De nemcsak a fantasy szériákban állnak legtöbbször negatívan egy nő uralomra kerüléséhez, A fehér királynő (Elizabeth Woodville, IV. Edward angol király felesége) és Az uralkodónő (Mária skót királynő) című, történelmi ihletésű sorozatokban is rendre túldramatizálták a női uralkodók hatalomra kerülését, kiemelve a politikai intrikákat és a társadalmi feszültségeket, amelyekkel szembesültek.

Rengeteg uralkodónőről készült mozis, tévés vagy streamingre szánt produkció, de ezek az ábrázolások gyakran tükrözik a valós történelmi előítéleteket és kihívásokat, amelyekkel régen a női vezetőknek szembe kellett nézniük. Sőt, a készítők még a többségében pozitív megítéléssel bíró hölgyeket is igyekeztek egy kicsit befeketíteni. Ott van például az I. Erzsébet angol királynő trónra lépése utáni éveket bemutató az Elizabeth: Az aranykor, Cate Blanchett főszereplésével. A film különösen kihangsúlyozza azokat a nehézségeket és konfliktusokat, amelyekkel Erzsébet szembesülni kényszerült és amellett időnként egy féltékeny, gyilkos hajlamú nőszemélynek állítják be.

A történelem a bizonyíték?

A filmek és sorozatok gyakran tükrözik a valós társadalmi és kulturális mintákat, beleértve a nemi szerepekkel kapcsolatos előítéleteket és félelmeket is, valamint sokszor hagyatkoznak a történelmi példákra. Köztudott, hogy a társadalmak hagyományosan férfiközpontúak (voltak), és a vezető szerepeket főként férfiak töltötték be - de ha megnézzük a nők arányát a világ vezetői között vagy a cégirányításban, mintha semmi sem változott volna. Az uralkodásra és vezetésre vonatkozó előítéletek hosszú ideig fennmaradtak, és ezek gyakran visszaköszönnek a filmekben is.

Valóban voltak olyan nők, akiket alkalmatlannak tartottak az uralkodásra, de meg kell hagyni: ez ugyanannyi férfira is igaz. I. Mária angol királynő - gúnynevén Véres Mária - híres volt arról, hogy erőszakos eszközökkel igyekezett visszaállítani a katolicizmust Angliában, ami a protestánsok üldözéséhez vezetett. Több száz protestánst égettek meg máglyán, ami nagy belső feszültséget és ellenségeskedést váltott ki.

Vagy ott van a Ranker toplistáján előkelő helyet elfoglaló Wu Zetian kínai császárnő, aki az uralkodása alatt számos politikai ellenfelet eltávolított és kivégeztetett, ami ugyancsak feszültséget okozott az országban. Bár hatékony uralkodó volt, a módszerei gyakran brutálisak bizonyultak. Kasztíliai “Őrült” Johanna szerelemből ment hozzá Burgundia hercegéhez, aki a spanyol trónra áhítozott, és később meg is szerezte azt - feleségének köszönhetően, mivel Johanna édesanyja, Kasztíliai Izabella volt akkor Kasztília királynője. Izabella úgy rendelkezett, hogy halála esetén lánya örökölje címét, ám amikor ez bekövetkezett, az udvar mindent megtett, hogy aláássák hatalmát.

Őrültnek nyilvánították és egy kolostorba zárták, ahol aztán tényleg megőrült, és bár élete végéig viselte királynői címét, valójában sosem gyakorolhatta hatalmát. De akadtak olyan uralkodónők is a történelem során, akik bár szintén nem úszták meg, hogy bemocskolják a kezüket, mégis sikeresen vezették az országot, mely sorsa a vállukon nyugodott. A New York Post legerősebb királynőinek listáján is szerepel a legendás I. Erzsébet angol királynő, akinek kormányzása alatt Anglia gazdasági és kulturális virágzásnak indult, amit Erzsébet-kor néven ismerünk.

Nagy Katalin orosz cárnő idejében Oroszország területileg és kulturálisan is jelentősen bővült, mivel Katalin többek között modernizálta az orosz kormányzatot, támogatta a művészeteket, az oktatást, valamint az egészségügyi reformokat. A magyarokat igencsak kedvelő Mária Terézia osztrák császárnő számos reformot hajtott végre a maga idejében, amelyek javították az államigazgatást és az oktatási rendszert - ahogy azt megtanultuk, többek között bevezette az általános tankötelezettséget, valamint megerősítette a központi hatalmat.

