18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

A Netflix erotikus sorozatai megtaníthatják, hogy a szexről beszélnünk is kell, nem csak csinálni

A Netflix erotikus sorozatai megtaníthatják, hogy a szexről beszélnünk is kell, nem csak csinálni
Fotó: Török Jutta

Kiskorunkban vicces kódneveket találtunk ki, vagy szimplán “az”-nak hívtuk, hogy véletlenül se kelljen a szánkon kiejteni: szex. De a felnőttek körében sem volt feltétlenül divat nyíltan beszélni róla, azonban ez mára megváltozni látszik - de nem csak a pszichológusoknak vagy szakértőknek köszönhetjük a szexről való beszéd forradalmát, hanem a streamingnek is.

Az embereket nem meglepő módon mindig is izgatta a szex témája, noha jóllehet, nem mindig beszéltek róla olyan nyíltan, mint manapság. Sokkal jellemzőbbek voltak a pironkodva kiejtett utalások, körbeírások, azonban ahogy a filmvásznon is elkezdett megjelenni a téma, úgy lett a közbeszéd is lazább ebben a tekintetben. A Netflix erotikus sorozatai és filmjei azonban nemcsak a tévénézést és a hálószobai attrakciókat pezsdítették fel, hanem változást hoztak abba is, ahogy a szexről beszélünk egymás között.

A Netflix felhajtóereje

A szexet középpontba állító alkotások - figyelem, nem felnőttfilmek! - természetesen már a Netflix ideje előtt is léteztek, kiemelendő például a maga műfajában az Arany Pálma-díjas Adèle élete-1-2. fejezet, ami a címszereplő bizonytalan a szexualitásáról és két nő szerelméről szól. De ott van Gaspar Noé nagysikerű Szerelem című melodrámája is, Lars von Trier A nimfomániás -filmjeiben kifejezetten felkavaró, ahogy a szexfüggő nő viszontagságokkal teli életét bemutatják.

A 9 és ½ hétben Kim Basinger és Mickey Rourke párosa mutat be szenvedélyes jeleneteket, azonban a Netflix előtt a szexről való diskurzusainkra a legnagyobb hatással mégis a 2015-ben megjelent A szürke ötven árnyalata volt. Ez a mozi-trilógia az erotikus műfaj új hullámát indította el azzal, hogy nemcsak középpontba helyezte, hanem romantizálta is a hálószobai szadomazochizmust.

A 9 és 1/2 hét a nyolcvanas évek egyik leghíresebb, szexet a középpontba állító alkotása volt
Fotó: Northfoto

Természetesen a BDSM nem volt újkeletű dolog, ám a film szélesebb rétegekkel ismertette meg a témát, és népszerűvé tette E. L. James köteteit is, amiket aztán a lelkes olvasó kibeszélhetett barátaival - és természetesen nem maradt ki így a csevejből a szex sem. A 2017-es Hormonokkal túlfűtve című animációs sorozat középiskolás tinédzserek egy csoportját követi nyomon, főleg két legjobb barátot, akinek az élete a szex körül forog.

A széria készítésénél a Netflix olyan alkotókat keresett, akik új és friss megközelítéssel állnak a popkultúrához, valamint a tinédzserek életét mozgató problémákhoz, és az animációs sorozat sikere látván jött az élőszereplős megközelítés a Szexoktatással. Utóbbiban a Gillian Anderson által alakított szexterapeuta és fia, Otis (Asha Butterfield) körül forgott, ahogy a kamasz elvitte az édesanyjától összeszedett tudását középiskolájába.

Ugyanebben az évben debütált a szintén kamaszokat középpontba állító Eufória is az HBO kínálatában, ahol nemcsak a tinik szexuális életén volt a hangsúly, hanem a kábítószerfogyasztáson, az erőszakon és a különböző traumákon is. Ezekben a produkciókban az a közös, hogy nemcsak a fiatal célcsoportokat, hanem az idősebb generációkat is rabul ejtette azon egyszerű oknál fogva, hogy a szülők kíváncsiak arra, hogy mi történik a saját gyerekük életében.

glamour plusz ikon „Nem azért szerepelek a sorozatban, hogy kizsákmányolt pornósztár legyek”

„Nem azért szerepelek a sorozatban, hogy kizsákmányolt pornósztár legyek”

És mivel a streamingszolgáltatók látták, hogy erre van igény, sorra kezdték gyártani a hasonló témára felhúzott, hol explicitebb, hol visszafogottabb sorozatokat - ilyen volt a Fülig beléd zúgtam, az Én még sosem…, az Egyetemista lányok szexuális élete, vagy a Sexify. Más kategóriába sorolhatóak, de kétségtelenül a szexualitásról való párbeszéd nyíltságát erősítették az olyan sorozatok, mint a 365 nap és a Bridgerton család, ahol a képernyőidő jelentős részét foglalták el az intim jelenetek.

