Meggyógyíthatják a lélek sebeit a rape revenge filmek?
A rape revenge filmek témája a nemi erőszakot megtorló bosszú. Míg egyesek zsigerből elutasítják, mások üdvözlik őket és valószínűleg többségben vannak az utóbbiak, hiszen egyre több ilyen típusú filmmel találkozni. Szakértővel beszélgettünk arról, hogy adhatnak-e bármiféle felüdülést a léleknek ezek a filmek.
Bár nem film, hanem sorozat, de bizonyára sokak retinájába beleégett az, ahogy egy csapat ex-szolgálólány üldözőbe veszi Fred Waterfordot June Osborne-nal az élen, aki jó nagy szeletet ki is hasít magának a parancsnokból, miközben véres bosszút áll rajta. Fred Waterford kétségkívül megbocsáthatatlan bűnt követett el, és ebben a disztópikus sorozatban az igazság sem a szolgálólányok mellett állt. Nem kérdés: az erőszak nem elfogadható és megbocsátható. A kérdés most sokkal inkább az, hogy az ilyen jelenetek (vagy még inkább nemi erőszak-bosszúra épülő filmek) nyújthatnak bármiféle kielégülést a léleknek, akár volt nemi erőszak elszenvedője a néző, akár nem?
Erőszak a szórakozás alapja?
A Vice nemrég végigvette a történelem legismertebb rape revenge filmjeit, amikből az első közé tartozik Bo Arne Vibenius 1973-as Akit félszeműnek hívnak produkciója. (Madeleine-t (Christina Lindberg) gyerekkorában megerőszakolták: a trauma hatására megnémult. Később, felnőttként elrabolják és prostitúcióra kényszerítik, ám a lány kiképezi magát a fegyverek használatából hogy kegyetlenül lemészárolja a bántalmazóit.)
A film hatalmas botrányt kavart, mert explicit módon mutatta be a nemi erőszakot, a drogfüggőséget és nem utolsó sorban az erőszakot. (Nem mellesleg, ez a történet ihlette a másik legendás bosszú angyalt a Kill Bill főhősnőjét.)
Carol J. Clover pedagógus Men, Woman, and Chain Saws című könyvében a horror vonzerejét vizsgálta, különös tekintettel azokra az alkotásokra, amikben női hősök szerepelnek, és leginkább férfi közönségnek játszanak. (Mint amilyenek a nemi erőszak-bosszú filmek.) Clover a könyvében rámutat arra, hogy ezeknek a filmeknek piedesztálra emelése a 70-es években egybeesett azzal, amikor elkezdték a nemi erőszakot társadalmi problémaként kezelni.
Az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb produkciója a műfajban, Emerald Fennell 2020-as Ígéretes fiatal nője, amiben Cassie (Carey Mulligan) életét gyökerestül felforgatja egy rejtélyes esemény (a barátnőjét megerőszakolták, aki öngyilkos lett emiatt), amelynek hatására a lány éjszakánként részegnek adja ki magát, és megvárja, amíg egy férfi szexuálisan ki akarja használni, majd lesújt rá a haragja.
https://youtu.be/V8dVJWYkqFs?feature=shared
Ezeket a filmeket elnézve világosan látszik, hogy napjainkban is rengeteg ember élvezi a látványos, csattanós pofonokat, ahogy a korábbi áldozatok halomra lövik az ellenséget, ugyanis mindez lehet vicces, kreatív vagy épp izgalmas és érdekes. De mi a helyzet az olyan érzékeny témájú műfajjal, mint a rape-revenge?
Mit akarnak elérni a rape revenge filmek?
Mielőtt bárkiben is felmerülne: egyáltalán nem azt üzenik ezek a filmek, hogy az önkényes megtorlás, az erőszak elfogadott és jó, de még csak nem is azt, hogy minden férfi gonosz és potenciális erőszaktevő.
A filmek eredeti alapgondolata az volt: a nemi erőszak elfogadhatatlan és törvény általi büntetést kíván, amit sokszor nem kapnak meg az áldozatok a való életben, ahogy szereplők sem, mert nincs elég bizonyíték vagy inkompetensek a nyomozók.
Janet Greek 1986-os The Ladies Clubja egy csoportos nemi erőszakot mutat be: a három tettest el is kapják, ám a bíróságon végül felmentik őket. A főszereplő, Joan Taylor (Karen Austin) ugyan felkeres egy támogató csoportot, ahol a sorstársakkal együtt elkezdi feldolgozni a történeteket, végül azonban a kezébe veszi az igazságszolgáltatást: társaival együtt elrabolják, majd kasztrálják az erőszaktevőket.
A példákból talán kezd felsejleni: ezeknek a műveknek sokkal inkább a fejlődést és a gyógyulást kellene előtérbe helyezni, ahogy azt a Hatalmas kis hazugságok című sorozatban is láthattuk. Jane Chapman (Shailene Woodley) egyedülálló édesanyaként neveli a kisfiát, aki egy nemi erőszak során fogant meg. Nyilvánvalóan küzd a múlttal, mégis azon fáradozik, hogy teljes életet biztosítson a fiának. Bár végül itt is történt egyfajta igazságszolgáltatás, nem azért, mert Jane felkapta a szamuráj kardját és miszlikbe aprította az erőszaktevőt. (Pedig ő is álmodozott a bosszúról.)
Miért olyan veszélyesek a rape revenge filmek?
A The New York Times szerint Az Ígéretes fiatal nő azért is szólt nagyot, mert épp akkor jött ki, mikor beindult #MeToo mozgalom, ami teret adott a szexuális zaklatás és visszaélés áldozatainak. Ebből a szempontból érthető, miért vannak jelen napjainkban is a rape-ravenge filmek. Ahhoz viszont, hogy ez ne egy olyan kisiklott gyorsvonat legyen, ami férfigyűlöletet gerjeszt vagy az erőszakot ünnepli, nem ártana többet beszélni a filmek lényegéről. Meg egyáltalán minőségi értéket, üzenetet csempészni beléjük, nemcsak halált.
„A filmeknek van egy olyan hatása, hogy normalizálja a benne szereplő dolgokat. Emiatt megeshet, hogy valakiben éppen egy film indít el valami olyat, ami egyébként addig eszébe sem jutott volna. Innentől kezdve ha elkezd folyamatosan azon fantáziálni, mit tenne egy bizonyos személlyel, de az nem fogja a gyógyulását szolgálni” - magyarázza Kacsur Adrienn szexuálpszichológus
„Az bármelyik filmre igaz lehet, hogy ahogy nézzük, beleéljük magunkat egy vagy több szereplő helyébe és ezek elindítanak bennünk bizonyos folyamatokat, amik lehet, hogy segíthetnek lezárni, de fenn is tarthatják a feszültséget, ami pedig nem ideális" - mondja Kacsur Adrienn.
„Ugyanaz a film jelenthet teljesen mást egy-egy nézőnek. Annyi mindentől függ, hogyan hat ránk egy film! Függ attól, hogy éppen hol vagyunk az életben, milyen a hangulatunk, hány évesek vagyunk, hány év telt el a trauma óta és ezek mind befolyásolhatják, hogy megnézünk egy ilyen filmet, az inkább retraumatizál (vagyis újra traumatizál) vagy segít a megküzdésben" - magyarázza a szakértő.
Digitális nekromancia: te megnéznél egy filmet, amiben az AI támasztotta fel a kedvenc színészedet?
Ebből is látszik, érdemes a rape-revenge filmeket egyfajta fenntartással kezelni, még akkor is, ha a helyzetünkből adódóan könnyen beleélhetjük magunkat - vagy simán szórakoztatónak találjuk őket -, nehogy elveszítsük a realitás talaját. A szakértő szerint: „Az agresszió agressziót szül, tehát nem gondolnám a megfelelő megküzdésnek a bosszút, mert sajnos akkor így hasonlókká válhatunk, mint az elkövetők
- emeli ki a leglényegesebbet a szakértő.
„Ettől még természetesen ugyanúgy elfogadhatatlan, ha valakivel ilyen történik és büntetést érdemel az elkövető, amit az igazságszoláltatásra szükséges bízni” - mondja a szexuálpszichológus. Az egyik legnagyobb baj ezekkel a filmekkel, hogy nem érdeklik őket a nemi erőszak valódi utóhatásai. A szereplőik elsiratják a fájdalmukat, de nem támaszkodnak másokra, nem járnak terápiára - ahogy ezt a The Ladies Clubban karcolgatták -, nem látjuk, miként mutatkozik meg életükben a krónikus depresszió, a szorongás vagy a pánikroham. Egyszerűen minden félelmet és erkölcsi aggályt mellőzve előbújik belőlük az ösztönlény, és öldöklésbe kezdenek.
Összességében tehát elmondható, hogy akkor lenne valódi értelme ezeknek a filmeknek, ha a bántalmazottak segítséget kérnének, egymásra támaszkodnának és a gyógyulást, a lelki békéjük megtalálását tűznék ki célul, nem pedig a megtorlást.