította, amit a Vatikán csodának ismert el.
Tizenkét évvel később a Szentszék elismert egy második csodát, miután egy brazil férfi, Marcilio Andrino felépült egy életveszélyes agyfertőzésből azután, hogy családja Teréz anyához imádkozott.
2016 szeptemberében I. Ferenc pápa hivatalosan is szentté nyilvánította az apácát, ez a modern időkben kifejezetten gyors ütemnek számít.
Teréz anya levelei
2003-ban magánlevelezésének közzététele nagymértékben megváltoztatta a róla alkotott képet, feltárva azt a hitbeli válságot, amelyet élete utolsó 50 évének nagy részében elszenvedett. Egy bizalmasnak írt kétségbeesett levélben ezt írta: „Hol van a hitem – még a mélyben, ott nincs semmi, csak üresség és sötétség – Istenem – milyen fájdalmas ez az ismeretlen fájdalom – nincs hitem – nem merem kimondani a szavakat és gondolatokat, amelyek a szívemben tolonganak – és kimondhatatlan gyötrődést okoznak nekem.” Bár az efféle kinyilatkoztatások megdöbbentőek a róla alkotott képet tekintve, ugyanakkor sokkal emberibb alakká tették Teréz anyát mindazok számára, akik kételkednek hitükben.