A sör istennői: a XVI. századig a sörfőzők szinte kizárólag csak nők voltak, majd idővel boszorkányokká lettek - legalábbis a rossz nyelvek szerint
Nincs focimeccs sör nélkül, sörhasa csak férfiaknak lehet és a reklámok is sokkal gyakrabban célozzák őket, mint a női fogyasztókat. Fesztiválozni, grillezni, de szekrényt összeszerelni is szinte lehetetlennek tűnik egy üveg sör nélkül.
Azonban az ital eredettörténete egyértelműen a nőkhöz kötődik, olyannyira, hogy számos ókori kultúrában a sörnek külön istennője volt, a középkori Európában pedig egészen a XVI. századig a legtöbb sört nők készítették.
A sör istennői
A sör az emberiség egyik legősibb itala, a nők szerepe pedig sokáig kulcsfontosságú volt a főzet előállításánál és értékesítésénél, a fogyasztásáról nem is beszélve. A kezdet kezdetén az olcsó, kalóriadús és szénhidrátban gazdag ital olyan alapélelmiszer volt, amelyet nők, férfiak, gyerekek és nagyon idős polgárok is fogyasztottak. Előállítása pedig sokszor nem volt egyéb, mint egyszerű házimunka, amely teljes természetességgel hárult a régi asszonyokra, civilizációkon keresztül.
A sumér társadalomban a nők elsődleges feladata ugyan a feleség és az anya szerepének betöltése volt, de emellett szabadon kereskedhettek, lehettek papnők és koedukált iskolában tanulhattak. A sörkészítést és árusítást pedig kifejezetten női elfoglaltságnak tartották. Olyannyira fontos volt számukra ez az ital, hogy egyenesen külön istennőt dedikáltak a sörnek.
Szeretők és botrányok sora, hihetetlen tehetség és mindössze 28 év jutott Amrita Sher-Gilnek, a magyar származású indiai festőnőnek
A Ninkasi névre hallgató istennőhöz írott, sok ezeréves himnusz pedig rendkívül praktikus információkat is tartalmaz: nemcsak Ninkasi dicséretét zengi el, hanem valójában egy sör recepttel is megajándékozza az utókort. Ezek után nem meglepő, hogy gyakran maga a sörfőzés is a templomokban zajlott, sőt, az itt dolgozó nőket szintén sörben fizették ki.
A sumérekhez hasonlóan az ókori Egyiptomban szintén kizárólag nők kereskedtek az itallal, számos szobor és egyéb képzőművészeti alkotás maradt fent, amely nőket és a sörfőzés különböző fázisait ábrázolja, gyakran félmeztelenül. Az egyiptomiak még külön sörfesztivált is tartottak minden évben, a Nílus áradásakor.
Hathor, a sör egyiptomi istennője tiszteletére emelt templomba a nők legszebb ruháikban érkeztek, a fő cél pedig természetesen a sörivás volt, elképesztő mennyiségekben. Azonban az ókori Egyiptomban senki sem ráncolta össze a homlokát, ha egy köztiszteletben álló nő a hányásig itta magát.
Sörfőző apácák és sörözve vajúdó kismamák
Sokkal később és nagyon messze, a XII. századi Hollandiában egyfajta korai női kvótaként törvénybe foglalták, hogy a női sörfőzők mellett maximum hány férfi foglalkozhat ezzel a mesterséggel. Ugyanebben az időben, a közeli Németországban pedig egy apáca, Hildegard von Bingen volt az első, aki komlót adott a főzethez. Ez az egyszerű hozzávaló pedig mindent megváltoztatott. A komló meggátolta a baktériumok szaporodását, így az ital tovább maradt frissen.
A sör minősége azért is volt fontos, mert ebben az időben többet ittak belőle, mint vízből, hiszen utóbbi gyakran szennyezett volt. Ez a kreatív német apáca azonban nemcsak tehetséges sörfőző volt, hanem le is írta az utókor számára a praktikáit. Von Bingennek köszönhető, hogy az ital szavatossága hosszabb lett, így alkalmassá vált arra, hogy messzire szállítsák, beindítva ezzel az európai sörkereskedelmet.
Az európai nők évszázadokig háborítatlanul főztek sört az otthonukban, a felesleget pedig eladták, ezzel pedig némi anyagi függetlenségre tettek szert egy olyan korban, amikor erre egy „tisztességes” nőnek kevés lehetősége volt. Egészen a XVI. századig a sörfőzők szinte kizárólag nők voltak, főzeteik pedig anyáról-lányára szálló receptek szerint készültek. Sőt, különleges sörök kötődtek egyes női életeseményekhez.
