Szlavicsek Judit, a krimi új nagyasszonya: „Soha nem a gyilkosságnak állok először neki!"
Olyan tudatosan építi saját írói karrierjét és saját brandjét, mint ahogy nekiáll a krimijeinek. A műfajhoz megmagyarázhatatlan szálak kötik, de alkotóként azóta nem tud (és nem is akar) tőle elszakadni, hogy a kreatív írói kurzuson kiderült: feladatról feladatra „megölt valakit” és még élvezte is. Szlavicsek Judit egy életközepi válság után találta meg az útját, az írás iránti szeretete pedig nemcsak az ő, hanem az olvasók számára is tetten érhető új kötetében, a Halál Tihanyban című alkotásban.
Mindössze öt éve, hogy komolyan foglalkozik az írással, ám a számok egyértelműen őt igazolják. Ugyan 2019-ben, amikor otthona magányában kitalálta Kardos Júlia nyomozó karakterét még nem tudhatta, sikerre vihető-e az ötlete, mégis, a nulladik kilométerkőnél sikerült definiálnia magát, és munkáit egy saját brand zászlaja alá vonni. Szlavicsek Judit szemmel láthatólag fürdőzik az írásban, munkássága apropóján pedig csak remélhetjük, hogy nemcsak nekünk, olvasóknak nyitja fel a szemét a magyar krimik létjogosultságára, hanem végérvényesen sikerül új alapokra helyeznie a műfajt.
Tinikorom óta falom a krimiket, Agatha Christie-n nőttem fel. Ezzel kapcsolatban a mai napig gyakran megkapom azt a pejoratív módon feltett kérdést, hogy minek olvasok krimit? Találkoztál már hasonló előítélettel a műfaj iránt?
Nagyon érdekes, amit mondasz, mert valóban van egy megmagyarázhatatlan ellenérzés a krimivel (és úgy általában a szórakoztató irodalommal) kapcsolatban, miszerint ciki róla beszélni. (Mint amikor régen mindenki nézte a Való Világot, de a közösségben letagadtuk.) Ez abból a szempontból is furcsa, mert ez külföldön egyáltalán nem jellemző. Angolszász nyelvterületen például nincs éles különbségtétel szép- és szórakoztató irodalom között, sőt, nincsenek is valójában ilyen fogalmak. Ott például a kritikai irodalom is foglalkozik egy krimivel: születnek recenziók, vannak komoly díjak, megmérettetések. Van egy presztízse ennek a műfajnak.
Magyarországon ez jelenleg egyáltalán nem így van. Nagyon jót tenne ennek a műfajnak, ha például lennének komoly díjak, ugyanúgy, ahogy más országokban. Az utóbbi években azért történt némi változás: úgy látom, nagyon erős fejlődési pályára állt most a kortárs, magyar krimi, sok új szerző lépett be a piacra az elmúlt 4-5 évben.
Hogy lyukadtál ki a krimi műfajánál?
Az első diplomámat irodalomtudományból szereztem: krimiről írtam a szakdolgozatomat. Agatha Christie-vel kezdtem, aztán később, amikor már irodalomtudománnyal foglalkoztam, akkor vettem észre, hogy nagyon sok olyan szépíró van, aki a pályája során valamikor írt krimit, vagy kísérletezett ezzel a műfajjal. (Ilyen például Szerb Antal Pendragon legendája, vagy Umberto Eco A rózsa neve című kötetei.)
Mindig is volt ezzel a műfajjal kapcsolatban egy erős kíváncsiság bennem, aztán amikor a Péterfy Akadémia író kurzusán minden házi feladatomban meghalt valaki, akkor Péterfy Gergely felhívta arra a figyelmem, hogy „Nem ez a feladat, miért ölsz meg mindig valakit, Szlavicsek?”
Úgy érzékeltem, fölösleges lenne ellenállni a késztetésnek, ha ennyire akarunk egymástól valamit ezzel a műfajjal. Hamar beláttam: ebben a műfajban tudom igazán artikulálni önmagam.
