„A mában kell élni, mert itt vagyunk, a múltba nézés nem visz előre” - exkluzív interjú Molnár Piroskával
Budai otthonában fogad, épp van egy szabad órája. Nem először találkozunk, mégis izgulok, egészen addig, amíg le nem nyomom a hangrögzítő gombját.
Kedvessége és nyitottsága azonnal megnyugtatja az embert, sokkal inkább beszélgetés ez, mint klasszikus interjúhelyzet. Molnár Piroska, a nemzet színésze mesél emlékezetes nyarakról, a kaposvári időkről és az „el nem engedés”-ről.
Bevallom, azon ritka alkalmak egyike, hogy elkezdtem izgulni interjú előtt, ide tartva. Piroska több mint fél évszázada lép estéről estére színpadra. Megmaradt az izgalom?
Persze, együtt jár a pályával, egy sportoló is izgul a megmérettetés előtt. Ha felkészültem és biztos vagyok a dolgomban, az egy előre vivő izgalom, ha úgy érzem, valamivel nem számoltam, akkor pedig hátráltató.
1968, Molnár Piroska pályakezdőként megérkezik a Szegedi Nemzeti Színházba, Háború és békét próbálni.
Jézusom… (nevet)
Az egyik első nagy szerep volt Natasa Rosztova, nagy és szép feladat. Mennyire izgult az akkori Molnár Piroska?
Boldog voltam. A koromnak megfelelő szerep volt, és akkoriban divatosnak számító módon került a regény színpadra.
Nemrég olvastam Gy. Horváth László új fordításában. Hatalmas út, amit az a lány bejár.
Van új fordítás? Majd utánanézek. A régit tízévenként elolvasom, annyira jó. Egy szép régi kiadásban van meg. Tolsztoj fantasztikus figurákat írt. Az embernek kamaszlányként persze nem Pierre Bezuhov tetszik, hanem Andrej herceg. Később újraolvasva rájön, hogy az
élet nem arról szól, hogy jön a herceg fehér lovon, hanem egy kiegyensúlyozott házasságban is lehet valaki boldog.
Persze, ahogy Tolsztoj leírja Pierre Bezuhov külsejét, az nem éppen csábító egy kamaszlány számára. Aztán jönnek az emberi értékek, amiket aztán egy későbbi életszakaszunkban jobban értékelünk, mint a külsőségeket.
Akad idő az olvasásra?
Nyáron igen. Az orosz klasszikusokat van, hogy előveszem. A varázsheggyel is így vagyok, néha ismét elolvasom. Mást jelent minden életkorban. Az ember korán elolvassa, akkor még egészen más, mint később. Nagyon érdekes nyomon követni, hogy ahogy az életem változik, mit gondolok ugyanarról a műről. Ilyen a József és testvérei vagy a Krúdy-regények is. Érdekes szembesülni, hogy régen mi olyat nem láttam meg ezekben a könyvekben, amiket ma már természetesnek tartok. De igyekszem az újdonságokkal is megismerkedni.
Azért is kérdeztem, hogy akad-e egyáltalán idő, mert az egyetemi éveimből számos olyan emlékem van, hogy Piroska is ott van egy-egy olyan előadáson a nézők között, amit én is éppen megnéztem.
Egyre nehezebben mozgok, este elmenni itthonról már kaland, de...Ha szabadnapom van, megnézem a kollégákat. Most épp a Katona Kamrába és az Örkény Stúdióba készülök.
Emellett mire jut idő?
Minden este játszom. Az olvasás is éjszakára marad, és néha szöveget is kell tanulni. A szabadidő mindig a nyáré. A tengerpart minden évben nagy vágyam, az mindig tervben van, de már annyira délre nem utazom, mint régen.
Tavaly a nagy vágy teljesült egy velencei kirándulással.
