Néha lovaskocsival, néha űrhajóval járnék - interjú Szőke Gábor Miklóssal
A Műcsarnokot és a Deák teret őrző ülő kutya szobrok, a dinoszaurusz szobor az Erzsébet téren, vagy a huszonhat méteres cetszobor a mostani Bálna helyén a Duna-parton – ezek is mind Szőke Gábor Miklós szobrász tizenöt éve tartó munkásságának állomásai.
A magyar kortárs szobrászat egyik legsikeresebb és legkeresettebb alkotójának szobrai mára városok arculatait határozzák meg, három kontinensen, több mint száz köztéri munkája látható. Szőke Gábor Miklóssal a Csepel Művek Monarchia-kori gyárépületekből álló saját utcájában találkozunk.
A pontos cím nélkül is könnyű felismerni a Gabor M Szoke Studiot: a rá jellemző stílusban épült hatalmas fekete polip őrzi a vaskapu egyik, és egy ugrás közben megörökített bálna szobra őrzi a másik oldalát.
Védjegyévé vált formavilágot megtestesítő alkotásai számos helyen felbukkannak: ott a Széll Kálmán téri Pénzmúzeum előtti ugrató Csodaszarvas, vagy az aranyrudak alkotta Robogás a múzeum aljában; de számos szobor díszíti a Kazincbarcika (Unikornis), vagy Kecskemét (Az Erő Esszenciája), sőt még az Egyesült Államok köztereit is. Azonban mielőtt még lett volna Robogás, Unikornis vagy akár az atlantai sólyom: volt Tikitó.
A Londonban élő képzőművész számára az alkotás terápia
Az első négylábú lény nyomában
Gábor a gyerekkorára datálja pályája kezdetét, akkor készítette első szobrait, majd a szakközépiskola alatt próbálgatta tehetségét különböző technikákban. Az egyetemen már specializáció szerint folytatta az alkotást és gyakran dolgozott művésztelepeken is. Az egyik ilyen kreatív elvonulás során váratlan helyről szerzett inspirációt: véletlenül megbotlott és felrúgott egy halom falécet a földön.
Ahogy nézte szétszórt fadarabokat, valami megfogta a dekonstruált kompozícióban; úgy ahogy hevertek a lécek, elkezdte őket összedrótozni, és ezáltal egy koherens formát alkotott a térben. Az első kísérleti darabot hazavitte, majd otthon az építkezésből maradt faanyaggal elkezdett kísérletezni. Szobrait szétszedte, újra összerakta, egyre jobban kezdte foglalkoztatni ez a fajta gondolkodás.
„Amikor az önmagukban haszontalannak tűnő tárgyak találkoznak több száz másikkal ilyen formában, akkor értelmet nyerhet, életre kelhet általuk valami.” Több prototípus elkészítése után megszületett az első négylábú lény, egy „szabad asszociációs gyakorlat”, amit Tikitó névre keresztelt.