A menyecske-sört az esküvői ünnepségek alatt árulták, és minden bevételt az új asszony kapott meg, a nyöszörgő-sört pedig a vajúdó anyák és az őket segítő bábák itták, szülés közben és után. A női sörfogyasztás elfogadottságát jelzi az is, hogy még I. Erzsébet angol királynő is előszeretettel sörözött. Sőt, a középkori Angliában a „sörkóstoló” külön, kimondottan női pozíció volt: ezek az asszonyok dönthették el, hogy az eladásra kínált főzet megéri-e az árát.
A sör a férfiaké lesz?
A sokszor kiváló üzleti érzékkel megáldott középkori sörfőzőnők függetlensége és sikere azonban nem mindenkinek tetszett. Az ellenük szóló hangok pedig sajnos egyre erősebbek lettek. Angliában voltak olyan városok, ahol egyenesen betiltották, hogy nők sört főzzenek és értékesítsenek, attól tartva, hogy az üzletükből vígan megélő lányoknak nem sok okuk és kedvük lesz férjhez menni. A virágzó női sörfőző iparnak végül az egész Európán végig söprő, a Reformációval kéz a kézben érkező boszorkányüldözés vetett véget.
Az új vallás a nemi szerepek szigorúbb betöltését követelte, és ebbe a szabadon mozgó, dolgozó, kereskedő sörfőzőnők nem illettek bele. Sőt, egyes nézetek szerint rengeteg olyan attribútum, amelyeket a mai napig a boszorkánysággal azonosítunk, valójában a régi sörfőzőnőktől származik. A középkori piacokon hatalmas, csúcsos kalapjukról lehetett megismerni őket, portékájukat óriási üstökben főzték és szállították.
A rágcsálók távol tartására macskát tartottak, ha pedig elkészült egy újabb adag főzet, seprűt tettek az ajtó elé, így jelezve a törzsvásárlóknak a jó hírt. Sejtjük, merre tart a történet. 1560 és 1630 között több, mint nyolcvanezer nőt vádoltak meg boszorkánysággal, és a vádlottak felét ki is végezték. A gyanú pedig gyakran vetült a sörfőzőnőkre, akiket azzal vádoltak - sokszor érdekes módon pont a férfi konkurenciájuk - hogy hatalmas sörfőző üstjeikben alkoholnál gyanúsabb dolgok is rotyognak.
A csúcsos kalap, a fekete macska és a seprű pedig azóta is elválaszthatatlan a boszorkányok legendájától.
A nők eltávolítása az alkohol kereskedelemből nagyon jól jött a férfi konkurenciának, akik azonnal maguk elé ragadták a gyanúba keveredett üstöket és a sörre szomjas ügyfélkört. A nők pedig évszázadokra nagyrészt a hagyományos otthonteremtő szerepbe szorultak vissza, és legfeljebb családi fogyasztásra főztek sört. Amerika gyarmatosításakor sok európai telepesnő magával vitte az Újvilágba a sörkészítés ősi praktikáit is, azonban a technológia fejlődése ellenük dolgozott.
Az 1700-as évek újításai lehetővé tették, hogy addig sohasem látott mennyiségben állítsanak elő sört, azonban a jellemzően kicsiben és régi receptekben gondolkozó sörfőzőnőket kiszorították a piacról. Az immár rengeteg tőkét, időt és teret igénylő szakmába a XVIII. század asszonyainak esélyük sem lett volna belevágni, így a sörfőzés modernkori történetét már egyértelműen a férfiak írták.
A mesterség hosszú időre egy pocakos, szakállas sörfőző mester képével kapcsolódott össze, amelyet az első modern reklámok is megerősítettek. A helyzet egészen a legutóbbi időkig nem változott, a sört férfiak készítették férfiak számára, nők leginkább csak az ital szexi felszolgálóiként jelentek meg, fogyasztóként pedig legfeljebb, mint a különböző gyümölcsös „női” sörök piacaként gondoltak rájuk.
Azonban a mai harmincas-negyvenes korosztály nőtagjai majdnem ugyanannyi alkoholt fogyasztanak, mint a férfiak, így mindenképpen érdemes őket komolyabban venni. Erre jöttek rá azok a kézműves sörökkel foglalkozó mai sörfőzőnők, akik sok esetben kifejezetten nőknek gyártanak sört, mintegy teljes kört leírva az ital történetében.