Sütő András a filmekről, amiknek a története szétfeszíti a vásznat
Tíz éve mutatták be a Viharsarok című filmet. Sütő András akkor még első filmes színészként vett részt a forgatáson, ma pedig már kisgyermekes apukaként készül a Reménytelenül jövő tavaszi bemutatójára.
Miért kell egy színésznek fél éven át fociedzésre járnia és mi a közös József Attilában és a HBO Terápiájában? Sütő András elárulta nekünk.
Előadások után bent szoktál maradni a színházban egy pohár borra?
Alapvetően ez volt a jellemző, de az utóbbi években erre már nincs igénye a kollégáknak, mindenki megy haza. Talán én is öregszem. Az első pár évben előfordult, hogy reggelig maradtunk, nem csak egy-két pohár borra. Filozofálgatunk, beszélgettünk, megváltottuk a világot. Én az underground, az alternatív színház felől jövök. Ahogy ez egyre professzionálisabbá vált az életemben, annál jobban koptak le a hivatásnak ezek az emberi oldalai.
Vagyunk páran, akik megtaláljuk egymást, és ha nem is minden előadás után, de néha ott maradunk. Már nem hajnalig, de picit átbeszéljük, mi hogyan sikerült aznap, mi az, ami jobb lehetne, és mi az új felfedezés. De sajnos ez nem túl jellemző. Szabadúszó vagyok, sok alkalmi társulásban vagyok jelen... Van olyan előadás, aminek 2012 óta részese vagyok.
Ha már 2010-es évek, idén 10 éve, hogy bemutattátok a Viharsarok című filmet. Sokféle szempontból tabudöntögető ez a mozi, de túl a filmben ábrázolt szerelmi szálon engem most leginkább az érdekel, hogy téged, aki a nyugati országrészből származol, mennyire vágott mellbe a találkozás a Viharsarokkal, mint tájegységgel, amire a mélyszegénység jellemző?
Nekem ez a film az egész eddigi pályámat meghatározza, az első film-főszerepem. Akkor még nem volt színművészetis végzettségem, amikor megtalált ez a válogatás, biztos voltam benne, hogy nem jön össze. Még létezett a Király utcában a Sirály, egy alter játszóhely, ahol az egyik előadás után Horváth Kristóf, alias Színész Bob megállított a lépcsőfordulóban, és elkérte a telefonszámomat, hogy odaadhassa egy ismerősének, aki fiatalokat keresett Császi Ádám első filmjéhez.
„Szeretnénk megmutatni, hogy a nők milyen fontos szerepet játszanak a kortárs művészetben” - interjú Szipőcs Krisztinával, a Ludwig Múzeum kurátorával
Nem hittem bennem, de egyszer csak megcsörrent a telefonom, és Bagota Béla rendezőasszisztens hívott, hogy menjek be egy első fordulós castingra. Azóta tudom, ahány rendező, annyiféle casting. Ádám azt kérte – ami nekem nagyon szimpatikus volt –, hogy meséljem el addigi életem legjobb és legrosszabb élményét, egy órám van.
Emlékszem, megkérdeztem, hogy rágyújthatok-e...?
Az egészet felvették, ami elsőre fura volt, de aztán pár perc után elfeledkeztem erről, és Ádám szemébe nézve meséltem. Eltelt vagy két hónap, ismét Béla hívott, hogy várnak egy második fordulóra, ahol már lenne egy partnerem is, és improvizálni kell. Nagyon sokáig nem is tudtam, miről fog szólni ez a film.
Sőt, eredetileg arra a karakterre hallgattak meg, amit végül Varga Ádám játszott. Amíg Császi Ádám nem találta meg az idősebb szereplőket, Börcsök Enikőt vagy Horváth Lajos Ottót, addig végig castingolta a magyar színházi élet színe-javát.
Rengeteg olyan kollégával találkoztam az improvizációk alatt, akikre felnéztem, de előtte még soha nem dolgoztunk együtt. Már ezzel teljesült az álmom, úgy éreztem, ebből rengeteget tanulhatok.
A végén szűkült a kör, már csak négyen maradtunk fiúk a két szerepre. Hosszú idő eltelt, majd a Proton Cinema munkatársa hívott fel, hogy menjek be hozzájuk egy kávéra Császi Ádámmal. Ő akkor azt mondta, szeretne velem dolgozni, de én még mindig nem tudtam, miről szól ez a film. Odaadta a forgatókönyvet, hogy vigyem haza és olvassam el, 24 órám van eldönteni, hogy szeretnék-e benne lenni.
Huh.
