Simon-Mazula Tibor festőművész: „Amikor egy embert fest meg ember, ott egy másik dimenzió van”
Békéscsabától Dubajon át Kaliforniáig, és vissza. Portré Simon-Mazula Tibor festőművészről, aki márványport és csontport kever a festékébe. Azért jött haza, mert Észak-Kalifornia pont a másik oldalán van a Földnek. Ennek az óriási távolságnak pedig nagy súlya van.
Nem lehet csak úgy hazapattanni, mint mondjuk Berlinből, mindenki távol van, az öregedő szülők is. Amerika után most Budapesten él feleségével. Az USA rendkívül változatos, óriási különbségek vannak városok között - éppúgy, mint Európában.
Míg Los Angeles nem volt számára szimpatikus, addig San Franciscóról azt gondolja, hogy a világ egyik legjobb városa, kulturális központ, tele művésszel. Nincs hozzá fogható a Földön. 2012-től viszont brutális drágulásnak indult, sok művész elköltözött, több barátja is Európa mellett döntött. Simon-Mazula Tibor most itthon alkot, művészetére azonban több kontinens művészetkedvelő közönsége is igényt tart.
Elvágyódás, univerzumok, digitális művészet
Erős és pozitív tapasztalatai vannak Amerikával kapcsolatban, ahol hét évet élt, és ahol szintén sokaktól hallotta: „el kellene költözni valahova…” Aki úgy megy ki, hogy nincs semmije, de gyorsan meg akar gazdagodni, valószínűleg csalódni fog. Az viszont tény, hogy ezerszer több lehetőség van ott művészként, mint Magyarországon vagy mint Európában. Mindennap bekopogtat valami az ablakon.
A legmenőbb magyar sneakermárka, ami megelőzte a korát
San Franciscóban két nagy művészeti egyetem volt, az itthoni MOME-hoz hasonlítható Academy of Art Universityben kezdte kinti pályafutását, a másik pedig az Art Institute (SFAI), ami a konceptuális művészetet képviselte. Az Academy of Art Universityt egy festő alapította, operatőrök, rendezők, filmesek, színészek, illusztrátorok, concept artistok, animátorok, művészetoktatók (art educator), festők tanultak ott a világ minden tájáról (Ázsia, Dél-Amerika, Európa és USA), évfolyamonként úgy kétezren.
Mára sajnos gazdasági okokból kevesebb a diák, az Art Institute pedig százötven év működés után 2022-ben bezárt. Az egész világon csökken a művészet iránti érdeklődés.
Amikor Simon-Mazula általános és középiskolába járt - 1991-ben érettségizett - az itthoni és a kelet-közép-európai vizuális szakmai oktatás kimagasló volt. Akkor tőlünk Nyugatra, a vasfüggöny másik oldalán a klasszikus képzés háttérbe szorult az absztrakt művészet előretörése, az új irányzatok, mint az akcióművészet és kifejezetten a konceptuális művészet megjelenése miatt.
Mostanában pedig reneszánszát éli a klasszikus rajz és festés, a tradicionális képzés, ahogyan Simon-Mazula is tanult. Mint egyfajta feleszmélés, úgy tér vissza. Nála megvoltak az előnyei, hogy az ő korosztálya ezt megtanulta, ahogy a hátrányai is mindannak, ami itthon kimaradt.
Nem művészeti iskolába járt, hanem egy hagyományos gimnáziumba, rajz-festés különórákkal. A békéscsabai Schéner Mihály festő bátorította és inspirálta őt. Rengeteget rajzolt hétéves korától kezdve, például képregényeket, az iskolaújságba illusztrációkat. A zenéhez hasonlítja a rajzolást, „amire szintén rákap az ember.” Matematikát tanult, később kertészmérnöknek, vagy akkori nevén kertépítőnek ment Budapesten, de otthagyta. Szegeden végezte el a rajz-matematika szakot.
Aztán visszatért Békéscsabára tanítani, ezután Budapesten játékfejlesztéssel kezdett el foglalkozni: grafikusként számítógépes játékok vizuális világát tervezte, ami huszonhárom évvel ezelőtt nagyon izgatta. Emellett festett, rajzolt, koncepteket, textúrát, karaktereket modellezett olyan játékoknak mint a Crysis, vagy a Joint task force videójátéksorozat, dolgozott animátorként a Warhammer stratégiai játékban is.
