Molnár Geraldine, a Leányvállalat Kiadó vezetője: „Céltudatosan születnek olyan intézkedések, amelyekkel az összes, független dolgot megnehezítik”
Azt mondják, bizonyos (politikai) döntések elősegíthetik egyes művészeti ágak fejlődését, például a független könyvkiadókét. Mi ebből az igazság? Milyen kihívásokkal szembesülnek ma ezek a vállalkozások? Létezik-e bármiféle határ, ha a társadalom érzékenyítése a cél? Molnár Geraldine-nal, a Leányvállalat Kiadó ügyvezetőjével beszélgettünk.
A Leányvállalat története épp egy évvel ezelőtt kezdődött: Molnár Gera úgy érezte, nincsenek olyan, érzékeny témákkal foglalkozó könyvek a boltok polcain, amelyek kellő őszinteséggel foglalkoznának a harmincasok problémáival. Megérzése helyesnek bizonyult: szerzői, Horváth András Dezső, Marton Krisztián, és a kiadó művészeti vezetőjeként (is) tevékenykedő Benedek Ágota kötetei nagy médiavisszhangnak örvendenek, nem véletlenül. Témáikkal (így például az inzulinrezisztencia, az apahiány, a rasszizmus vagy a férfiak szexuális problémái) ugyanis szinte mindannyian tudunk azonosulni.
Korábban projekt menedzserként tevékenykedtél, többek között a Nyitottak Vagyunk nonprofit szervezetnél. Hogyan és miért jutott eszedbe, hogy könyvkiadót alapíts?
Korábban több projekten keresztül – így például a Nyitottak Vagyunknál – is foglalkoztam interszekcionalitással és különböző, kisebbségi csoportok reprezentációjával. Ezek a témák egyértelműen a szívügyeim: kötelességemnek tekintem, hogy minden eszközzel segítsem azokat, akiknek kevésbé „hallatszik a hangja” a közbeszédben.
Amikor a férjem (Császi Ádám rendező, – a szerk.) Farkas Franciska és Horváth Kristóf főszereplésével leforgatta a Háromezer számozott darab című filmet, casting directorként én is részt vettem az alkotói folyamatban. A film mondanivalója (az alkotás az anticiganizmus témáját veszi górcső alá, – a szerk.) miatt azt éreztem, nagyon fontos lenne, hogy a mozgókép mellett megjelenjen egy olyan könyv is, amely az érintettek perspektívájából foglalkozik ezzel a kérdéskörrel és értelmezi azt. Az lebegett a szemem előtt, hogy jó lenne, ha megpróbálnánk végre úgy beszélni bizonyos társadalmi problémákról, hogy közben nem erősítjük az alternatív, marginális jellegüket.
Ekkor – szinte varázsütésre – szembejött velem egy könyvmenedzsment képzés és elhatároztam, hogy kitanulom a könyvkiadás módját. Főleg azután, hogy számos könyvkiadó intelligensen ugyan, de elmondta: nem éri meg kiadni nekik ezt a kötetet, mert semmilyen bevétel nem lesz belőle a témája miatt. Ez a tapasztalat ráébresztett arra, hogy nincs olyan kiadó ma Magyarországon, ami specifikusan a harmincas generációnak, a harmincas generációról szólna. Ami – hogy leegyszerűsítsem –, megfelelője lenne mondjuk a magyar divatmárkáknak. Niche és hordható egyben.
Laikusként az az előfeltevésem, aki könyvkiadót nyit, speciális kapcsolata kell, hogy legyen a könyvekel... Mesélj picit erről a kapcsolatról!
Magyar szakon végeztem, művészettörténetet és esztétikát tanultam, tehát a könyvek mindig is fontos szerepet játszottak az életemben. Ajkán születtem, gimnazista koromban az Ajkai Szónál voltam újságíró, később az Ajka TV-ben pedig volt egy saját műsorom, amelyben tehetségeket kerestem és mutattam be. (Nevet.) Visszatekintve azt látom, hogy ezek az apró, kicsi mozaikok most szépen összeállnak, hiszen a Leányvállalat vezetőjeként most is ugyanezt csinálom: igyekszem megtalálni olyan karaktereket és történeteket, amelyek nemcsak számomra, hanem mások számára is újak és izgalmasak lehetnek.
Szexuális tabukat dönget, de traumaoldó regényként is megállja a helyét Horváth András Dezső első könyve
Nem hunyhatunk szemet afelett, hogy a Leányvállalat épp akkor indult, amikor kiderült, hogy az MCC bekebelezi a Libri Kiadót. Azt mondják, bizonyos politikai döntések elősegíthetik egyes művészeti ágak fejlődését, például a független kiadókét. Hogy látod ezt most?
A kiadó indítása körüli teendők sokkal korábbra datálhatók, mint a tényleges indulás. Az, hogy ez végül egybeesett a Libri körüli felhajtással, véletlen volt, de kár lenne tagadni, hogy érzékelhető volt, hogy valami történni fog. Bizonyos értelemben igaz, hogy reagáltunk is erre a változásra, de hazudnék, ha azt mondanám, nem volt szerencsés egybeesés, hogy pont a Leányvállalat indulásakor élesedett ki ez az egész.
