A modern világban már mindent lehet művészetnek nevezni?
Négyzetek, félkörök, firkák, maszatok és társaik – a modern művészet rengeteg olyan alkotással büszkélkedhet, melyeket első látásra sokan nem is értenek, mégis milliókért kelnek el. Vajon miért? És hogy lehet, hogy egy egyszerű, gyermetegnek mondott mű groteszk módon a világ egyik legnépszerűbb alkotása lesz?
Egyáltalán lehet műremekeknek nevezni azokat a rajzokat vagy más alkotásokat, amiket akár egy ötéves is össze tud hozni? A kérdéskört rendkívül összetett, hiszen maga a művészet is sokrétű, mást ad minden embernek. Van, aki egy technikai bravúrokkal és zseniális részletekkel készített képet talál csodás dolognak, más viszont a modern, absztrakt művekért van oda. De melyik az igazi művészet? Mindegyik lehet az.
A téma összetettségéről Székely Petra pszichológussal beszéltünk, aki maga is nagy műkedvelő. A szakértő beavatott minket abba, mitől válik művészivé egy alkotás és miért fizetnek milliókat azokért a képekért a műgyűjtők, melyeket szinte bárki meg tudna csinálni.
Nem minden festmény műalkotás, de mindent azzá lehet tenni
Mielőtt belevágunk a témába, először is érdemes tisztázni azt, hogy mi a művészet. Minden rajz, festmény, szobor és már képzőművészeti alkotás, amit a galériákban látunk? Vagy pont ellenkezőleg, az otthon őrzött, kézzel készített képeink is beletartoznak ebbe a kategóriába? Esetleg elég néhány vonal és kör, vagy kész Michelangelo képet kell festenünk a művészi presztízsért? Nos, ez attól függ. A művészet nem szelektív, hiszen lényegében bármi beletartozhat, de azért meg kell felelnie néhány szabálynak.
Ezekbe a szakértő avat be minket. „A véleményem szerint az emóciók információelmélete választ ad arra, hogy milyen alkotások sorolhatóak be a műalkotások közé és mik azok, melyek megmaradnak egyéni, otthoni alkotásoknak.
A művészetnek a társadalmat kell megszólítania, ezért nem nevezhetünk valamit műalkotásnak, ha csak egyes embert szolgál.
Tehát akármilyen jók is, a saját kedvünkre készített képek, színezések, grafikák inkább csak örömforrások, mintsem nagy művészi alkotások – még akkor is, ha tényleg egy csodás alkotásról van szó. Ezt mondja legalábbis a pszichológus, aki szerint a művészi alkotássá válás nem megy egyik pillanatról a másikra: nem lehet mindenből művészi érték.
„A műalkotás a kommunikáció egyik formája, azaz az információ-átadás egy eszköze. Érzelmeket vált ki, társadalmi szükségletekre reagál és információkat közvetít. Fontos még az is, hogy a műalkotásnak ellentmondásokat kell tartalmaznia és azokat meggyőzően kell leküzdenie. Ráadásul a láthatóság is igen fontos.”
A kubizmus első magyar képviselője volt férjével a tragikus sorsú Dénes Valéria, akinek legdrágább képe 107 évig lappangott, majd 110 millió forintért kelt el
Szóval, ha a szép képünket nem látja senki akkor nem sokat értünk vele. Nem lesz túlságosan nagy presztízse, bármilyen remek is, maximum csak számunkra lesz valamilyen értéke, másnak viszont nem. Ha viszont meg van osztva a közösséggel, részt vesz kiállításokon és galériákban szerepel, nemcsak otthon, egy szobában vagy nappaliban, akkor már sokat tettünk azért, hogy egy egyszerű képből művészi alkotás váljon. Ha ugyanis elvész a tekintetek elől egy mestermű, akkor a társadalmat sem tudja megszólítani.
Ha nem látjuk, nem tudunk belőle töltekezni, gondolatokat meríteni és érzelmeket megfogalmazni; emiatt pedig önkéntelenül is ledegradáljuk a művünket, amiből egy idő után már nem lesz műalkotás. „Egy műalkotás során biztos, hogy történik valamiféle információátadás. Ha már képesek vagyunk valamit beleképzelni a műbe, akkor már meg is történt az információátadás, az érzelemkiváltódás és a kapcsolódás a műalkotás és a befogadó között. Ezek minősége pedig mindig a befogadó néző belső világától függ” – mondja Székely Petra.
Szerinte önmagukban az otthon vagy rajzstúdióban hevert tárgyak nem nevezhetőek műalkotásoknak, akkor sem, ha mi csináltuk őket. Csak akkor, ha emóciókat, érzelmeket vált ki az emberből – és ez itt a kulcs.
A lényeg: váltson ki valamilyen érzelmet
Enélkül nincs művészet. De ezen belül teljesen mindegy, hogy milyen érzelmet vált ki – bármi lehet az. Nem kell, hogy csodát, gyönyört érezzünk, ha ránézünk, az is elég, ha meghökkenünk, elborzadunk vagy éppen értetlenül állunk előtte. Jó példa lehet erre a londoni Tate-ben kiállított Diagonal Composition, Anthony Hill képe, ami pár vonalból áll, semmi többől. De felhozhatjuk Cy Twombly 1960-as Untitled festményét, ami a New York-i Guggenheim Múzeumban van kiállítva. Néhány paca, firka és krikszkraksz van rajta, elég értelmezhetetlennek tűnik, mégis műalkotás.
