A szerelem ideje megtanít arra, miért érdemes szeretni akkor is, ha nincs happy end
Már épp itt volt az ideje egy megható, drámai szerelmi mozinak, ahol nemcsak a főszereplők brillíroznak, hanem az érzelmek is. Ha szereted a romantikus, sírós történeteket, és nem bánod, ha a szereplők nem kézen fogva andalognak a végtelen naplementébe, akkor mindenképpen tetszeni fog ez a film.
A szerelem ideje egy szívbe markoló, betegségfókuszú történet, ahol a múlt, a jelen és a jövő folyamatosan váltakozva kerül bemutatásra. Tanúja lehetünk az első találkozástól kezdve a nagyobb élettörténésekig (pl. gyermekszületés) mindennek, ami egy pár életében fontos lehet, de mellette az apróbb, hétköznapibb jelenetek is nagy hangsúlyt kapnak azt üzenve, hogy minden perc fantasztikus, egyedi és pótolhatatlan. Az elmúlt évtizedben több hasonló film is került már bemutatásra (Csillagainkban a hiba, Két lépés távolság, Közel a horizonthoz) ezekben azonban inkább egy-egy ifjúkori románcot mutatnak be, nem egy felnőttkori, érett szerelmet, ahol egészen biztosan nem lehetséges a happy end.
Könnyekig meghat
A férfi főszereplőt (Tobias) az Oscar-díjra jelölt Andrew Garfield, a női főszereplőt (Almut) pedig a szintén Oscar-díjra jelölt Florence Pugh alakítja. Bár mindketten elképesztőek, Florence olyan természetességgel játssza el a fiatal szerelmes nő, a szenvedélyes séf, végül pedig a rákos beteg édesanya szerepét, hogy magasan viszi a prímet a filmben. Az pedig, hogy a valóságban is leborotválta a haját, csak azért, hogy átélhesse, min megy keresztül a nő karaktere, már önmagában is elismeréséért kiált.
Cselekménye szerint egy rendkívül egyszerű történetről van szó. Adott egy pár, akiknél minden jól alakul, kivéve azt, hogy a nőt rákkal diagnosztizálják, ami örökre rányomja a bélyeget a szerelmesek életére. A film azonban olyan kérdésköröket és mély tragédiákat feszeget, hogy a sztori azonnal beeszi magát a bőrünk alá. Elgondolkodtató helyzetekben és szép jelenetekben sincs hiány: vannak olyan momentumok, melyek könnyekig meghatóak. Igaz, kínos párbeszédek is, amik nem nagyon viszik előrébb a történetet, de ez még belefér.
A végeredmény egy olyan katartikus melodráma lett, amiben kifejezetten kellenek a kisebb-nagyobb hatásszünetek azért, hogy elő tudjunk venni egy-egy újabb csomag zsepit. A szerelem ideje ugyanis garantáltan könnyekre fakaszt. Nincsen boldog végkifejlet, sem megnyugvás, maximum csak a szomorú beletörődés: az, hogy ilyen szerelmek is vannak az életben. Azt pedig addig érdemes megbecsülni és kiélvezni, amíg megadatik.
Ezt sikeresen be is mutatja a film, ráadásul egy olyan változatos, nonlineáris történetmesélésen keresztül, melynek köszönhetően az „üres járat” jelenetek is dinamikusak, izgalmasak, feszültséggel töltöttek lesznek. Az időben való oda-vissza ugrálás tehát kifejezetten jó ötlet volt a készítők részéről, mert fel lett tőle pörgetve a film. Segítségével pedig egy kicsit jobban beleláthatunk a filmbéli pár hétköznapjaiba, akiknek egy kislányuk is van.
Életüket azonban felborítja a nő kiújuló rákbetegsége, ami nemcsak a jelenjüket teszi nehezebbé, hanem a jövőjüket is bizonytalanná változtatja. És a fő problémakört ez okozza a filmben, a bizonytalanság – még csak nem is maga a rákos megbetegedés.
