Sofia Coppola, a rendező, akinek egyetlen férfi sem diktál Hollywoodban

Sofia Coppola korunk egyik legmeghatározóbb rendezője, akinek tehetségét két Golden Globe-díj, egy Oscar-díj, a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-díja, valamint a cannes-i filmfesztivál legjobb rendezőnek járó díja is dicséri, és aki feminin esztétikájával és jellegzetes vizuális stílusával sikeresen kilépett édesapja árnyékából.

Kevés olyan hollywoodi család van, ahol egy híres rendező gyermeke is híres rendezővé vált, a Coppola családnak azonban ebből a szempontból is sikerült történelmet írnia. Azt gondolhatnánk, hogy a nepo baby Sofia Coppola számára tálcán kínálták a sikert, ez azonban elmondása szerint koránt sincs így: Ebben a szakmában senkinek nem könnyű, mégis úgy tűnhet, hogy nekem az. – nyilatkozta a rendező a The New Yorker magazinnak 2024-ben legújabb filmje, a Priscilla kapcsán.

Sorsszerű pályaválasztás

Sofia Carmina Coppola 1971-ben jött a világra – édesapja, Francis Ford Coppola egy forgatásról sietett feleségéhez, a szintén filmrendező Eleanor Coppolához, hogy megörökítse legkisebb gyermekük születésének pillanatát. Ez volt az első alkalom, amikor Sofia a rendező lencséjén keresztül volt látható, de nem kellett sok időnek eltelnie a filmvásznon való hivatalos debütálásáig sem, hiszen mindössze pár hónaposan ő volt a kisbaba A keresztapa (1972) ikonikus keresztelési jelenetében.

Mivel az egész családja a filmiparban dolgozott, Sofia Coppola forgatások közelében nőtt fel, óvodába például a Fülöp-szigeteken járt, mert ott zajlott az Apokalipszis most (1979) felvétele. A filmezés meghatározta az életét, és bár nem feltétlenül színésznek készült, az évek során édesapja nyolc filmjében is szerepelt, köztük A keresztapa III-ban (1990), amelynek forgatásán egy utolsó pillanatban eszközölt változtatás miatt kellett eljátszania Mary Corleone szerepét Winona Ryder helyett.

Sosem gondoltam volna, hogy filmrendező leszek. – mesélte a The Guardian magazinnak 2018-ban. „Soha nem terveztem, annak ellenére, hogy szerettem a forgatásokon lógni. Így tanultam meg, hogyan kell csinálni.” – tette hozzá a rendező. Elmondása szerint fiatalon leginkább a divattervezés, a fotózás és a zene érdekelték, de sokáig nem találta meg a neki való médiumot. „Aztán 1998-ban készítettem egy kisfilmet, a Lick The Start, ami egyesített mindent, amit szerettem.”

Egyéni felemelkedés

Sofia Coppola a filmkészítő karrierje kezdetétől fogva élvezhette Francis Ford Coppola bátorítását, valamint a családi filmes cég, az American Zoetrope pénzügyi támogatását, mindez azonban sosem gátolta meg abban, hogy egyedi – és kifejezetten nőközpontú – látásmódját érvényesítse. Elmondása szerint első nagyjátékfilmje, az 1999-es Öngyilkos szüzek vezette őt igazán a filmrendezés útjára. A filmet kritikai elismerés fogadta, amellyel lesöpörte magáról az előítéleteket.

Amikor második nagyjátékfilmje, a 2003-as Elveszett jelentés Bill Murray és Scarlett Johansson főszereplésével elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar-díjat, Sofia Coppolával a Coppola család harmadik generációja vált Oscar-díjassá. A romantikus filmdráma elkészítéséért ráadásul a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjra is jelölték, ezzel ő lett az első amerikai nő, valamint a harmadik nő jelölt ebben a kategóriában a szobor közel százéves történelmében.

A 2006-os Marie Antoinette című rendhagyó életrajzi dráma Kirsten Dunst főszereplésével bevezette a hatalmas kiváltságot, de csekély autonómiát élvező hősnők jelenlétét a munkásságában. Ezt követte a 2010-es Made in Hollywood (Somewhere), amely Stephen Dorff és Elle Fanning főszereplésével egy híres színész és a lánya közötti kapcsolat alakulását mutatja be. Az önreflexív drámával ő lett az első amerikai nő, aki a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-díját bezsebelte.

Bocsánatkérés nélkül autentikus

Francis Ford Coppola lányaként a filmes szcéna magas elvárásokkal figyelte Sofia Coppola karrierjének alakulását, akinek a nepotizmus kritikáit felülírva sikerült kitaposnia a saját ösvényét az iparban. Korai filmjeinek sikerét követően az elmúlt években a Lopom a sztárom (2013), a Csábítás (2017), a Felkeverve (2020), valamint a Fairyland (2023) című filmekkel bizonyította tehetségét a közönségnek, nemrég pedig Priscilla Presley életének feldolgozásával írta be magát a filmtörténetbe.

Sofia Coppola évekig figyelte, ahogy édesapja komoly harcot vívott a stúdiókkal, hogy személyes ambícióit érvényesítse, és átvette tőle azt a szellemiséget, hogy soha nem érdemes engedelmeskedni a producerek kreatív igényeinek.

Nem akarok százmillió dollárt egy film elkészítéséhez. Megtanultam, hogy jobb, ha a saját dolgommal foglalkozom

– mondta a New Yorker magazinnak, és talán pont az alacsonyabb költségvetésű filmek mellett való elköteleződése hozta meg az elsöprő sikerét.

A kisebb mértékű pénzügyi elköteleződés nagyobb teret ad a rendező számára a szubjektív hangvételű történetek megfilmesítéséhez. Sofia Coppola nem is hajlandó olyan projektet elvállalni, amelynek nem választhatja meg személyesen a kreatív csapatát, és amelyben nem biztosítják számára a final cut, vagyis a végső vágás jogát. Mindezek felett nemcsak rendezője, de forgatókönyvírója is a filmjeinek, így francia a szerzői filmelmélet értelmében is született szerzőnek nevezhetjük.