Rutkai Bori: „Szeretem mesének látni az életet, minden csodájával és nehézségével”
Rutkai Bori elmondása szerint egy Tesz-Vesz városban nőtt föl (Óbudán), de ha követjük életét, karrierjét, olyan érzésünk támad, hogy ma is hasonló életérzésű helyen él, melyben jól megfér egymással a Budapest Bár, a Specko Jedno és Kovácsné Gyapjas Betonka, Bori egyik alteregója. Nemcsak felnőtteknek zenél, de a Rutkai Bori Bandával gyerekeknek is.
Összművész, számos kiállítása volt már, verseskönyveket ír, verseket zenésít meg vagy zenékhez költ verseket, sokszor énekesként is részese összművészeti rendezvényeknek.
Mintha egy szó szerint is meseszerű buborékban léteznél. Hogy alakult ki vonzódásod a mesékhez? Vagy csak nem nőttél ki a mesevilágból?
Szeretem mesének látni az életet, minden csodájával és nehézségével. Ápolom és gondozom a védő közegem, ami néha túl is nő rajtam, amikor például meditatív állapotban varázslatos képek vagy gyógyító megoldások jönnek elő.
Kontrollálod a meditációs víziókat, vagy egy az egyben beépíted az alkotásaidba?
A mindennapi meditáció jótékonyan hat az egész életemre. Ez egy olyan komplex „plusz” ami egyszerre mentálisan is sokat segít és az alkotó folyamatokat is táplálja. Nem azért csinálom, hogy kiaknázzam a kincseit, de ha ér olyan inspiráció, amit szívesen megformálnék, akkor akár megfestem vagy eldalolom.
A stílusodat hogyan jellemeznéd? Van átfedés a gyerekeknek és a felnőtteknek szóló alkotások, produkciók között. És a különböző műfajok esetén?
Legfrissebb festményeimen mikro-makro világok tárulnak fel színes, expresszív foltok formájában, beléjük lehet képzelni alakokat, tájakat, városképeket. Az irónia és a melankólia sokáig összefonódva volt jelen a munkáimban, mostanában már kissé elcsendesednek, feloldódnak ezek az intenzív tényezők. Egyik képemen egy manó Buddha-figura üldögél, de akár végtelen óriásnak is láthatod. Körülötte és benne is havazik.
Ez a kép a Mandulka és a Karácsonyvár című mesekönyvemhez készült, ami egy játékos meditációt is kínál: hogyha nincs elég hó, akkor magunkban képzelhetjük el a csillagfényes éjszakát és benne a mesebeli hóesést. A legtöbb képemhez kapcsolódik egy saját dal vagy mese. A gyerekeknek a Rutkai Bori Bandával öt, a felnőtteknek, a Specko Jednóval eddig három lemezt adtunk ki. A gyereklemezek a Sárkányjárgány, a Pizsamátor, az Űrdöngölők, a Zsebtenger, és a Mandulka és a Karácsonyvár.
A címek is sejtetik, hogy egy gazdag, érdekes világot adunk a gyerekeknek. A Szerelem kísérőtünetei, az Édesmindegy szerenádok, az Anticity lemezeink pedig a felnőtt léthez kapcsolódó mesedalok gyűjteményei.
Debütálás a Párizsi Divathéten: Alessandro Michele új fejezetet nyit a Valentino-nál
Ha már az együtteseidnél tartunk, a Special Gizdával vétetted észre magad először a zenei életben, és nem kisebb név figyelt fel a tehetségedre, mint Halász Péter. 2003-ban pedig megalapítottad a Specko Jednót. Mesélnél az indulásról?
Halász Péter Jeles Andrással csinálta a Városi Színházat akkoriban, Jelest tízéves korom óta ismerem, szerepeltem az Angyali üdvözlet című filmjében, ahol velem együtt tízéves gyerekek eljátszották Az ember tragédiáját. Idén van a film negyvenéves évfordulója, nemrég volt egy kerti parti és vetítés, ahova eljöttek a stábtagok és a ma már ötvenéves gyerekszereplők.
Jeles közvetítésével anno a Városi Színházba jelentkeztem, de nem színésznek, hanem egy kis büfét szerettem volna csinálni. Van vendéglátós vénám is, vágyott munkahelyem egy hangulatos kávézó volt. Amellett, hogy csináltam a színházi büfét, felléptünk az együttesemmel: az első felvonásban Halász Péter egyik szóló előadása, a másodikban pedig a mi performansz koncertünk volt.
Sokan a Budapest Bárból ismernek, az együttes amolyan „supergroup” a sok nagy név miatt. Hogyan lettél tag?
2007 óta vagyok alaptag, ha jól tudom, Kollár-Klemencz Laci ajánlására kerültem a csapatba. Most is szeretek úgy lubickolni a Budapest Bár zenéjében, mint a kezdeti időkben. Fantasztikus volt a tegnapi Budapest Park-beli koncert is, körülbelül ötezer ember előtt léptünk fel. A saját felnőtt zenekarommal főleg funkos, jazzes számaink vannak, de a „Báros” sanzonokat, kuplékat is szívesen éneklem.