Drága segítőmmel, Gergővel betettük az autóba az összecsukható tolókocsit, ott elővettük, és gyakorlatilag végigtolt Velencén. (nevet) Nagyon örülök, hogy rávettem magam, mert előtte soha nem voltam ott. Más filmen látni, mint élőben. Hatalmas élmény. A lagúnák... A szállodának, ahol laktunk, saját lagúnakikötője volt. Boldog vagyok, hogy elmondhatom, hogy láttam Velencét.
Ennyi munka mellett sikerült azért egyéb ilyen vágyakat is teljesíteni? Mióta az eszemet tudom, Piroska nyáron mindig fellépett valahol, jöttek sorban a hírek, cikkek. Szegedi Szabadtéri, Kőszeg, Kultkikötő…
Egy hónap, két hét szabadidő mindig akadt. A horvát tengerpartra szerettem visszatérni. Ma már el sem tudom képzelni, de régen le is vezettem oda. Csomós Mari barátnőmmel mentünk többnyire, és ott várt bennünket egy baráti társaság, többen Angliából jöttek. Nagyon szép hetek voltak. Kőszegen a várszínházban tizenhét nyarat töltöttem Hollósi Frici kollegámmal.
2024 nyarán megbíztak egy epizódszereppel, ami nem sok időmet vette igénybe, így alkalmam volt egy Frici-emléktúrára. Eljött Pogány Judit barátnőm is, aki szintén sokat játszott Kőszegen, és még Bécsbe is tettünk egy kirándulást.
Nyáry Krisztián: Egykor a kávéház a kor Facebookja volt - Az íróval a magyar kávéházi kultúráról beszélgettünk
Régi fotókat nézegetve akadtam egy szép montázsra. Pogány Judittal közös fotók, pár évtized különbséggel. A kaposvári Ahogy tetszik, majd Örkény Macskajátéka. Ebben a szakmában sok barátság van, de kevés és ritka a mély barátság.
Igen. Sajnos Csomós Mari is itthagyott bennünket. Ez annyira közeli, hogy nem tudom őt elképzelni holtan. Még mindig emelném a telefont, hogy ezt vagy azt elmeséljem Marinak. Aztán… (csend) Így vagyok Benedek Miklóssal is. Egy zeneszerző kollégával beszélgettük a minap arról, hogy az édesapja, Benedek Tibor fellépett az Arizona mulatóban. Elakadt a szavam, mert eszembe jutott, hogy felhívom a Micut, hogy tudja-e. Annyira velem vannak. Nem csak azok, akik most mentek el. A régiek is.
Nem szeretem ezt az engedd el dolgot.
Szerintem ez egy marhaság. Miért engedjem el? Boldog vagyok, hogy itt vannak velem. Amíg én emlékszem rájuk, mindannyian léteznek.
Egy színművész pont ezekből az emlékekből építkezik.
Igen! Miért is engedném el ezeket az élményeket? Boldogan fürdöm bennük.
Sokan emlegetik mind a mai napig a legendás kaposvári társulatot. Mitől lett legenda?
Fiatalok voltunk. Egyet akartunk: dolgozni, jól. Egyivásúak voltunk remek vezetőkkel, akik törődtek velünk, társulatban gondolkodtak. Számontartották, hogy egy-egy színészüknek mi legyen a következő lépése, ami a legjobbat tesz neki. Csúnya szóval gazdálkodtak velünk, mindenkire gondoltak. Nagyon odafigyeltek, színészközpontú színház volt.
Ma ez kicsit háttérbe szorul, ritka a vezetőség és társulat ilyen viszonya. Vannak remek társulatok, ide sorolom a Thália Színházét is, aminek már több mint tíz éve a tagja vagyok. Úgy látom, egyre inkább megvan az összetartás, előre gondolkodás. Bár én már kifelé megyek belőle.
A mostani fiatalokban megvan ugyanaz a tűz?
Persze, minden, ami bennünk volt! Csak a környezet változik, de a fiatalság ugyanolyan. Ugyanúgy akarják. Rengeteg tehetségünk van, rengeteg! Nem mindenki a könnyebbik végét akarja megfogni a dolgoknak, sőt!