Mindenesetre ezek alapján elmondható: nem lehet egyértelműen kijelenteni azt, hogy a női uralkodókkal csak a baj van. Nem lehet a történelmi példák számlájára írni azt, miért kellett Daenerys Targaryent őrültté tenni az utolsó pillanatban, esetében egészen egyszerűen a dramaturgia győzött: apja volt a legendás Őrült király, és azt híresztelték, hogy az őrültsége örökletes.

Daenerys hat évadon keresztül verekedte fel magát addig, hogy hatalommal és befolyással bíró uralkodónő legyen, aki menet közben felszabadította az elnyomottakat, és mindig az volt a célja, hogy jó királynő legyen, erre az utolsó pillanatban negatív karaktert csináltak belőle, holott ő lehetett volna a példás női uralkodó, aki csakugyan elhozza a szebb világot.

Az a kiábrándító, hogy a filmek és a sorozatok segíthetnének lebontani a nemi előítéleteket és elfogadóbbá tehetnék az embereket azzal kapcsolatban, hogy egy nő is lehet jó vezető, de úgy tűnik, erre még várni kell - ha egyáltalán eljön ez a pillanat.

Félelem az erős, domináns nőtől

Rhaenyra (Sárkányok háza) és Daenerys (Trónok harca) karakterei erős és határozott női vezetők, akiknek harca a hatalomért számos kihívással jár, miközben küzdenek a hagyományos nemi szerepek és hatalmi struktúrák megváltoztatásával. A hatalmuk és a státuszuk egyértelműen fenyegetést jelent a férfiak által uralt világra - ez pedig a való élet mintáiban is fellelhető. Avrum Weiss pszichológus szerint a férfiak tartanak attól, hogy egy nő irányítsa őket, ezt persze valószínűleg egyik sem vallaná be.

Az “erősebbik nem” nagy része számára fontos, hogy nagybetűs férfinak láttassa magát, aki önálló és senkire nincs szüksége. Ennek okát abban is megtalálhatjuk, hogy az ilyen férfiak már eleve olyan környezetben nőttek fel, ahol az számít normálisnak, ha a férfi az „úr”. Peter Michaelson pszichoterapeuta szerint azonban nem arról van szó, hogy rosszindulatúak vagy gonoszok lennének, csupán egy tudattalanul működő, elavult programot futtatnak magukban, ami egy ősrégi mentalitásból, mintázatból fakad, amely a társadalmi viszonyokat még mindig abból a szempontból értékeli, hogy ki a felsőbb- és ki az alsóbbrendű.

Hiszen egy ilyen felállásban a nők mindig függeni fognak tesztoszterongőzt kibocsátó férfiaktól, akik ezáltal hatalmasnak, fontosnak, hasznosnak érezhetik magukat, és nemcsak a „gyengébbik nem”, hanem akár férfitársaik felett is. Ez persze a kezdeti társadalmakra, az ősközösségekre vezethető vissza, miközben a mai modern világ rengeteget fejlődött, és magától értetődő módon nők is tölthetnek be vezetői - akár elnöki - pozíciót.

De nem lenne rossz ezt nem csak egy-egy villanás erejéig bemutatni a képernyőn. Ezzel nemcsak izgalmasabbá lehetne tenni egy műsort, de azt is közvetítené, hogy igenis lehet egy nő bölcs, jóságos, ugyanakkor erőskezű uralkodó. Rhaenyra is mindent elkövetett azért, hogy elkerülje a háborút, a vérontást és csak annyit szeretett volna, hogy megkapja, ami jár neki. Talán pont ez áll az útjában, ahogy más uralkodásra jelentkező nőnek.

A nőt jóval empatikusabbnak tartják a férfihoz képest, ezért érthető módon nem akar mindenáron háborúzni, területet szerezni és hatalmat fitogtatni. Ellenben a férfi vérében aktívan dolgozik ez az ősi evolúciós késztetés. És lásd, trónra lépés helyett Rhaenyrának szembesülnie kellett a tipikus „nő helye a konyhában van” mentalitással, illetve a másik örök előítélettel, hogy az asszony egy két lábon járó keltető, és mindössze annyi a feladata, hogy a hős férfi magját hordozza, és miután életet adott neki, mars vissza főzni.

Végezetül, azt is tegyük hozzá, hogy amíg az ilyen típusú sorozatoknál és filmeknél a showrunnerek, a producerek többségében férfiak, nem beszélve az írókról, aligha kapunk egy példaértékű királynőt.