Sokáig nem hittek neki, pedig ő ihlette a világhírű posztert - Naomi Parker Fraley története
Több mint 80 éve készült a híres fotó, ami a korai feminista mozgalom jelképévé vált We Can Do It plakátot ihlette. Az elmúlt évtizedekben nagy volt a zűrzavar azzal kapcsolatban, ki valójában a plakáton szereplő nő, a sok találgatás után végre kiderült az igazság és az biztos, hogy még csak nem is Rosie annak a neve, aki modellt állt a képhez.
1942-ben a 20 éves Naomi Parker egy gépműhelyben dolgozott az alamedai haditengerészeti légiállomáson, amikor az Acme ügynökség egy fotósa képet készített róla, amint egy ipari gép fölé hajolt kezeslábasban, magassarkú cipőben és haját egy pöttyös kendőbe kötötte. Ezzel indult el egy csavaros történet, melynek hetven évvel később került pont a végére.
Naomi Fern Parker az oklahomai Tulsában született 1921-ben, a bányamérnök Joseph Parker és a háztartásbeli Esther Leis nyolc gyermeke közül a harmadikként érkezett a családba. A család átköltözött Alameda, Kaliforniába költözött, itt is éltek a Pearl Harbor elleni támadás idején. Naomi és húga, Ada ezt követően a haditengerészeti légiállomáson kezdtek dolgozni, ahol a gépműhelybe osztották be őket repülőgép-összeszerelési feladatokra.
1942-ben érkezett a fotós, aki megváltoztatta Naomi életét. A következő évben J. Howard Miller művész - akit valószínűleg a kép ihletett meg - elkészítette a legendássá vált plakátot, amit gyárakban helyeztek ki, hogy minél több nő csatlakozzon a háborús munkaerőhöz. A plakátot mind ismerjük: egy piros-fehér pöttyös fejkendőt és kék inget viselő nőt ábrázolt, aki a bicepszét meghajlítva azt mondja „We Can Do It!” vagyis „Meg tudjuk csinálni!” Az ember azt gondolná, nyilvánvaló, hogy ki volt a kép ihletője, de a valóságban más volt a helyzet.
A We Can Do It! plakát
Bár ma már mindenki tudja, miről van szó, érdekesség, hogy a háború alatt Miller plakátja sokkal kevésbé volt ismert, mint egy másik női munkás képe, amit egy sokkal híresebb művész, Norman Rockwell készített. A Saturday Evening Post 1943. május 29-i címlapján jelent meg Rockwell munkája, ami egy nőt ábrázol kék munkaruhában, szegecselővel az ölében, szendviccsel a kezében és a Mein Kampf egyik példányával a lába alatt. A nő ebédesdobozán a Rosie felirat olvasható.
A plakát nagyjából egy időben jelent meg egy népszerű háborús dallal, ez volt Redd Evans és John Jacob szerzeménye, a Rosie the Riveter, így a két mű óhatatlanul is összekapcsolódott. A dalban szereplő Rosie becenév Rosalind P. Walterre utalt, aki a Corsair vadászrepülőgépeit szegecselte, és innen ragadt rá a Parkert ábrázoló plakát hősnőjére is a név.
A We Can Do It! plakát az 1980-as években robbant be a köztudatba és széles körben kezdték pólókon, bögréken, kitűzőkön, valamint sok más terméken újranyomtatni. A Seton Hall Egyetem professzora, James J. Kimble 2010 körül kezdett érdeklődni a poszter iránt. Úgy véli, hogy annak nyolcvanas évekbeli népszerűsödése több tényező kombinációjának köszönhető, beleértve a Reagan-korszak költségvetési megszorításait, a világháború 40. évfordulóját, és a nők jogaiért való folyamatos törekvést. A plakáton szereplő nőt feminista szimbólumként és az amerikai háborús ellenálló képesség ikonjaként fogadták el, akit továbbra is Rosie-ként aposztrofáltak.
Ki valójában Rosie?
Az emberek évekig azt hitték, hogy egy Geraldine Hoff Doyle nevű michigani nő volt a plakát modellje, aki 1942-ben rövid ideig fémpréselőként dolgozott egy gyárban. A 80-as években látott egy fényképet egy ipari esztergagépen dolgozó nőről, és azt vallotta, hogy őt ábrázolja a fotó, mi több, valószínűsítette, hogy Miller híres plakátját is ez a kép ihlette. Nem kellett sok, hogy a média is a nőt tartsa a valódi Rosie-nak, azonban ez tévesnek bizonyult.
A modell valós kilétére végül a 2010-es években derült fény, méghozzá két szálon. Egyrészt maga Naomi Parker Fraley is rádöbbent az igazságra, amikor 2011-ben, a női hadimunkások összejövetelén meglátta a kiállított fotót, amin az esztergagépnél lévő nő látható, és felismerte magát. Írt az illetékeseknek, hogy javítsák ki a hibás nevet, de magasról tettek a kérésére.
A feminizmus nulladik lépése, hogy nemet mondunk a társadalmi elvárásokra
Szerencséjére Kimble professzor a segítségére sietett, aki kutatásai során rábukkant a szóban forgó fotó egy másolatára, melynek hátoldalán ez állt: „A csinos Naomi Parker úgy néz ki, mintha bekapná az orrát az általa üzemeltetett tornyos esztergagép.” Innentől kezdve már nem volt számára kétséges, hogy az idős Parkernek van igaza, és mást egyébként sem tehetett, mivel a We Can Do It!-plakátot jegyző J. Howard Miller művész nem hagyott maga után olyan írásokat, amelyek azonosíthatták volna modelljét és még csak leszármazottja sem volt, akihez fordulhattak volna.
Kimble egy évvel később a Rhetoric & Public Affairs folyóiratban publikált egy cikket, amiben feltárta eredményeit „Rosie titkos identitása” címmel. Ez volt az eddigi leghitelesebb kutatás a témában és az emberek végre megismerték az igazi Rosie-t, ugyanakkor sokak szerint továbbra is kétséges, hogy Parker fotója inspirálta-e Miller ikonját.
„Nem vágytam hírnévre vagy vagyonra” – idézi a The New York Times Parker 2016-os People-interjúját. „A saját személyazonosságomat akartam. (…) Az ország nőinek manapság szüksége van néhány ikonra (…) „Ha azt hiszik, hogy én vagyok az, boldog leszek." A nő éveken át szenvedett és sínylődött a tehetetlenségtől, hogy van egy híres plakát, amin ő szerepel, mégis más zsebeli be az elismerést. Így amikor több mint 80 év után kiderült a plakáton szereplő (leghitelesebbnek tartott) nő személyazonossága, hatalmas győzelem és siker volt a számára. Még épp megérhette, ugyanis 2018 januárjában hunyt el egy idősek otthonában, 96 éves korában.