Valós eseményeket dolgoz fel a Szeretettel, a ti Hildétek, amelyben újra bebizonyosodik, hogy az anyai szeretetnél nincs erősebb

2024. december 28.
A 2024-es Berlinale-n mutatkozott be a Szeretettel, a ti Hildétek
A 2024-es Berlinale-n mutatkozott be a Szeretettel, a ti Hildétek
Fotó: Cirko Film

Mese egy anyáról, aki önhibáján kívül vált hőssé. A Szeretettel, a ti Hildétek egy megindító, hosszú film, szépen kidolgozott, mély tartalommal és a csodálatos Lisa Liv Fries-zel (Babylon Berlin) a főszerepben. Spoileres ajánlónk következik.

A 2024-ben a Berlinale versenyprogramjában bemutatkozott Szeretettel, a ti Hildétek (In Liebe, Eure Hilde) egy újabb gyöngyszem azon művek sorában, melyben a német alkotók újra és újra megpróbálják tudatosítani a világgal, hogy a német nép nem egyenlő a hitleri Németországgal. Hiszen a náciknak ugyanúgy küzdeniük kellett a belső ellenállással hazájukban, mint a megszállt területeken és ez a történet szomorú bizonyítéka annak, hogy ezt kíméletlenül meg is tették.

Az Andreas Dresen (Egy anya George W. Bushsal szemben) által rendezett mozi a görög tragédiák hagyományait követve ’in medias res’ – azaz a konfliktus közepén kezdődik, mikor „A Vörös Zenekar” néven ismert német ellenálló csoport tagjait letartóztatja a Gestapo, köztük a gyermeket váró Hildével és férjével, Hans-szal. Az átgondolt és részletgazdag film Hilde visszaemlékezésein keresztül göngyölíti fel a történetet, mely a csoport likvidálásához vezetett.

Élet a börtönben

1942-ben, Berlinben járunk: Hilde egy, a korához képest kissé komoly fogászati asszisztens, aki már túlesett zsidó vőlegényétől való elváláson, aki a nácik elől Koppenhágába menekült. Mire azonban megérik a lehetőség arra, hogy Hilde is kövesse, ő beleszeret egy ellenálló csoport meghatározó tagjába és bekapcsolódik annak tevékenységébe – melynek jelentős része mai szemmel nézve inkább humanitárius munka, mint felforgató tevékenység.

glamour plusz ikon Második Oscar-díját kaphatja meg Kate Winslet a Lee-ben nyújtott szívbemarkoló alakításáért, amit neked is látnod kell

Második Oscar-díját kaphatja meg Kate Winslet a Lee-ben nyújtott szívbemarkoló alakításáért, amit neked is látnod kell

Titokban a moszkvai rádiót hallgatva lejegyzetelik az azon keresztül bejelentkező német hadifoglyok üzeneteit és megírják a katonák családjának – persze röpiratokat is terjesztenek, hogy leleplezzék a német lakosság előtt a nácik népirtó tevékenységét, mely az anyaország lakói között akkor még csak suttogó propaganda formájában kezdett elterjedni.

Hilde a börtönben szüli meg kisfiát és ettől a perctől kezdve csak arra koncentrál, hogy azt az időt, ami együtt megadatik nekik, szeretettel és örömmel töltse meg. Az egész személyiségét átható higgadt derű nem csap át hiú reménykedésbe: pontosan tudja, mi vár rá és ennek fényében alakítja közös mindennapjaikat és szeretteivel való viszonyát – még a kegyelmi kérvényt is az egyik fegyőrnő írja meg helyette, de (mivel hazaárulásért ítélték el) a beadványt elutasítják.