Ami az azóta eltelt időszakot illeti: úgy látom, egyre több, olyan döntés születik, amely nemcsak, hogy befolyásolja a piacot, hanem – bizonyos tekintetben – rontja is. Ilyen például a legújabb, árkötöttségről szóló törvény, amely szerint „minden új könyv a megjelenést követő 365 napban legfeljebb tíz százalék kedvezménnyel árusítható, ideértve az előrendeléseket is.” Ennek (eredetileg) az a célja, hogy egységesítse a könyvek árazását, ettől függetlenül számos szereplőnek árt ez a fajta kérlelhetetlen jogszabály.
Egyre több az olyan intézkedés is, ami szűkíti a lehetőségeket. Év közben például kitalálták: a Magyar Postát minden webshopnak kötelező feltüntetnie a kiszállítási lehetőségek között. Ez számunkra például azt jelenti, hogy plusz 30 euróba kerül havonta, hogy a rendszer tudja kezelni azt, hogy lehet válogatni a szállítási metódusok között.
Abban az évben, amikor elindultunk, változtatták meg például az adózási feltételeket (gondolok itt a „KATA törvényre”), amely az összes kiadónál óriási pánikot szült. A korrektorok, grafikusok, szerkesztők mind-mind szabadúszóként keresték a kenyerüket, ezért sokak arra kényszerültek, hogy megszüntessék a vállalkozásukat. (Én is olyan adókat fizettem, hogy leszakadt a fejem.) Ezekből egyértelműen azt látom, hogy egyre szűkül a piac, egyre nehézkesebbek a dolgok. Mintha teljesen céltudatosan születnének olyan intézkedések, hogy az összes, független dolgot megnehezítsék.
Sokat elárul egy kiadó munkásságáról, milyen könyveket találunk meg a „polcain”. Szerzőid, Horváth András Dezső és Marton Krisztián munkásságában közös, hogy mindkettőjük tabu-témákat hoz felszínre a saját könyvében: míg András a férfiak szexuális problémáiról rántja le a leplet, addig Krisztián könyvében a homoszexualitás és a rasszizmus a vezető témák. Miért épp ezeket a témákat tűztétek a Leányvállalat zászlajára?
Ahogy korábban említettem, nagyon fontosak számomra ezek a témák: bárhol is jártam és dolgoztam eddig, valahogy mindig kerestem a lehetőséget arra, hogy ilyen vagy olyan formában ezekkel foglalkozzak.
Szerintem az, hogy a Leányvállalat egy „alulról jövő kezdeményezés”, egészen más felütést ad a történeteknek, hiszen fontos, hogy azok honnan jönnek. Úgy látom, hiányzik az a fajta „kedves ismerősség” a palettáról, amit a Leányvállalattal igyekszünk betömni. A könyveink mind magyar harmincasok által írt, magyar harmincasokról szóló alkotások. Ezt azt olvasó látja, érzi és – amennyire a számokból látom – értékeli is.
Abszolút tudatos vállalás például részemről, hogy LMBTQ-tartalmakat adjak ki: nem akarom, hogy az a stigma, ami ezt az egészet övezi, még inkább átitassa a közéletet. Úgy érzem, mindannyiunknak kötelessége ez ellen tenni olyan eszközökkel, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Fel kell venni a harcot az elbutítás ellen!
Érte-e bármelyik szerződet megkülönböztetés az érzékenynek titulált tematika miatt?
Amikor tavaly megjelent a Bőgőmasina, még kint lehetett a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron, mindenféle hacacáré nélkül. Idén – amikor a kötetet egyébként Margó-díjra jelölték – felhívtak a szervezők, hogy ne haragudjak, de Krisztián könyvét nem lehet majd kapni ott, a helyszínen. Az érzékeny tartalom miatt át kellett irányítaniuk az embereket a Mammutba, mivel az már kívül esett a kétszáz méteres körön. (A 2020-ban bevezetett törvénymódosítás szerint nem forgalmazható olyan termék, amely „öncélúan ábrázol” szexualitást, vagy homoszexualitást jelenít meg, – a szerk.)
A visszajelzések alapján hogy látod: van igény a tartalmaitokra?
Abszolút, igen! Természetesen nem azt állítom, hogy tízmillió embernek van szüksége rá, de egyértelműen sokat számít, hogy ezek a könyvek jelen vannak a palettán. Tisztán látszik, mennyit jelentenek az érintetteknek!
Rengeteg, olyan típusú visszajelzést is kapunk, amelyből látszik, hogy azok is számos ponton tudnak azonosulni a kötetekkel, akik nem közvetlenül érintettek a témákban. András és Krisztián kötetei aparegényeknek is tekinthetők, ezügyben pedig (szerintem) mindannyiunknak van felfeldezni valója, esetleg meg-feloldandó traumája. Úgy érzem, minden ilyen, kis tett, amely valamilyen módon – ízében vagy illatában – kapcsolódik a szabadsághoz, az csak jót hozhat. Nem feltétel, hogy mindannyian érintettek legyünk ezekben az ügyekben, de fontos, hogy mindannyiunknak számítsanak!