Mellette zenélt, készített animációs és élőszereplős videóklipeket is. Dolgozott Dubajban is mint art director, onnan a Heaven Street Seven-nek klipet is készített.
Az underground videókat szerette akkoriban a legjobban, önkifejezésnek élte meg őket elkészíteni. Közhely, hogy festésből, képzőművészetből nehéz megélni Magyarországon. Feladta a festészetet egészen 2006-ig, de rajzolni eljárt, és tanult filmezni is. A dubaji projektre két hónapra hívták ki, másfél év lett belőle. Dolgoztak a Volkswagennek, a Dubai Airportnak, az Art Dubainak, az államnak.
Akkoriban nagyon progresszívnek számító interaktív prezentációkat is készítettek érintőképernyőre. A munka mellett festett és kiállítása is volt.
Aztán jelentkezett Kaliforniába az egyetemre, mondván, ha felveszik, irány Amerika, ha nem, hazajön. Felvették. Nem ismert senkit, nem is volt egyszerű, de mindig festeni akart, ezt a pályát akarta befutni. A digitális művészetekben való ténykedést kalandozásnak tekintette, még akkor is, ha a kétezres évek elején egy egész világegyetem érkezett meg vizuálisan, és nagyon örült, hogy azt a mélységéig megismerhette.
Akkoriban több lehetőség volt a területek közötti átjárásnak. De a festészet iránti vágy volt a legrégibb és legerősebb.
Váratlan siker a választott úton
Mesterképzése idején felesége, Diána támogatta Simon-Mazula elképzeléseit. Szeparálva élt, mégis rengeteg hatás érte. „Olyan voltam, mint a szivacs”-emlékszik vissza. Elkezdte eladni a képeket, ami Amerikában könnyebben ment, mint itthon. A mai napig sokat adnak-vesznek, San Francisco és környéke művészetszerető hely. Tibor szerint „ott egy művésznek olyan rangja van, mint egy cégvezetőnek, csak nincs annyi pénze. Elismerik, hogyha valaki a művészetre tette fel az életét.
Alex Kanevsky egy kedvelt kortárs művész, orosz származású amerikai, aki előbb matematikát tanult, aztán lett festő. Szimpatikus, hogy művésznek állni választott, választható út, nem kell beleszületni. „Európában inkább művészgenerációkban gondolkodunk.” A lényeg azonban mégiscsak az, amit az Art & Fear című könyv sorai között is olvashatunk:
Abból nem lesz művész, aki abbahagyja.
Időnyomás helyett inspiráció
„Kint vált nagykorú festőművész belőlem” - meséli. Ekkor harminchat éves volt, egyetem mellett dolgozott. A művészet nem korfüggő, az egyetemen voltak fiatalabb és idősebb csoporttársai is. Biztos benne, hogy huszonévesen el sem tudta volna végezni a képzést. Nem sugallták neki, hogy húsz-harmincéves korig mindent meg kell csinálni, nem zárulnak be a lehetőségek, és ez pozitívan hatott rá. Ismeri Jack Hirschman nevű költőt San Franciscóból, aki még Jim Morrisont is tanította a UCLA-n.
A nagy Beat-generációhoz - mint Jack Kerouac – tartozik, a híres Lawrence Ferlinghetti, aki százéves korában adott ki könyvet Little boy címmel, miután a hetvenes éveiben mandarinul tanult - ilyen motíváló történetek vették körül.
Egy művész életútja szabálytalanul rajzolódik ki. Borzasztó hullámvölgyei és hegyei vannak.
A tajvani ügynöke is hasonlóképp látja: lehet, most eladják minden képét, aztán pár évig egyet sem, mert nem egy klasszikus hivatás ez, aminek van egy szokványos karrierútja. Nincs ranglétra. A tanítás azonban különböző módokon, de jelen van Simon-Mazula életében, tanított a Berkeley City College-ban, itthon magántanítványai voltak, most pedig az SZFE-n van egy kurzusa.