Ez izgat téged leginkább a krimiírásban? Az önkifejezés?
Bárki bármilyen művészeti ágban alkot, az mindig önmagáról beszél. Közhely, de így van! A krimi egyébként egy olyan műfaj, amelyben nagyon szépen el lehet rejtőzni: annyira kötött dramaturgiailag és tematikájában, hogy a szerző ügyesen el tudja benne rejteni önmagát. Kifejezetten szemérmes ember vagyok, de ettől függetlenül ebben a műfajban baromi jól ki tudom dolgozni magamból a saját traumáimat. Számomra az a legnagyobb játék ebben, plusz a tény, hogy ezt senki sem veszi észre.
Hogy állsz neki egy gyilkosságnak?
Soha nem a gyilkosságnak állok először neki! Általában egy helyszín fog meg, vagy olyan inspiráló élmény ér, amit bele akarok írni egy könyvbe. A Halál Tihanyban című könyvemnél például egy horvát újságcikk adta meg a kezdő lökést, amiben arról volt szó, hogy találtak egy idős, amnéziás nőt, aki csak angolul beszélt, és fogalma sem volt arról, hogy ki ő. Miután elolvastam ezt az újságcikket, onnantól fogva tudtam, hogy nekem egyszer kell egy ilyen kezdőjelenet valahova.
Balatoni krimisorozat révén próbálok olyan ikonikus balatoni helyszínekre „látogatni” a szövegeimmel, ami a legtöbb, magyar ember számára jelent valamit. Tihany nyilván egy ilyen lokáció. Amikor ezt a két dolgot így összeraktam, egy csomó kérdés merült fel: mit keres Tihanyban ez a nő? Hogy került ide? Igazából úgy jön létre a történet, hogy ezekre a kérdésekre megpróbálok választ adni: ez a sztorifejlesztés leginspirálóbb része!
Van bennem egy olyan (bizonyára fals) kép, hogy a krimi egy férfias műfaj. Találkoztál-e már esetleg ehhez hasonló, diszkriminatív felvetéssel?
Klasszikus, újságírói kérdés: hogy nőként miért épp a krimi műfajában alkotok. Érdekesnek találom, tekintve, hogy ugyan valóban van ennek a műfajnak egy macsó vonulata, de erre bőven rácáfol az utóbbi évtized krimi termése. Gondoljunk csak Paula Hawkinsra és a Lány a vonaton című krimire, vagy Gillian Flynnre, akinek a Holtodiglant köszönhetjük.
Szerintem érdemes lenne leszokni erről a beszűkült szemléletről, hiszen a krimi azért is jó műfaj, mert erősen tud reflektálni a társadalmi valóságra, és a változásokra is. A nők sokkal rugalmasabban tudnak reagálni a társadalmi problémákra, emellett mostanában egyre erősebb a krimikben a lélektani vonulat,
a motivációk feltárása. Erre szerintem a női szerzők sokkal fogékonyabbak, hiszen a női szemlélet, a női agy és intellektus automatikusan ezekre fókuszál. Egy nő által írt krimi sokkal kevésbé lesz véres, sokkal kevésbé nyomozós és pragmatikus szemléletű. Ennek fényében mára nem kérdés, hogy lehet-e jó egy nő által írt krimi.
Leánykereskedelem áldozatainak állít emléket legújabb kötetében Huszti Gergely
A krimi, mint műfaj nem feltétlenül volt a figyelem középpontjában volt az utóbbi időben itthon. Hogy látod, mi a helyzet most?
Azt mondanám, hogy óriási pluszt ad a magyar krimi magyar olvasóinak, hogy olyan helyszíneken játszódik a történet, amiket ők is ismernek. A hazai olvasók fejében mélyen gyökeret vertek az angolszász irodalom helyszínei. Ezt nagyon sok író úgy próbálta egy időben áthidalni, hogy külföldi helyszínekkel és szereplőkkel dolgozott a könyveiben. Ezzel egyébként alapvetően semmi baj nincs, csak jelzem, hogy onnantól nem lesz autentikus a történet, ha a szerzőnek ahhoz a közeghez valójában nincs semmi köze.
