Az utánzás pszichológiája: ezért imitáljuk a kedvenc filmhőseink karakterét a szakértő szerint
„Én vagyok Batman! Vagy mégsem?” – A képernyőn látott karakterek igenis hatnak a viselkedésünkre, gondolkodásmódunkra, személyiségünkre, de csak rajtunk áll, hogy pozitív vagy negatívan
Az utóbbi évtizedekben a film- és TV-sorozatok hatalmas népszerűségre tettek szert, és a bennük szereplő karakterek sokak számára példaképekké váltak. De vajon mennyire befolyásolhatják ezek a karakterek a nézők személyiségét? Patterman Péter pszichológus, mediátor és tréner segítségével járom körbe a témát, elsősorban az utánzás és az azonosulás pszichológiai jelenségeire fókuszálva.
Nem vagyok sorozatfaló, de vannak olyan történetek és karakterek, amelyek/akik nagy hatással voltak rám az elmúlt években. Pár hónappal ezelőtt meglepődve tapasztaltam, hogy úgy formálok egy bizonyos hangot, ahogy az egyik szereplő.
Ez a szereplő nem volt különösebben extravagáns, de egy erős, magabiztos, elvhű, továbbá érzékeny és empatikus karaktert formált meg, aki tisztában volt az értékeivel és büszkén képviselte a nagyobb testben élő, afroamerikai nőket egy többségében hagyományosan fehér férfiak által uralt közegben. Hogy miért volt szimpatikus ez a karakter, az nem kérdés, de hogy miért „kölcsönöztem” tőle egy kiejtésbeli sajátosságot, azon elgondolkoztam.
„A kedvenc sztárom a legjobb barátnőm, csak épp nem tud róla„ - Lehet, hogy téged is érint a kóros celebmánia?
Ebben a cikkben arra vállalkozom, hogy szakértői segítséggel válaszokat találok arra a kérdéskörre, hogy tényleg imitáljuk-e az általunk nézett film- vagy TV sorozatok karaktereinek beszédstílusát, viselkedését? Ha igen, mit jelent és hová vezet mindez, illetve mire kell figyelni ezen a téren?
Az utánzás és az azonosulás jelensége
Patterman Péter szerint az emberek valóban hajlamosak utánzással és azonosulással reagálni a televíziós sorozatokban látottakra. Ezek a folyamatok nemcsak a múltban, hanem a jelenben is befolyásolhatják személyiségünk fejlődését és működését.
Az utánzás – más néven utánzásos tanulás vagy megfigyeléses tanulás – a társas tanulás egyik formája, amely során egy személy viselkedési mintákat másol le anélkül, hogy konkrétan sajátjává tenné azokat. „Ez a tanulási forma már gyerekkorban elkezdődik, ekkor a gyerekek elsősorban a szüleiket, testvéreiket vagy más, körülöttük lévő felnőtteket utánoznak. Ez lehet tudatos vagy automatikus” – fejti ki a pszichológus.
Hozzáteszi, az emberek általában olyan jellegzetességeket választanak ki, olyan dolgokat utánoznak, amelyeket hasznosnak, érdekesnek vagy szórakoztatónak találnak. Mindez a modern korban, amikor az internet és a televízió minden eddiginél népszerűbb, még inkább felerősödhet, illetve új formákat ölthet.
Az azonosulás (identifikáció) egy mélyebb folyamat, ahogy Patterman Péter mondja. Ebben az esetben már nemcsak viselkedési elemeket emelünk át, hanem a szerepmodell értékrendjét, érzéseit, motivációit is, vagyis maradéktalanul igyekszünk átvenni mindent az adott egyéniségből. Ez a jelenség különösen jellemző a gyerekeknél, akik szerepjátékaik során teljes karaktereket „öltenek magukra”, például szüleik vagy kedvenc mesehőseik személyiségét.
Az azonosulás során a minták nemcsak viselkedésformákban, hanem az identitás szintjén is beépülhetnek. Mindez fontos a nemi hovatartozás kialakulásánál is a szakember szerint: „a tanulási folyamat része, hogy megtapasztaljuk, milyen lehet férfinak, milyen lehet nőnek lenni, és hogyha szerepet cserélünk, akkor az milyen érzés, mennyire komfortos. Ez inkább egyfajta felfedezés gyerekkorban, majd a későbbiekben az identitásunk része lesz.”
„Tetszett, használtam, elengedtem”
Nem egyedi eset, hogy a tévésorozatok szereplői erős hatást gyakorolnak a nézőkre, és Patterman Péter szerint ez a hatás életkortól függően eltérő mértékű lehet. A gyerekek még válogatás nélkül képesek másolni a látott viselkedési mintákat, úgy a körülöttük lévő felnőttekét, mint a rajzfilmekben látott karakterekét. Tinédzserkorban a szerepmodellek befolyása szintén jelentős, az identitásválság közepette az énkeresés folyamatába ágyazódik.
