Rujder Vivien: „Akkor vagyok nyugodt, ha tudom, hogy pontosan mikor, mi következik"
Rujder Vivien egyike azoknak a nőknek, akik az élet minden nehézsége ellenére képesek kézben tartani a gyeplőt. Mi a titka? Hogyan képes egyszerre két helyen lenni, megfelelni a filmes és a színházi rendezők elvárásainak, miközben helytáll a magánéletben és hű önmagához is? A Junior Príma-díjas művésznő bevezet minket egy sűrű időszak közepébe, és közben egy pillanatra sem érezzük, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj.
Április végétől játsszák a Megrág, kiköp című előadást a Katona József Színházban, amelyben Rujder Vivien kapta a női főszerepet. Ennek tudatában félve hívtam fel, gondolván, ki sem lát a próbákból, úgysem lesz ideje az interjúra, de legnagyobb meglepetésemre azonnal igent mondott és már nézzük is a naptárt, mikor tudunk beszélgetni.
Napos oldal
Elérkezik az interjú napja, Vivi aggódva hív: lebetegedett. Hogy egy vírus vagy nemes egyszerűséggel az évszakváltás áll a betegség mögött, nem tudni, mindenesetre eltoljuk egy héttel az interjút. Az első kérdésem rögtön a gyógyulásra irányul: „Gyakorlatilag a fél fülemre megsüketültem, ugyanis középfülgyulladásom van. Nem tudom, hogy meddig tart ez az állapot, mindenesetre végtelenül humorosnak találom, hogy csak egy oldalra hallok” – válaszol a színésznő.
Látszik, hogy ez nem irónia, ő mindig mindennek megtalálja a humoros oldalát. Mint mondja, otthonról hozza ezt a mintát, ami óriási segítség, ha összegyűlnek a feje fölött a felhők, mondjuk egy sűrű próbafolyamat miatt. „Egy nagyon különleges próbafolyamat végén vagyok, ugyanis a legújabb előadásom, a Megrág, kiköp nem szokványos módon készült. A rendező (Kizlinger Lilla) lakásán kezdtük a próbákat, amikor még csak egy ötlet volt az egész" - kezd bele a történetbe Vivi.
„Ott voltunk mindennap Lilla Margit körúti lakásán mi ketten színészek (Rujder Vivien és Béres Bence), az író (Bíró Zsombor Aurél) és a rendező. Nappal improvizáltunk, kerestük az előadás formáját, éjszaka pedig forgattunk. Ez több szempontból is érdekes, egyrészt azért, mert általában előbb a szövegkönyv szokott elkészülni, és ezután kezdődnek a próbák, másrészt azért, amiért nagyon sokat forgattunk az előadáshoz" - magyarázza Vivi.
„Egyébként ezek a felvételek láthatók a darabban. A téma is nagyon izgalmas: egy színészpár életét visszük színpadra. Ezt a hol csodálatos, hol kegyetlen szakmát próbáljuk a saját korosztályunk szemszögéből ábrázolni, annak minden pozitívumával, hátulütőjével megspékelve azzal, hogy a fentek és a lentek hogyan hatnak, vagy hathatnak egy párkapcsolatra, a környezetünkre, kollégáinkkal való kapcsolatainkra” – taglalja Vivi, majd hozzáteszi, hogy ez a formabontó próbaidőszak segített neki ellazulni.
Nyugalom helyett fegyelmezettség
„Szeretem előre megszervezni a programokat, akkor vagyok nyugodt, ha tudom, hogy pontosan mikor, mi következik, és mindent úgy csinálhatok, ahogy a naptáramba előre beírtam. Ezzel szemben Lilla képes spontán alkalmazkodni minden helyzethez, egy nagyon érzékeny, elvarázsolt tünemény! Hamar tud improvizálni: sokszor miattunk tér el az előre kiírtaktól, mert érezte mi esne jól nekünk, mi tenne jót" - vázolja fel a közte és a rendező, Kizlinger Lilla közötti különbségeket Vivi.
„Eleinte féltem és tudott aggódni ő is, hogy összeállunk-e a bemutatóra, de nagyon jól haladunk és jó megérzéseink vannak. Úgy látom, hogy sokat tanultunk egymástól, felismertem, hogy milyen jó néha lazítani, és hagyni, hogy a feladatok a maguk rendje szerint haladjanak” – magyarázza Vivi, mire megjegyzem, hogy ezek szerint nehéz lehet kimozdítani a nyugalmából.
Ezen meglepődik. Saját bevallása szerint messze áll tőle a nyugodt jelző, ő inkább úgy fogalmaz: tudatos. „Nem mondanám magam nyugodtnak. Sokkal inkább megfontoltnak tartom magam, ami leginkább abban merül ki, hogy próbálok kiegyensúlyozott maradni. Amikor tudom, hogy egy sűrű időszak következik, akkor előtte töltődésre, pihenésre használom a szabadidőm. Mostanában a jó idő beköszöntével biciklivel járunk a próbákra Bencével, csak tekerünk a rakparton és nézzük a Dunát, teljesen kikapcsol az agyam. Bőven van dolgunk a bemutatóig és utána is, hamarosan költözünk, közeleg a Csinibaba koncert és még előttem van a Hunyadi-film bemutatója, ahol sok feladatom lesz.”
Az élet igazol
A szétesés ellen jól bevált ez a fajta önfegyelem, aminek köszönhetően Vivi profi színésznőként építi tovább karrierjét. Ezt igazolja a minden idők egyik legmonumentálisabb európai televíziós produkciójában (Hunyadi) kapott női főszerep (Szilágyi Erzsébet), amelynek jövő év elején lesz a bemutatója, illetve a két éve kiérdemelt Junior Príma-díj, amely a legnagyobb elismerés, amelyet harminc év alatti művész kaphat. „Emlékszem, régen álmodoztam arról, hogy megkapom ezt a díjat, majd letettem róla, mondván nálam sokkal jobb színészeknek jár ez a kitüntetés" - idézi fel a kitüntetéssel kapcsolatos emlékeit Vivi.
Beszélgetés Mészáros Márta, Enyedi Ildikó és Bucsi Réka rendezőkkel
„Amikor felhívtak, és tájékoztattak arról, hogy nekem ítélték a díjat, akkor az első reakcióm a nevetés volt. Nagyon boldog voltam, hiszen ez egy fontos visszajelzés volt számomra, tudtam, hogy jó úton vagyok.” Vivi számára a nevetés, a humor valóban központi helyet kap, interjú közben engem is jobb kedvre derít, dacára annak, hogy egy premier előtt áll, miközben középfülgyulladással küzd, és a küszöbön van egy aktuális lakásfelújítás is, amikor is minden maradék erejére szükség lesz.
De az élet már csak ilyen, akár megtervezzük, akár nem, a feladatok egymás után jönnek, és csak akkor fogjuk boldogan venni a feladatokkal kéz a kézben járó akadályokat, ha jó humorérzékkel közelítjük meg. Rujder Vivien pedig ebben is profi.