Szerintem a magyar kriminek ki kéne tartania a magyar helyszíneknél, meg a magyar szereplőknél, mert valójában ennek van értelme. Nyilván egy kicsit melósabb így olvasókat találni, és nagyobb feladat is volt, ez kétségtelen. Amikor 2019-ben belekezdtem, akkor ennek a döntésnek volt egy komoly rizikó faktora. Lehetett volna sokkal egyszerűbb utat is választani, de én úgy gondoltam, hogy vagy így, vagy sehogy. Az idő és a könyvek sikerei igazolni látszanak, hogy jól gondolkodtam.
Miért érezted fontosnak a kezdetek kezdetétől, hogy „balatoni krimik” címkével publikáld az alkotásaidat?
Már az első novelláimat is balatonikrimi.blog.hu cím alatt kezdtem el publikálni, aztán – miután az első kötetem helyszínéül a Balaton nyugati medencéjét választottam –, úgy voltam vele, hogy elkezdek egy brandet építeni és vagy sikerül, vagy nem. Megpróbáltam levédetni ezt a címkét, mint sorozatcím, de elakadt a folyamat, azóta pedig sokaknál látom, hogy használják ezt a brandet. (Amikor ezt 2019-ben megálmodtam, akkor még nem volt ilyen a piacon.) Ezzel nincs semmi gond, hiszen számomra azt igazolja, hogy a dolognak van létjogosultsága és működik. Kétségtelen azonban, hogy teljesen tudatosan próbálom összekapcsolni a nevem a balatoni krimik branddel.
Úgy tűnik, hogy a kezdetek kezdetétől távlatokban gondolkodtál: ezt sugallja a nulladik kilométer-kőnél lefektetett brand ötlete is...
Érdekes, amit mondasz, mert való igaz: az első pillanattól kezdve tudatosan kellett építkeznem. (Azt azért lehet tudni, hogy a mai magyar könyvpiacon nehéz érvényesülni: bármit is csinálsz, valójában fogalmad sincs, hogy annak egyáltalán mi lesz-e jövője.)
Nagyon nehéz volt kezdetben azt kimondani, hogy én balatoni krimit írok, vagy Kardos Júlia a nyomozóm. (Aki azért Kardos Júlia mert mindenki látta az Ötvös Csöpi filmeket, ahol Ötvös Csöpi társa Kardos doktor. Kardos Júlia azért született 1980-ban, mert akkor játszódik a Pogány Madonna, amely során Kardos doktor egyedül van a Balatonon, a felesége nélkül, és mi van akkor, ha történt valami...) Ezek mind olyan döntések, amelyekről 2019-ben, amikor otthon ülsz egyedül, nem tudhatod, hogy valaha lesz-e bármi értelme. Hasznosnak találom, hogy ez a tudatosság már akkor megvolt bennem: jó ehhez visszanyúlni.
Mik a terveid a jövőre nézve? Vannak-e esetleg ehhez hasonló vágyaid, álmaid, ötleteid?
Amikor beindul a szekér, egyik munka hozza maga után a másikat. Most azt érzem, hogy egyszerűen csak szeretném jól csinálni, és addig írni, amíg én is és az olvasók is élvezik. A balatoni krimikkel mindenképpen tovább kell mennem: egyrészt, mert még egy csomó, marha jó helyszín van, másrészt meg hál’ Istennek olyan nyomozó figurát álmodtam meg, akivel még nagyon sok minden történhet.
Soha nem élveztem még semmit ennyire az életemben, mint az írást, most! Ez egy óriási ajándék, így kár lenne azon károgni, hogy sok a munka és az mennyire fárasztó. Rendkívül szerencsés és hálás vagyok, hogy ez így alakult!