Ahogy az látható, az erotikus felnőtt és tinidrámák virágkorát éljük, és leszámítva a szórakoztatást, a generációk közötti űr betöltését, lett még egy hatalmas előnyük: beszélni kezdtünk a szexről.

Nincs több tabu?

Az említett sorozatok varázsa abban rejlik, hogy sokkal nyíltabban, szabadabban közelítenek a szexhez, a jeleneteket nem vágják el szégyenlősen, és a fiatalokat - a legtöbb esetben - szórakoztatóan, világosan és érthetően edukálják arról, hogy mi is történik a hálószobában, vagy épp ahol a két szereplő megkívánja egymást. (Persze azért azt sem állítjuk, hogy mostantól mindent a filmekből kell megtanulniuk a kamaszoknak, hiszen például a Bridgerton szexjeleneteivel majdnem annyi gond van, mint amennyit segítenek).

A Szexoktatás nemcsak élvezetes, de tanulságos sorozat is a szexet tekintve
Fotó: Northfoto

A Szexoktatás például foglalkozik a beleegyezés, konszenzus témájával is, valamint azzal, hogyan kell jól szexelni, és miként fedezzük fel a saját vágyainkat - ezekre pedig bizony még a felnőtteknek is nagy szüksége lehet. A saját korosztályomból kiindulva a 80-as, 90-es években a szexuális edukáció abban merült ki, hogy mi történik az első magömlésnél, mi az a menstruáció, hogy lesz a kisbaba, és ha szexre adjuk a fejünket, védekezzünk, NEHOGY terhesek legyünk.

Ez a korosztály mára felnőtt, sokuk családos, és ha csak nem edukálta saját magát, nagyjából ugyanennyit adhatott át a saját a gyerekének, ez pedig egyáltalán nem kielégítő, és nem is lehet rá egy egészséges szexuális életet alapozni. Azonban még ha későn is, de a mai felnőttek előtt kinyílt a szex világa, elkezdték felfedezni a saját testüket, igényeiket, és remélhetőleg levetkőzik azokat a gátlásokat, amiket az akkori társadalom beléjük nevelt: maszturbálni förtelmes dolog, kísérletezni az ágyban szintén bűnös tevékenység, teherbe esni pedig egyenesen katasztrófa.

Nem csoda, hogy annyira kíváncsiak a mai felnőttek és szeretnék elkerülni, hogy a gyerekeik „sötétségben” éljenek vagy ugyanazokon a nehézségeken menjenek keresztül, mint ők maguk. Bár ezek a műsorok önmagukban nem tekinthetők tananyagnak és nem tesznek ki egy szakképzett személy általi felvilágosítást, de beláthatjuk azt, hogy a semminél még ezek is jobbak.

A Bridgerton család is híres intim jeleneteiről
Fotó: Northfoto

A szexről való beszéd forradalma

A fentieket tekintve jól kitűnik, miért olyan fontos a szexszel kapcsolatos nyílt kommunikáció, és nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek életében is. Biztos van olyan, aki egy Szexoktatás vagy Eufória nézése közben arra gondolt, hogy „de jó lett volna tudnom erről” vagy „bárcsak nekem is lett volna kihez fordulnom”. Most már sokan eljutottak arra a szintre, hogy mernek kérdezni és beszélni a szexről.

Egy munkahelyi kávészünetben megbeszélhetik azokat a számukra érdekes vagy sokkoló dolgokat, amiket a felsorolt sorozatok egyikében láttak, és merik kifejteni a véleményüket, sőt, egy baráti körben a saját tapasztalataikat is megosztják. Biztos akad olyan is, aki egy-egy ilyen beszélgetés vagy sorozat hatására hajlandó volt szexterapeutához fordulni problémáival.

Vagyis szinte csak előny származhat abból, ha hajlandók vagyunk bedarálni azokat a tabukat, amik beszűkítik a látásmódunkat, az életünket és visszatartanak a fejlődéstől.

A szexről beszélni nem csak természetes, hanem hasznos is, és ezt maguk a sorozatok is szorgalmazzák.