Igen, azért is osztom meg ezt ilyen részletesen így a tízéves évforduló kapcsán, mert erről még sohasem beszéltem. Elolvastam, és azonnal tudtam, hogy nagyon szeretném megcsinálni ezt a szerepet. Szeretem az olyan filmeket, amiknek a története szétfeszíti a vásznat. Az, hogy egy viharsarki faluban mesél el egy meleg szerelmet tíz éve... És tegyük hozzá, nem hiszem, hogy azóta ilyen tekintetben sokat változott volna a helyzet.
Engem inspirált, mert úgy hiszem – bár azóta picit árnyalódott a véleményem –, hogy azok a legizgalmasabb színészi feladatok, amik a legtávolabb állnak az adott színésztől. Aztán persze felfedeztem azt is később, hogy néha jó, amikor hozzád hasonló a szerep, az más szempontból tud hálás lenni. Amikor a Viharsarkot forgattuk, Szabolcs karaktere azért is megtalált, mert olyan csalódásokon voltam túl, amik illetek ehhez a fiúhoz. Bár van egy nagyon karakteres arcom, belül nagyon érzékeny vagyok.
Ha csúnyán kellene mondanom:
jól áll, ha szenvedek.
Könnyen rákapcsolódok adott érzelmi állapotokra. A belehelyezkedés közben meg is élek dolgokat, a kamera pedig az az eszköz, ami hálás azokért a dolgokért, amik látszódnak.
Amikor olvastad a forgatókönyvet, tudtad, hogy ki lesz a partnered?
Nem, azután árulták el, miután igent mondtam. Örültem Varga Ádámnak, bár korábban még nem dolgoztunk együtt. Ez a film sok kaput kinyitott előttünk, soha nem gondoltam volna, hogy én valaha eljuthatok a Berlinalera. Maga a forgatás nagyon nehéz volt. Az én identitáskeresésem nagyon kitolódott a kamaszkoromból. Ez ma mintha gyorsabban megtörténne, legalábbis én úgy látom, hamarabb bontogatja a szárnyát az újabb generáció.
A film forgatása előtti években többször előfordult, hogy szerelmes lett belém egy fiú, én pedig nem tudtam a helyzettel mit kezdeni. A Viharsarok nem egy szimpla meleg film. Ez egy szerelmes film, és a hatására jöttem rá, hogy teljesen mindegy, hogy milyen nemű, bőrszínű, vallású emberek szeretik egymást. Ebbe a szerepembe az összes szerelmi csalódásomat beletettem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt Ádámmal és Sebastian Urzendowsky-val csókolózni vagy simogatni őket, főleg egy egész stáb és egy kamera előtt.
Vagy ugyanez levetkőzve, többszörösen kiszolgáltatott helyzetben. De ezzel közben nem foglalkozhatsz. Ez minden alkotónak és a fiatal szereplőknek az első filmje volt, mindenki belepakolt mindent, amit tudott. Maga a forgatási helyszín nagyon meglepett, és bár nem a Viharsarokban, hanem Kiskunmajsa mellett forgattunk, egy kibérelt pusztában, egy omladozó háznál... A körülmények, a szegénység igazi arcon csapás volt – hogy a korábbi kérdésedre válaszoljak.
Szabi egy focista srác, aki Németországból költözik haza, és jön le ide, a nagyapja elhagyott tanyájára.
Tőlem ráadásul ez a focis, maszkulin világ baromi távol áll. A forgatási időszak előtt fél évig jártam edzésre. Először csak heti egyszer, a végén már három-négyszer, csapatban játszva zárt meccseken, majd kint Németországban is fociztam pár napot.
Ez egy nagyon érdekes élmény volt. Amikor Szabi köpdös a filmben az edzésen, az már önmagától jött. Szerintem pont ezt szerette volna Császi Ádám. Hogy természetesen létezzünk a helyzetekben.
Van egy nagyon szép leakasztott üvegajtós jelent. Az ajtó egyszerre elválasztja egymástól a két fiút, és egyszere látják benne önmaguk tükörképét. Ha valaki előtt ez az üveg – ami elválasztja a lényét a világtól – nagyon vastag, az József Attila. Bár messze van még április 11., de hamarosan érkezik a róla készült film, a Reménytelenül.
Szerintem József Attila hitt benne, hogy hatást tud kiváltani, de nagyon várt egész életében arra, hogy valaki megerősítse, hogy ő egy zseni. Létezik egy fekete-fehér dokusorozat, József Attila és kortársai címmel. A kortársai – akik személyesen ismerték és van vele közös sztorijuk – szólalnak meg benne. Örkény István szeme könnyes lesz, és azt mondja, hogy „lelkiismeret-furdalásom van, hogy egyszer sem mondtuk neki, hogy tehetséges vagy” – mindezt többesszámban.