„A tinédzserek kísérleteznek azzal, hogy milyen lehet »forradalmárként« vagy »kalandorként« viselkedni, miközben a sorozatokból ellesett stílusokat, értékrendeket és viselkedési mintákat próbálgatják” – magyarázza a pszichológus. Ez a folyamat segíthet abban, hogy felfedezzék önmagukat, és megértsék, hogy milyen személyiségek szeretnének lenni.
Mindez természetesen felnőttkorban is folytatódhat, ahogyan erre magam is ráeszméltem. Ami engem illet, a fentebb emlegetett artikulációs jellegzetességet, amit az egyik kedvenc karakteremtől vettem át, pár hét alatt elhagytam. Tetszett, használtam, elengedtem. Az azonban, amit a karakter képviselt – még ha helyenként a története túl szép volt, hogy igaz legyen –, a mai napig hat rám. Kivettem ebből a csomagból azt, ami úgy érzem, építő jellegű. Talán erre mondják azt, hogy a történet- és a karakterformálás célba ért.
Pozitív és negatív hatások
A sorozatok karakterei tehát hasznosak lehetnek az önfelfedezés és az identitásformálás szempontjából, de negatív hatásai is lehetnek. „Azok a karakterek, akik problémás vagy erkölcsileg megkérdőjelezhető viselkedést mutatnak, káros minták forrásává válhatnak, különösen a fiatal nézők számára. Az agresszió, a mérgező kommunikáció vagy a negatív testkép sokszor szinte észrevétlenül szivárog be a nézők gondolkodásmódjába” – hangsúlyozza Patterman Péter.
A lányok és fiatal nők például gyakran a sorozatok karakterein keresztül szembesülnek a test tárgyiasításával, és ennek következménye lehet az önbizalomhiány vagy a testképzavar. Az anorexia és a bulimia nervosa például gyakran társadalmi és kulturális nyomásból ered, amelyet a tévés karakterek közvetítette ideálok is erősítenek.
A tudatosság és a kritikus hozzáállás a kulcs
A sorozatok karakterei lehetőséget adnak arra, hogy kipróbáljunk különböző személyiségjegyeket, viselkedési formákat, ezáltal árnyalják az önmagunkról alkotott képet önmagukban. Érdemes azonban óvatosnak lenni ezen a téren. „A karakterek közvetítette üzenetek csak akkor lehetnek hasznosak, ha a nézők tudatosan és kritikusan közelítik meg őket” – figyelmeztet a pszichológus.
Gyerekkorban különösen fontos a szülői jelenlét, hiszen a szülők segíthetnek értelmezni és feldolgozni a látottakat. Például egy beszélgetés a karakter döntéseiről, motivációiról vagy viselkedésének következményeiről, megértethetik a gyerekkel azt, hogy mi a követendő a való életben, és mi az, amit érdemes kerülni.
A színészek dilemmái
Érdekes kérdés, hogy vajon a színészek hogyan élik meg saját karaktereiket? Patterman Péter szerint azok a színészek, akik mélyen azonosulnak a szerepükkel, gyakran magas színvonalú alakítást nyújtanak, ugyanakkor ez a folyamat érzelmileg megterhelő lehet számukra. Különösen igaz ez a „method acting” esetében, amikor a színész a forgatás idejére teljesen azonosul a karakterével.
„Janet McCurdy példája különösen tanulságos. Az egykori Nickelodeon-sztár az iCarly sorozatban játszotta Sam karakterét, akit rengetegen utánoztak. McCurdy azonban később elmondta, hogy gyűlölte ezt a szerepet, és az azzal járó hírnév komoly pszichológiai problémákat okozott számára” – idézi fel a pszichológus, majd Tom Feltont hozza fel, aki Draco Malfoyt alakította a Harry Potter-filmekben. Ő pozitívabban élte meg a karakterével való azonosulást, és a mai napig szívesen emlékszik vissza a szerepre.
A színészeknek mások bőrébe kell bújniuk, de ettől függetlenül megvan a saját egyéniségük. Nem mindenkire ugyanúgy hat egy-egy szerep megformálása, valamint az eljátszott karakter személyisége, gondolkodásmódja, döntéshozatala, illetve az is eltérő, hogy ki mit „tesz el” ezekből későbbre a saját személyisége szempontjából.
A filmek, sorozatok karakterei igenis hatnak ránk.
Patterman Péter nyomatékosan aláhúzza, hogy akár gyerekekről, akár felnőttekről van szó, az egyes szériák értelmezése és kritikája elengedhetetlen ahhoz, hogy a karakterekből valóban tanulni lehessen és ne a káros hatásuk érvényesüljön. Csak így válhatnak a sorozatok karakterei az önismeret és a személyiségfejlődés hasznos eszközeivé.