Szily Nóra: „A depresszióval az emberek külső szemlélőként nem tudnak mit kezdeni”
Az érettségi évében én is megpróbáltam a felvételit, kevesebb, mint több sikerrel. De nagyon szép emlék Piroska tekintete. Ott ült velem szemben Máté Gábor mellett, és éreztem, hogy kíváncsi rám, miközben azokban a hetekben több száz fiatalt meghallgattak.
Délelőtt is, délután is. De az nem lehet, hogy ne kapjon egy felvételiző teljes figyelmet. Még akkor sem, ha elsőre reménytelennek ítéli magában az ember. Az a kis szikra bármikor fellobbanhat. Nagyon érdekes ez. Esterházy Péter volt ilyen, úgy tudott figyelni az emberre! Rengeteg figyelmet fordított arra, akivel beszélgetett. Gyönyörű volt ezt megtapasztalni, könnyekig meghatódtam, amikor adódott erre lehetőség.
Nemrég mesélte Sulyok Tamás köztársasági elnök, miután megnézte a Rózsavölgyi Szalonban A két pápa című előadásunkat, hogy pár nappal előtte az igazi pápával találkozott. Ugyanez a figyelem fogta meg benne: fantasztikus, teljes figyelemmel van a másik iránt, ami nagyon megható.
És nagyon ritka ma. Az is nagyon szép, hogy milyen sokan vannak ma, akik Piroskának köszönhetik a színház szeretetét. Gondolok itt Bors nénire.
Kaposváron a színházcsinálást a gyerekek becsábításával kezdtük. Jött aztán gimnazistabérlet, majd jöttek a szülők is, hogy megnézzék, mi tetszik ennyire a gyereknek. Egyszer csak tele lett minden előadás. Szép építkezés, ezt így kell csinálni.Egy igazi színházszeretőnek már gyerekkorában felkeltik az érdeklődését, miközben vannak olyan felnőttek, akik soha nem voltak egy előadáson sem. Ezt nagyon sajnálom, máig találkozom ilyen emberekkel.
Vidéki lány vagyok, de az iskolai kirándulások alkalmával este színházba mentünk. Én már akkor tudtam, mi szeretnék lenni, így ez nekem óriási dolognak számított. Ma a tévé elé könnyebb leülni, de nem adja ugyanazt az élményt. A régi tévéjátékok felértek egy színházi élménnyel, ma a sorozatok népszerűek. Engem is onnan ismernek a legtöbben, pedig nem ez a művészi munka csúcsa.
A színházi adattárban több mint kétszáz szerep áll Molnár Piroska adatlapján. Ez szinte felfoghatatlan szám.
Ha belegondolok, számomra is.
Rengeteg sors.
A színészet lényege, hogy az emberben minden emberi tulajdonságnak benne kell lenni, és éppen azt erősíti fel magából, amelyikre a leginkább szüksége van. Ehhez nyitott szemmel kell járni a világban. Akkor észre lehet venni, ki milyen ember, és úgy tudjuk megformálni a karaktereket. Ez igazán érdekessé és egyedivé teszi a szerepformálást.
A legjobbak mindig tanulnak az emberekről és az életről.
Számomra is nagyon fontos volt mindig, hogy hitelesen és mélyen tudjam átadni a karakterek érzelmeit és gondolatait a közönségnek. Már könnyű ráállni egy karakterre. Mindezt belülről építkezve, nem kívülről magunkra húzgálva. Attól színész, hogy ez benne van.
Steiner Kristóf: Forgalmi dugó van az agyamban
A nosztalgia mennyire jellemző Piroskára?
Szép dolog a nosztalgia, megkönnyeztető. De tudomásul kell venni, hogy az én koromban is a mában kell élni, mert itt vagyunk. A múltba nézés nem visz előre. Nagyon fontos, hogy jelen legyünk az életben, és értékeljük azt, ami most történik velünk. Persze emlékeink mindig elkísérnek, de az, ami igazán fontos, az a jelen pillanat és amit most tudunk tenni, alkotni.