Felmenőid művészek voltak. Apai nagypapád Ruttkai Ottó színész, Ruttkai Éva testvére, nagymamád Lóránd Hanna színésznő, többen szobrászkodtak és festettek is nálatok, utóbbira példa édesapád. Presszionáltak, hogy kövesd őket, vagy a kreativitásod mindenen átütött, és ezért nem volt kérdés, merre visz az utad?
A család inspirált, de az útkeresés még most is aktuális. Kreatív voltam kiskoromban is, imádtam a szót, hogy kreativitás. Szeretem a játékos alkotást. Kihalófélben van a homo ludens, pedig ha valakiben nincs játékosság, az olyan, mintha kiszívták volna az életerejét. A képzőművészetben is sokszor komollyá teszik a dolgokat a trendek és az elvárások. Engem ezek nem igazán motiválnak. Kísérletezni, felfedezni szeretek, és főleg a spontán ötleteket szó szerint leképezni.
Saját formációddal, a Rutkai Bori Bandával gyerekeknek adtok zenés műsorokat, értékes munkátokért kétszer is megkaptátok a Fonogram-díjat. Mérföldkőnek tekinted a szakmai elismeréseket, vagy nem igazán mozgatnak meg a trófeák.
Az Iparművészeti Egyetemen végeztem, a zene nem a tanult szakmám, mégis több mint hetven gyerekdalt írtam a zenekarommal együttműködve. Ezért az, hogy két lemezünk is megkapta a Fonogram-díjat, óriási öröm az egész csapatnak. Nagyon sokat dolgozunk egy-egy lemezen, és mindenki szívvel-lélekkel vesz részt a munkában. „Láthatatlan” zenekari tagunknak, Németh Imre hangmérnökünknek is rengeteget köszönhetünk. És persze a rajongóinknak is
jólesik, hogy kölcsönösen örülhetünk egymásnak és a sikereinknek.
Mi lehet az oka kulturális „polihisztorságodnak”?
Filmrendező szerettem volna lenni, jellemző rám, hogy minden mozzanaton rajta tartom a szemem, kezem, fülem. Ha lemezt csinálunk, a hangmérnök mellett zenei producer is vagyok, valamennyi hangocskáért felelősséget érzek. A polihisztorság olyasmi, mint a kertészkedés: mintha lenne egy kerted, amiben minden növény egy csodálatos alkotói forma vagy műfaj, és neked mindegyikre gondot kell viselned. Egyébként igazából is szeretek kertészkedni.
Nagy hatással voltak rád Réber László rajzai. Kik befolyásolják még a stílusod?
Ha körbenézel itt (a Várfok utcában, a „Fest Tisztít” galériában beszélgetünk, Bori kiállított festményei közt), lehet, hogy azt mondanád, ez több ember kiállítása, de talán a színhasználatom leleplez. Kamaszkoromban szecessziómániás voltam, Egon Schiele is hatással volt rám.
Az expresszionistákhoz való vonzódásom szerintem egyértelmű, de a naiv művészet és a népművészetek is közel állnak hozzám. Kedvenceim a stilizált állatábrázolások, a geometrikus festészetet mágikusnak tartom, ide tagozódnak be a Réber szellemiségét továbbvivő képek is.
De számomra a Természet a legnagyobb ihletadó – így, nagy T-vel!
Jó néhány éve hallottalak a Müpában Kukorelly Endre gyerekverseit énekelni.
Szeretek fuzionálni. Izgalmas összecsengések jöhetnek létre az írásművek és dalok között. Például Háy János novelláit úgy adtuk elő, hogy ő felolvasott, mi pedig a zenekarommal elmuzsikáltunk egy-egy számot a részek között, ami kapcsolódott a végszóhoz vagy az előadott novellarészlethez. Egy új, érdekes produkció alakul ilyenkor.
Milyen ötletek vannak a tarsolyodban?
Mostanában a kreatív energiáimat rendrakásra, rendszerezésre fordítom. Ez most éppen olyan jó és izgalmas játék, mint az alkotás. Egy lakásfelújításnak köszönhetően végre átnézem és dokumentálom az eddigi munkáimat; rajzokat, fotókat, videó- és hanganyagokat, sőt, még a velem készült interjúkat, újságcikkeket is.
2024-ben lesz tíz éve, hogy az első gyereklemezünk megjelent, ezért Tízéves a Sárkányjárgány című koncertsorozatra készülünk Molnár Zsuzska zenekari szervezőnkkel és a Rutkai Bori Bandával. Van egy vicces vágyam, hogy valami antigravitációs helyzetbe kerüljek a színpadon, tánc közben felemelkedjek, és repüljek egy picit. Lehet, hogy el kéne mennem egy mágushoz tanoncak, hogy ezt a show-elemet elsajátítsam.
Stylist: @styledbycsillu
Smink és haj: Nyírő Fruzsina