Nemes Anita grafikus kacskaringós Budapestje
Ha könyvet írnék Budapestről, biztosan ő volna az egyik, akit felkérnék, hogy illusztrálja. Letisztult, szinte egy vonallal készített grafikáiból, szitanyomataiból sugárzik a város iránti szeretete. A tipográfus, plakáttervező, illusztrátor Nemes Anita kacskaringós utat járt be addig, amíg rátalált a hivatására, és kialakult jól felismerhető, egyedi stílusa.
Közös kedvenc helyünkön találkoztunk, az 1961 óta működő Bambi presszóban, ahova biciklivel érkezett.
Mindig kerékpárral közlekedsz?
Igen, mindenhova ezzel megyek. Ugyan a belvárosban lakom, mégis inkább Budára szeretek átjárni. A férjemmel egyik kedvenc programunk az esti budai séta, például ezen a környéken vagy a Bartók Béla úton és a Vízivárosban.
Még el sem kezdtük a beszélgetést, és máris Budapest a téma! A főváros rengeteg alkotásodon megjelenik, hol a hídjai, hol a neonjai, hol az ikonikus épületei formájában. Hogy kezdődött ez a vonzódás? Kiskorod óta rajzolsz?
Születésem óta Budapesten élek, szeretem a városomat, a téma pedig szó szerint az utcán hever. Ahogy a többi gyerek, én is rajzoltam, festettem, de a szüleim féltettek a művészi pályától. Ebből következően teljesen másfelé vettem az irányt. Ugyan jártam rajzolni a Képzőművészeti Főiskola előkészítőjére, de úgy éreztem, nem vagyok odavaló. Érettségi táján döntöttem el, hogy szép könyveket akarok tervezni, ez indított el a grafika és a tipográfia felé.
Klement Csaba grafikus-művész: A mesterséges intelligencia pont az alkotás szabadságától fosztana meg
Négy-öt évig nem is nyúltam ceruzához, a számítógépes grafika viszont kinyitotta a világot, és eldöntöttem, hogy tervezőgrafikus leszek. Csináltam egy kiállítást a Café Eklektikában, és a barátnőm tanácsára az egyik képemet nagyon drágán tettem ki. Azt vették meg legelőször, én pedig abból vásároltam meg az első saját számítógépemet. Négyórás munkában egy grafikai stúdióban névjegyeket, szórólapokat csináltam, közben megtanultam a nyomdai ismereteket. Izgalmas időszak volt!
Mi volt a következő állomás?
Egy tánciskola felkért, hogy tervezzem meg a szórólapját. Elkészültem, kinyomták, pár hét múlva azzal kerestek meg, hogy „képzeld, amióta a te szórólapodat osztogatjuk, többen jönnek”, és beajánlottak egy zeneiskolához, hogy csináljam meg a reklámkiadványaikat. Külsős kreatívként hat éven át dolgoztam egy nyomdának, ahol katalógusokat, könyveket készítettünk.
Elvégeztem egy egyéves kiadványszerkesztő-tanfolyamot, és a nyomdának köszönhetően a szakma technikai részét a gyakorlatban sajátíthattam el. A „sima” reklámipar nem elégített ki, ennél többet akartam tanulni, művészibb feladatokra vágytam. Így hát jelentkeztem a MOME tipográfia szakára.
A kétéves képzés mit adott?
A betűtervezéstől a plakát- és könyvtervezésig mindent megtanulhattam, nagyon szerettem a betűkkel, dizájnelemekkel játszani. Volt olyan feladat például, hogy egy kész könyvet kellett újragondolni. Nekem a sorsoláskor egy elég igénytelen példány jutott, amit az újratervezés után kitettem a netre. Hogy mennyire lett jó, bizonyítja, hogy megbízást kaptam Kővári Orsolya Tarr Béla életművéről szóló, Árnyékvilág című könyvének megtervezésére – amire Tarr Béla is rábólintott.
A MOME mellett dolgoztál is, ugye?
A 2010-es évek nagyon izgalmas időszak volt, egyre nyíltak a romkocsmák,a belvárosi dizájnerboltok… Ezek népszerűsítésére éveken át megrendezték a Stylewalker Night elnevezésű akciót, aminek én voltam a grafikusa. Késő estig nyitva tartottak a boltok, ilyenkor utcabál, borkóstoló, parfümszaglászás, kiállítás, vezetett fashionséta, mini divatbemutató tarkította a programot.
Sajnos azóta az üzletek többsége megszűnt vagy teljesen átalakult. Majoros Zita, a Printa tulajdonosa meglátta a munkáimat, és azonnal látta a lehetőséget, hogy művészi szitázás jól állna neki. Bejött. A Printával együttműködve készült el sok budapestes szitanyomatom, amit aztán három kiállítás is követett.
Hogyan alakult ki a stílusod?
Rájöttem, hogy a hatvanas-hetvenes évek dizájnja nem azonos a szocialista modernizmus stílusával. Beleszerettem ebbe a formavilágba, a hangulatba, és hogy a neonokat ne kelljen leszerelnem az épületekről, inkább megrajzoltam azokat. Azon agyaltam, hogyan lehetne különböző stílusokat egy felületen, mégis letisztult formában megjeleníteni, és ez a vonalas-rajzos ábrázolás csodásan működött mindenféle stílusban.