„A magyarok csodálatosan szenvedélyesek” – Adrien Brody Oscar-jelölt alakítását magyar gyökerei inspirálták
Mély kérdéseket feszeget
Almut nem akarja, hogy kislánya elfelejtse és úgy emlékezzen rá, mint egy beteg, rákos anyára. Sokkal inkább egy példaképre, egy sikeres nőre, ezért a (szerinte időfecsérlésnek bizonyuló) újabb kezeléssorozat helyett elindul a Bocuse d’Or-on, a világ legnagyobb séfversenyén. Motivációja az, hogy kislánya lássa: betegsége ellenére elért valami nagyot az életében, amire később esetleg még büszke is lehet a gyermeke.
Ez elég sok drámát okoz a pár életében, hiszen a főszereplő nő teljesen a háttérbe szorítja a gyógyulási folyamatot: tulajdonképpen semmit sem tesz azért, hogy újra egészséges legyen, csak a versenyre koncentrál. A dolog odáig fajul, hogy a nő még a saját esküvőjét is beáldozza azért, hogy a versenyen szerepeljen, ami egy szívbemarkolóan fájdalmas és nehéz veszekedést, majd összeomlást eredményez a filmvásznon.
Más nézőkkel beszélgetve rájövünk, hogy ezt a fajta magatartást sokan gondolják az önzés egy bizonyos formájának, de felmerül bennünk a kérdés:
vajon mennyire önzés azokat az álmokat kergetni és valóra váltani, melyekre mindig is vágytál, annak tudatában, hogy csak pár hónapod van hátra?
A szerelem ideje ilyen és ehhez hasonló, nagyon nehéz kérdésköröket feszeget. Jobb-e a biztos mának élni a bizonytalan jövő helyett? Érdemes-e a reményért, a jövő lehetőségeiért küzdeni, vagy inkább élvezzük ki a jelent addig, amíg csak lehet? Van helyes döntés? Meddig éri meg kockáztatni és mikor érdemes elengedni a dolgokat?
A gyászfolyamat néha már a szeretett személy elvesztése előtt elkezdődik
Almut úgy dönt, hogy nem szeretné az utolsó évét szenvedéssel, betegséggel tölteni – még akkor sem, ha a teljes gyógyulására és felépülésére van remény. Inkább kér a párjától hat szuper, boldog hónapot, hogy a lehető legjobban ki tudja élvezni az életet. Tobias viszont hallani sem akar erről, erősen lázadozik az ellen, hogy a szerelme a biztos halált válassza: inkább mindent kipróbálna, ami kicsit meghosszabbíthatja a nő életét. Almut viszont elkerülné az esetleges sikertelenséget, ami miatt az utolsó hónapjait gyengén, fájdalomban, kínok között kellene eltöltenie.
Nem akar gondolkodni és megoldásokat keresni a jövőre nézve, mert úgy tekinti, hogy neki az már nincs is. Ezt viszont csak nagyon nehezen emészti meg a férfi, ami teljesen érhető. A film felében már a jövőt látja maga előtt, azt a kezeléssorozatok nélküli elkerülhetetlen jövőt, aminek a nő már nem lesz a része. Benne ezért már akkor elindul a gyászfolyamat, amikor még együtt van a család. Ez pedig egyszerűen összetöri a nézők szívét.
Szívszaggató jelenetekkel van tele
A nézők összetört szívén az sem segít, hogy a két színész között nagyon jó a kémia. A filmbéli szerelmesek végig perzselnek: valódiak a veszekedések, a szerelmeskedések és a gyötrelmek is. Csak úgy, mint az a megindító jelenet, mikor a férfi leborotválja a nő haját, karjában a közös gyermekükkel. Ez a jelenet ugyanis nem manipuláció eredménye, Garfield tényleg leborotválta Pugh haját. Egy másik kiemelkedő jelenet, az egyik utolsó, mikor a család elmegy együtt jégkorcsolyázni. A lassú képkockák tökéletesen ábrázolják a boldog családot, a szerelmet, az összefonódást, majd az elmúlás pillanatát.
Azt, ahogyan a nő felgyorsul a korcsolyájával, előrehalad, majd a pálya másik végéből, a fentről érkező fény tükrében integet vissza a családjának, apának és a lányának. Egyszerűen felejthetetlen, nagyon megható volt nézni. Olyan fajta szerelem ez, ami nem tündérmese, hanem a szeretetnek azt a mély és intim formája, ami a mindennapok túléléséhez és a kitartáshoz elengedhetetlen – csakúgy, mint a boldogság kiteljesedéséhez.