Szakma, idő és alakulás
Folyamatosan alakulóban van Simon-Mazula festészete, érdeklik a trendek, de nem követi őket. Hisz a kelet-magyarországi gyökereiben: a figurális festészet, az alföldi iskola, Ezüst György festőművész világa mind ide sorolhatók, az amerikai iskola pedig olyan, mint egy hatásbomba, amit később rádobtak.
Bacont, Freudot és a Londoni iskolát is nagyon kedveli, ahogyan a vastag anyaghasználatot, a hétköznapi témákat, a színeket. „Nem találok ki semmit, csak újrafelfedezek” (I invent nothing, I rediscover) – ahogy August Rodin francia szobrász mondta, aki újító volt, mégis fontosnak tartotta a folyamatosságot, a múltból való építkezést, ami Tibor számára az időtlenséget jelenti.
Alkotásain konkrét szimbólumokat ritkán használ, képeit pedig nem szereti „túlmagyarázni.” A digital artban, az NFT-ben nem igazán hisz, számára az anyag rendkívül fontos. Szeret ecset nélkül, kézzel festeni, mert abban van valami teljesen ösztönös, mély, emberi, archaikus alkotói kreatív folyamat, ahol az anyag elengedhetetlen. Sokszor maga készíti el a festékeit.
Az olajfestéket kedveli, mert az természetes és van ideje a száradásnak, van anyagszerűsége, eltérő, mikor-mennyire kenhető. Szeret kísérletezni anyaggal és színekkel is. Csontport, márványport, habkövet, szenet, vulkáni hamut is használ – mint sok elődje.
Nem várt, csodás dolgok tudnak születni, melyeket csak élőben lehet igazán látni.
A nagy képméretek és az olajfesték használata jellemző festészetére, térbeli és anyagi izgalmat pedig a márványpor és csontpor használatával nyújt.
A megjelenő alakok kontúrja elmosódott, környezetük viszonyában rajzolódnak ki – az alak és a környezet egyenrangú, a kép minden része fontos, együtt lélegeznek. Nem csak a figura (vagy modell, médium) a lényeges. Fenntart egy műtermet, ahova alkotásai iránt érdeklődőket is szokott fogadni. Szeret művészházban dolgozni, Kaliforniában százötven művésszel dolgozott együtt, aztán itthon is társult pár alkotóhoz.
A mindennapok mélysége
A mindennapok megszokott, és talán értéktelennek tűnő pillanatainak megragadása látható képein, modellje a felesége. Egyszerre figuratív és absztrakt képei sokat mutatnak, még többet elfednek, miközben a térrel és a fénnyel is játszanak. Kiállítása jelenleg nincs, képei galériáknál vannak, de kizárólagos szerződésben nem áll eggyel sem.
Alkotásait 2022-ben itthon, Amerikában és Tajvanban vették főleg. Az amerikai galériák közül a White Walls Galéria kiállítására büszke. Itthon a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban kiállítását követően egy képet ajándékozott a múzeumnak. Ha művészeti vásárokon veszik meg a képeit, akkor nem tud a művei sorsáról, de ha tőle vesznek, gyakran igénylik a vásárlók, hogy találkozzanak, vagy beszéljenek vele, így az életútjukat is ismeri egy darabon.
Vannak víziói, melyek, ahogy Diána, modellje és felesége szokta figyelmeztetni rá, megvalósultak. Szeretne jelentős dolgokat létrehozni, azokat megosztani az emberekkel. Szerinte a művészet egy elementáris emberi igény. Van értelme komoly dolgokkal foglalkozni, mint a veszteség, a halál, az öröm, szerelem, elköteleződés, támogatás, hogy életünknek van súlya. Ahogy a képeknek is.
A türelem nagyon fontos, több képének témája a várakozás. Az összes energiáját arra fordítja, hogy még jobb képeket készítsen. Fest fotóról, modellről, gyakran emlékezetből. Ami nagyon fontos számára, hogy ne legyen beállított a kép, hanem minél természetesebb maradjon. A figurális művészet egy külön ügy, „amikor egy embert fest meg ember, ott egy másik dimenzió van.”
Fontos szerepe van a megfigyelésnek, a személyes kapcsolatnak. Így csomó tudattalan dolog előjön. Ha van bármilyen kapcsolat a művész és a téma között, az meglátszik, az a fontos, ami keresztülsugárzik a képen.