A Jurányi az első gyerekem - interjú Rozgonyi-Kulcsár Veronika színháztörténésszel
Rozgonyi-Kulcsár Viktória színháztörténészként indult, majd a Füge produkciós iroda és a Jurányi Ház alapítójaként vált elismertté a pályán.
Viktória idén elnyerte a Főváros Pro Cultura Urbis díját, ennek apropóján beszélgettünk.
Hogyan, honnan indultál?
Még a Színházi Intézetben voltam főállásban, mikor elkezdtem a független előadó-művészeti területen is tevékenykedni. Sokat jártam az úgynevezett alternatív színházi előadásokra, és egyre inkább beszippantott a független színházi világ. Olyan is volt, hogy a Színházi Intézeten belül szerveztem kerekasztal beszélgetést, ahol kiderült, hogy pont egy ilyen ember kellene egy társulatnak, amilyen én vagyok.
Milyen?
Aki racionálisan látja a világot és - jó értelemben „kocka” – bürokrata, ahogy a Természetes Vészek Kollektíva alapítója, Árvai Gyuri fogalmazott, hozzátéve, hogy rengeteg olyan feladat hárul rá, amihez nem ért igazán. Én meg, mivel tiszteltem, szerettem a munkásságukat, kapva kaptam az alkalmon.
Mi vonzott a függetlenekhez?
A TVK (Természetes Vészek Kollektíva) esetében elsősorban az összművészeti látásmód, az erős pszichés és fizikai jelenlét, ami az előadásaikat jellemezte. Időközben a Táp Színházzal is elkezdtem dolgozni, akkoriban főként éjszaka voltak az előadásaik, úgyhogy az is belefért.
Interjú Anda Emilíával, az ANDA divatmárka alapítójával
Aztán, a Színházi törvény életbe lépésével felgyorsultak az események, több független színházi csoport is hívott, akikkel, a háttérben menedzsmenti, szervezési feladatokat ellátva kezdtem dolgozni. Ennek eredményeként jött létre a Füge, a független alkotó- és előadóművészek együttműködését támogatandó: Függetlenül Egymással.
Hogy indult ez az együttműködés?
Mikor belevágtam, több hasonszőrű színházi menedzserrel, 2010-ben, nyilvánvaló lett, hogy kell egy közös hely, egy épület is. A kulturális komplexum gondolatát a Tűzraktér névre hallgató befogadóhely is inspirálta, ami a Terézváros egy üres iskola épületében kapott helyet.
Bérelni lehetett termeket koncertekre, kiállításra – mi akkor épp a Táp színházzal dolgoztunk ott. Volt büfé, ami találkozóhelyként is működött. Ezután kezdtem, frekventált helyen lévő üres iskolát keresni, azoknál az önkormányzatoknál, amelyeknek az elképzeléseimnek megfelelő ingatlanjaik lehettek. Igazából egy produkciós házat szerettem volna létrehozni.
Mit tud egy produkciós ház?
Infrastrukturális támogatást nyújtani, amire szüksége van egy független produkciónak is. Volt előképe ennek is, a hajdani Flórián mozi épületében akkor még meglévő Flórián Műhely. Hudi László, a Mozgóház társulat alapítója indította el, épp azért, hogy ne a konyhában, vagy egy dohos pincében kelljen színpadképessé tenni egy bepróbált darabot, mielőtt élesben a Trafó nagyszínpadára lépnek vele.
De épp, mire tető alá hoztuk a Jurányit, sorra szűntek meg a független színházakat befogadó helyek, a Sirály, a Merlin, az Erzsébet téri Gödör, az AKKU – azok, amik a Trafó, a Szkéné és a Mu Szinház mellett léteztek. Emiatt el kellett engedni azt az elképzelést, hogy a Jurányi csak a gyártásról szóljon.
Mára viszont a Jurányi nem csak az ország leglátogatottabb játszóhelyeinek egyike - de a fővárosiak kedvelt találkozóhelye is lett.
Aki olyan színházmániás, mint amilyen akár én voltam huszonévesen, az biztos itt kávézik nálunk, mert külön hozzáadott érték az itteni élő színházi büfé.
Hogy sikerült összeegyeztetned a hivatást és a magánéletet?
Nálam a kettő összefonódott. Pont akkor házasodtunk, aláírtam a bérleti szerződést a Jurányira, tíz évre – és másnap volt az esküvőnk. A gyerekeim is itt kezdték a „társadalmi életet”, létrehoztunk a házban egy miniovit 2014-ben, az itteni szervezetek, alkotók gyerekei számára. Mára az enyéim öt, hét és kilenc évesek, ilyen kis orgonasíp szerűen jöttek.