A Budapesti neonok és a Budapesti hidak című képeimnek nagy sikere volt.
A Budapest fürdőváros és a Budapesti gangok sorozatból létrejött egy kiállítás is. Majoros Zita ötlete volt, hogy ezekből a képekből készüljenek szitanyomatok. Ebből az együttműködésből születtek további megrendelések, például a Kiscelli Múzeummal azóta is szoros munkakapcsolatban vagyok, ahogy Varga Viola múzeumpedagógussal is.
Most min dolgozol?
A felnőtteknek szánt grafikákon kívül a gyerekkönyv-illusztráció a másik szerelmem. Most jelent meg a Barangoló a Balaton-felvidéken című könyvünk, amit Varga Violával készítettünk, a közös Barangoló-sorozatunk negyedik darabjaként.
Évekkel ezelőtt kezdtünk el kulturális, de szórakoztatóan informáló foglalkoztatókönyveket készíteni múzeumok részére, majd úgy döntöttünk, hogy lépünk egyet, és párhuzamosan a művészettel, belefogunk a nekünk is kedves, közkedvelt magyar nyaraló-, kirándulóhelyek felfedezésébe és bemutatásába.
Ez most valamiféle hivatásommá vált, rájöttem, hogy az utazási élmények, a velem megtörtént események megmutatása, a helyszínek és az ott élő emberek ábrázolása mindig is foglalkoztatott a grafikában is, ugyanúgy, mint a városi téma – csak gyerekeknek.
Hogyan telik egy rajzoló napja?
Hét-nyolc tájban kezdek, négyig dolgozom – Ipaden színezek, ha jó az idő, a szabadba is kiviszem. A sok üldögélés után szaladgálok egy kicsit, ügyeket intézek, biciklizem. Esténként pedig a férjemmel sétálunk.
Milyen elismeréseid vannak?
Többszöri jelölés, majd beválogatás után, 2018-ban a Barangoló a Magyar Nemzeti Galériában és a galériashopnak készített Budapest-kollekciómmal lettem két kategóriában is harmadik helyezett az Association for The Cultural Enterprises Awardon, Angliában. 2021-ben az Év illusztrátora díjat kaptam meg a HUBBY – Magyar Gyermekkönyv Fórumtól. Egyébként nem vagyok díjhajhászó típus, nem igazán pályázgatok.
A rajzaidból letisztultság és játékosság árad. Ez jellemzi az öltözködésedet is?
Figyelem a divatot, de nem követem. A letisztult fazonú holmikat szeretem, a nadrágszoknyát, szoknyát, ruhát. Ezt szeretem kis bohém, rock and roll érzéssel kombinálni, de közben jó, ha elegáns is tud maradni, nem válik feltűnősködőssé. Általában odafigyelek, hogy milyen anyagból készült a holmim, a műanyagot nagyon nem kedvelem.
Előfordul, hogy esetleg egy szoknya annyira megtetszik, hogy eleresztem ezt az anyagkérdést, de cipőben, táskában, felsőben a régi, minőségi anyagokat szeretem. Kevés, de jól kombinálható holmim van, nem vagyok egy fast fashion kedvelő típus, inkább a vintázsboltokat szeretem. Ha találok egy jó táskát vagy csizmácskát, az évekig velem van, amíg csak bírja.
Mennyire sminkeled magad?
Mivel illatallergiám van, csak speciális kozmetikumokat használok, de szép a bőröm, így nincs szükségem drága krémekre. Viszont rúzsfetisiszta vagyok! Szinte mindig rúzsozom a szám, úgy érzem, hogy ez egyszerű és nagyszerű megoldás, ami sokkal kifejezőbbé teszi az arcom. A téglás/sárgás nyári árnyalatokat szeretem a legjobban – amiket a képeimen is gyakran használok. Van egy kedvenc színem, ami a korall és a paprikapiros között helyezkedik el – folyton használom a képeimen, a számon és kiegészítőkként.
Rúzsokban szeretem a szintén téglába haljó barna árnyalatokat és nem vetem meg a mélyebb rózsaszínt sem, ezeket inkább nappal használom. Este jön a piros vagy mélyvörös, korall.
Nincs rossz szín, csak kombinálni kell tudni.
No és fix, hogy tartós legyen! Ezenkívül csak a szempillámat festem és tust használok, kizárólag feketét.
Ott is a vonalakkal játszom, hangulatomtól függően, van, hogy vadabb, van, hogy vékony és elegáns, amit a helyzet megkíván. Szeretem az ötvenes évek pinup girl stílusát sminkben, de valójában nagyon visszafogottan alkalmazom.
A sminkelés tusvonalától kanyarodjunk vissza a grafikáidra! Melyik a kedvenc képed?
A Vajon mikor sötétedik meg? című, amin én biciklizem, megjelenik Budapest is, és az általam kedvelt grafikai csavar. Ez a kép önazonos.
Az alábbi galériában összegyűjtöttük Nemes Anita legizgalmasabb munkáit, érdemes átlapozni:
