Mészáros Blanka: „A Katona maga a Real Madrid”

Tud egy aktív színésznő jókor tervezni babát?

Határozottan nem! Nagyon vágytam már rá, tervezve volt, és természetesen volt benne átgondolás is, mert fontos volt, hogy legyen meg a lakás, hogy kész otthonba érkezzen. Annyira szanaszét élünk mindketten (Blanka férje Kovács Ákos rendező, operatőr – a szerk.), hogy komoly kihívást jelentett sokszor a kettőnk életét is összehangolni. Mindig jót mosolyogtam korábban, amikor a babák napi rutinjáról beszéltek, mert nekem az elmúlt tizenhat évben nem volt ilyenem. Tavaly úgy gondoltuk, hogy jó lenne, ha most jönne, de hogy végül mikor kopogtat be, azt nem tudhattuk előre. Aztán amikor kiderült, hogy ő már van, akkor az első trimeszterem azzal telt, hogy sorban mondtam vissza a feladatokat.

Nem élted meg ezeket lemondásként?

Nem akarok álszent lenni, lemondás volt. Szeretem, amit csinálok, szeretem a szakmámat, az életem nagyon nagy és fontos része. Valahol nagyon fájt, hogy le kell mondanom ezekről a feladatokról, azzal párhuzamosan, hogy elkezdődött bennem egy új élet, az én életem elkezdett egy kicsit zsugorodni. Átalakult sok minden, és őszinte leszek, küzdöttem ezzel. Vérzett a szívem, de a boldogságomat persze nem írta felül. Ezt akkor, abban a pillanatban még nem így látja az ember, ennek kellett egy kis idő.

A színházi szerepeidért nem fájt a szíved?

Érdekes, de ezzel könnyebben megbékéltem. Egyrészt maradt olyan darab, amit folytatok ősztől, de egyébként is azt gondolom, hogy jót tesz egy szerepnek, ha néha van egy kis idő, egy kis frissítés, nekem pedig egyfajta rálátásom, hogy miről mit gondoltam, vagy mit csináltam abban a darabban. Inkább az új dolgokat éltem csak meg lemondásként, hiszen azok új kihívások lettek volna, olyan folyók, amelyekbe még nem léptem bele.

Miben változtatott meg leginkább az anyaság?

Abban, hogy merjem magam és a gyengeségeimet is jobban vállalni. Kimondani azt, hogy mikor elég, mikor nem bírom. Mert azt vettem észre, hogy sokkal jobbat tesz, ha megmondom, ha valami sok és kiadom a kezemből. Néha annyi is elég, hogy csak egy kicsit sétálok, egyedül, céltalanul. Ezzel sokkal jobban jár Irma is, mintha csak azért is belefeszülve csinálnám. Mert egyébként olyan vagyok, ha kell, végiggyalogolok az aknamezőn, miközben nem kéri ezt senki. Nem kell áldozatot hozni, nem kell ebben feláldoznom magamat, a kis szuverenitásomat.

Vannak kétségeid, hogy jól csinálod-e?

Szinte csak azok vannak! Az első két hónap volt a legkeményebb. Van, hogy két órát ordít, simogatom, dúdolok neki, de nem segít, nem válik be. Az elején azt akartam, hogy mindenre válaszom legyen. De hogy lett volna válasz ezekre a helyzetekre? Olvastam mindenféle könyvet, jót és kevésbé jót, meghallgattam sokféle tanácsot, tájékozódtam, készültem, de nem voltak előre elhatározva dolgok.

Bár Marton László osztályba jártál, nem a Vígszínházba, hanem a Katonába szerződtél – egyedül az osztályból. Tudatosan döntöttél így, vagy így alakult?

Ascher Tamás hívott oda még végzősként, és hat évig maradtam. Haza sem akartam menni esténként. Vége lett az előadásnak, de még maradtunk, pedig egész nap bent voltunk a színházban. A Katona maga a Real Madrid. Egy csodálatos focicsapat, ahol minden pozícióban a legjobb játékosok vannak. