előfizetésem
Hírlevél
A szobrász, aki művészetén keresztül küzd az előítéletek ellen - interjú Rabóczky Judittal
Rabóczky Judit Rita szobrász izgalmas macska- és drótszobraira már az egyetem időszakában felfigyelt a szakma. Számos kiállítása volt már, 2021-ben egy összegző is. Láthattunk tőle a Világ eredete című tárlatán kitárulkozó, a nők esendőségét bemutató feminin szoborcsoportot, legújabban pedig vasból készült szégyenmaszkjai keltettek feltűnést a kortárs szobrászat kedvelőinek körében.
A Junior Prima-díjat is elnyert alkotót, a GLAMOUR Women of the Year 2024 Az év képzőművésze kategória jelöltjét pályafutásáról, a nőiség művészeti szerepéről, és persze legutóbbi kiállításáról is kérdeztük.
Milyen indíttatásból választja egy lány a szobrászatot, a képzőművészet e férfiasnak számító ágát?
Nem tartom rendkívülinek, hogy nő létemre szobrász vagyok – e nyelvezetben tudom a legjobban kifejezni magam. Hiába, hogy a szobrászat nemtől és kortól független, a szobrászt ma is egy, a kezében vésőt tartó, tógás, hatvanas, szakállas férfiként képzelik el sokan. Azt sem értem, amikor megkülönböztetik a női művészetet –
miért, férfművészet van?
Mindez messzire vezet: elszomorít, ha arra gondolok, hogy még mindig a nemek egyenlőtlenségénél tartunk. Ezen a téren számos problémát meg kell oldanunk. Főként vasból, huzalokból, fémhulladékokból alkotsz – ami mintha azt mutatná, hogy otthonosabban érzed magad egy vaskereskedésben, mint egy ruhaüzletben. Textilkereskedésekbe is járok! Csináltam már textillel, flitteres latexszel bevont munkákat.
De ha már az ócskavasnál tartunk, hang súlyozom, nem csak egyféle anyaggal dolgozom. Unalmas nekem, ha megmaradok a beváltnál, jót tesz, ha kockáztatok, mert így nem ragadok bele egy manírba – ezért is kísérletezem az anyagokkal. A mindennapokban kényelmes típus vagyok, bár időnként muszáj kimozdulnom, hogy ne váljak egy elefánt csonttoronyban élő művésszé.
Honnan szerzed be az alap anyagokat?
Elsősorban vaskereskedésekből, de szeretem a régiségpiacokat is. Legutóbbi piacozásomkor egy rakás bizsut és strasszt gyűjtöttem be.
Elárulod, mit kezdesz a bizsukkal és strasszokkal?
A soron következő terveimről sosem beszélek, mert ha lesz belőle egy kiállítás, előre nem lövöm le a poént. Van a fejemben egy képlékeny idea, de
ha egy még meg nem lévő munkáról beszélnék, elvenném magamtól az alkotói energiát.
Hogyan korszakolnád művészeti pályafutásodat? Mennyiben tér el azok stílusa egymástól?
Nem könnyű, mert másként húzom meg a határvonalakat, mint ahogy egy művészettörténész vagy egy kurátor teszi. Ha kritériumot kellene mondanom, ami alapján el választhatók a műveim, akkor az a kronológia: az egyetem előtt, alatt és azután tíz-húsz évvel egészen más a világlátásom, hiszen én is változom. Meg lehetne nevezni, hogy volt a kábelkorszak, a macska korszak, a nőalakok ideje, vagy a vasbugyiké és vasfűzőké. Jellemző, hogy melyik anyag az ideális, ami segíti a kifejezést.
Eddigi munkásságomat egy folyamatnak látom; az egyik sorozatból jön a másik, vagyis minden korszakomnál az egyik reinkarnálódik a másikba. Például ott vannak a macskák és az angyalok, amiket az egyetem alatt készítettem: én látom közöttük az össze függéseket, amiket egy kívülálló nem feltétlen vesz észre, mert teljesen más formai világ a kettő. A világító vaginákkal készült nőszobrok után a fűzők és A vágy titokzatos tárgya nevű vasbugyi kollekcióim következtek.
Ha nagyon akarok dolgozni, valahogy mindig sikerül kicsatornázni a mondanivalómat: épp egy technikailag könnyű szobrot csinálok, az interjú alatt is a kezemben van egy köteg drót – egy kisplasztikát tekerek.
Szobraidat elnézve kiderül, hogy eléggé foglalkoztat a feminin tematika. Még az androgün kábelfiguráknál is megvan a feminin jelleg.
Természetes ez, hiszen nő vagyok, női szemszögből látom a világot, és ahogy a szobrásznőket nem tartom rendkívülinek, a feminin témaválasztást sem. Ha férfi lennék, akkor lehet, hogy férfiszobrokat csinálnék.
Melyik eddigi kiállításaidat emelnéd ki?
A Vasra verve címűt első helyen mondanám. A B32 Galériában vasláncra függesztettem olyan talált mezőgazdasági tárgyakból hegesztett maszkokat, amik emlékeztetnek a középkorban kínzóeszközként használt szégyenmaszkokra. Ezeket főként nőkre tették fel, ami kiderül abból is, hogy gúnynevük a sokatmondó „pletykás nők zablája”. Érdekelt a mögöttes történet, mivel az bizonyos tekintetben ma is aktuális – a női diszkrimináció terén nem sokat változott a világ.
Az alapanyagként használt tárgyakat a covid idején Egerbe hazaköltözve, apám sufnijából lomiztam. Egy kincsesbánya volt ott, tele használaton kívüli régi rozsdás holmikkal, amilyen az egér- és patkányfogó, ácskapocs, kukoricareszelő, viharlámpa vagy a nagyapám lövésnyomot viselő világ háborús sisakja. Nem terveztem be a szégyenmaszkokat, hanem az alkotás folyamatában ezekre a tárgyra asszociáltam. Amikor csináltam a tárgyakat, magamra raktam és szelfiztem velük.
Később még izgalmasabb kilépésnek találtam, hogy művész barátaim húzzák ezeket magukra, így készítettünk egy fotóperformansz-sorozatot Hamarits Zsolttal együttműködésben. A fotók és a maszkok együtt alkottak egy installációt a kiállításon, ahol láncon lógtak a maszkok, a látogatók pedig alájuk bújhattak és felhúz hatták azokat, kvázi szégyenkezhettek bennük. Megemlíteném még a Godot Kortárs Művészeti Intézetben 2021-ben tartott életmű-kiállításomat is, amin szinte az összes korszakom szobrait – az egyetemi éveket leszámítva – megmutattam. Összesítő kiállítás volt,
egyfajta visszatekintés, amelyből kiderült, honnan hová jutottam.
Fontos A világ eredete is, ahol többek közt a Gólem című munkám, az okádó nő is látható volt: egy vasból készült, földanyaszerű, kitárulkozó figura, amint Swarovski-kristályokat hány.
Kik hatottak a művészetedre?
Ha már úgyis beszéltünk a női vonatkozásról, akkor beugrik Louise Bourgeois, de Kiki Smith és Tracey Emin is inspiráltak. Giotto hatását a diplomamunkámon, a Giotto angyalokban lehet észrevenni, amint reflektálok a mester angyalaira, de Alberto Giacomettit sem hagynám ki a sorból.
Honnan meríted az inspirációkat?
Most az jut az eszembe, mennyire tetszik például a gyerekek hozzáállása az alkotás hoz, olykor jobban is, mint a kiforrott művészeké. Volt idő, az egyetem befejezése után, amikor lelkileg kifáradtam, akkor segített, hogy gyermekrajzokat öntöttem szobrokba. A gyerekrajzok tiszta, friss szemlélettel készülnek, nincsenek megfertőzve a környezet által rárakott sallanggal. Jó nézni a gyerekek világát, ők még a csinálás öröméért alkotnak.
Stylist: Pintér Judit
Smink és haj: Nyírő Fruzsina