Szoktam mondani, hogy a Jurányi az első gyerekem - utána minden páros évben jött egy újabb gyerek. A férjem is itt dolgozik, üzemeltetési vezetőként. Ő a hardver, én a szoftver.
Egy megvalósult álom…
Azért nagy álmodozásra nem futotta, hirtelen felpörögtek az események, elsősorban funkcionálisan kellett átépíteni az üresen álló iskolaépületet.
Ha nem álom, akkor is sikertörténet: felvirágoztatok, dacára a nehézségeknek.
Köszönhetően, többek közt az üzleti modellnek, amit sikerült megvalósítanunk. Ilyen közcélú tevékenységet támogatás nélkül nem nagyon tudsz elindítani. De az is kell, hogyha kapsz egy forintot, tudj csinálni belőle hármat.
Az is nagy művészet…
Mikor félretenni is lehetett, akkor kezdtem intenzíven spórolni, ez adta az alapot ahhoz, hogy ezt a beruházást az elképzeléseim szerint tudjuk megvalósítani. Nincs nagy költségvetésű előadásunk, ha a saját produkciónkról van szó, mert egyszerűen nem jön ki a matek a jegybevételből.
Ki most a támogatótok?
A nézők a legkomolyabb támogatóink.
Féltünk, hogy a Covid után majd a színház lesz az utolsó, amihez visszatérnek az emberek.
De visszajöttek, sőt, egy nagyon együttműködő közönség alakult ki, látszott, hogy nem bírnak meglenni a találkozások, az együtt-lélegzés nélkül.
Milyen szakmai eredményeket tudhattok magatokénak, a fent soroltakon túl?
Nagy büszkeségünk, ha egy csapat kirepül az inkubátor házunk, a Jurányi falai közül, és megnyitják a saját játszóhelyüket, ahogy a Gólem színház vagy a Stereo AKT. Sikeresek a majd’ tíz éve futó tehetséggondozó projektjeink is, és egymás után háromszor hoztuk el a Legjobb független színházi előadás díját a Színikritikusok átadójáról.
Jönnek vidékről is társulatok hozzátok? Bemutatkozni?
Leginkább koprodukciókban gondolkodunk. Legutóbb, a Kutyabaj című előadás a szombathelyi színház színészeivel valósult meg – mi meg, a holdudvarunkba tartozó rendezőt, Horváth János Antalt „adtuk”. Negyedévente jön vissza az előadás – miközben Szombathelyen is műsoron van.
Hány szervezetnek ad helyet a Jurányi?
Több, mint hatvannak, négy szinten. Vannak irodáik, vagy raktáraik - és vannak próbatermek: tíz-tizenöt színházi csoport van, akik rendszeresen játszanak és próbálnak itt.
Milyen vállalásaitok vannak ?
Szeretnénk lehetőséget adni pályakezdő színészeknek, színházcsinálóknak, rendezőknek – akik behozzák a fiatal közönséget is. Azokat a tinédzsereket is próbáljuk elérni, akik talán nem is járnának színházba. Vannak középiskolásoknak szóló előadásaink – amiket itt, a Jurányi épületében levő hajdani tantermekben is játszunk, és amiket kiviszünk iskolák osztálytermeibe is. Vannak állandó együttműködéseink, elsősorban drámatagozatos iskolákkal.
Épp most alakul egy szex-edukációs előadásunk, Szabó Vera és Lestyán Attila rendezik, ők állítják össze a szöveget is. Két-három szereplős, kétszer negyvenöt perces produkciók, az első negyvenöt perc a művel való találkozás – a második a beszélgetés. Egyébként a Trefortban és a Nemes Nagyban érettségi tétel is vagyunk, közösségépítéssel kapcsolatosan.
Felnőtt előadásaitok sorában a nőket megszólító sikerdarabjaitok közt a férfiak sem maradnak ki a műsorból.
Az Anya születik produkció mellett négy, öt darab is körül járja az anyaság témáját, két éve volt egy fesztiválunk is Anya csak egy címmel.
Az örökbefogadástól kezdve a szülői szerepvállalással kapcsolatos, tabusított témákon át sok mindennel foglalkoztunk.
De tíz éve töretlen sikerrel megy A férfiak szexuális világa, egy humorban gazdag előadás, Vinnai András állította össze Bánki Gergővel és Janklovics Péterrel. Tasi, Tasnádi István mondta egyszer, itt, a Jurányi udvarán: ”Viki, ez a hely olyan, mint a Noé bárkája.”
Stylist: Komáromy Csilla @styledbycsillu
Smink: Marencsák Zsófia
Haj: Szepeshelyi Gabriella