Tizenkilenc videóból három maradt meg, ami a Szabó Ervin könyvárban érhető el. Amikor a Szabad ötletek jegyzékéből készítettem előadást 2022-ben, akkor találkoztam ezekkel az anyagokkal. Azóta nyolcvannégy előadást játszottam le belőle. Ennek az előadásnak a következménye az a film, amit bemutatunk április 11-én.
Már játszottam Rózsa Gábor előző filmjében is, utána hívtam el, hogy nézzék meg Michl Julival ezt a József Attila estet. Akkor épp egy másik filmet terveztek, ami támogatói nehézségek miatt nem jött össze, és az élmény után jött egy heuréka-pillanat. Tovább gondolva a történetet, Gyömrői Edit és József Attila kapcsolatát érdekes alapanyagnak találták.
A HBO-s Terápia bebizonyította, hogy egy ilyen szituáció érdekes lehet a képernyőn.
Nagyon izgalmas, hogy mind Attila, mind Edit élete nagyon jól dokumentált, de hogy mi történt kettejük között a terápián, arról nincs semmi információ. Miután meghalt József Attila, akárhányszor felhozták ezt a témát Gyömrőinek, egy szót sem szólt erről, miközben bármi másról szívesen beszélt vele kapcsolatban. Így maga sztori hordozza a fikció és a nonfikció lehetőségét.
Ott kezdődik a film, hogy Edit elvállalja Attilát, majd ott végződik, hogy leadja. Egy sikertelen terápia és egy viszonzatlan szerelem története ez. Spoiler nélkül: azért így is lesznek mind dramaturgiai, mind vizuális meglepetések.
Van egy tinédzserkori József Attila élményem, ami olyan erős hatással volt rám, hogy eddig eltoltam magamtól a vele kapcsolatos projekteket. Ennek a filmnek a teaserje viszont megfogott, kíváncsivá tett.
Téged nem taszított?
Nem.
Amikor kijött ez a videó, meglepett, hogy a neten milyen gyűlölet-cunami indult el különböző hírportáloktól, legyenek azok jobb- vagy baloldaliak. Mindenki felháborodott, hogy merik az alkotók venni a bátorságot, hogy ezzel foglalkozzanak. Az is furcsa, hogy már egy teaser alapján ítéletet mondanak. Ez egyszerre döbbentett meg, szomorított el és késztetett nevetésre. Ezzel mit lehet kezdeni? Zárjam ki?
De hát érzékeny ember vagyok, nyilván hatással van rám.
Említetted a tükröt, ahogy Szabolcs és Áron meglátják egymásban a saját arcukat. Sokszor szeretné az ember meglátni egy másik emberben a tükörképét. Ez egy érdekes dolog, hogy valaki mást keresel egy életen át, vagy valakit, akiben megláthatod önmagad. Ez alatt a folyamat alatt sokat csalódik az ember, vagy éppen hogy talál valami értékes dolgot. Rájöttem, hogy megfelelni mindenkinek úgysem tudsz. Aki anélkül hoz ítéletet egy filmről, hogy látta volna...
Valószínűleg nem az ő véleménye épít majd engem. Olyanokra figyelek, akikben bízom. Ha van már egy ilyen kis csapatod, akivel körbe bástyázhatod magad, minden rendben.
Ha Császi Ádám most castingolna és kérdezné életed legjobb és legrosszabb történetét, mást mesélnél?
A legjobb változott, a kislányom születése az. Ahogy ő megszületett, az az életem sztorija, és bár órákig tudnék róla beszélni, de nem fogok, van, amit szeretnék megőrizni magamnak. Minél többször mondod el, annál jobban kopik az emlék. Élesen szeretném megőrizni. A legrosszabb is változott, feldolgozásra került. Jelen voltam nagypapám halálakor, ami nem egy természetes folyamat volt, hanem egy banális helyzet, amikor egy pillanat alatt dőlt össze minden. Akkor még nem tudtam ezzel mit kezdeni.
Miben nézzünk meg színházban?
Ajánlom a Szabad ötletek jegyzékét, rajtam kívül még Jordán Tamás képviseli ezt az anyagot az országban, és teljesen különböző a két előadás. November 9-én pedig a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában lesz egy összeművészeti előadás, elhatároztam, hogy megtanulom Radnóti Miklós Bori noteszét.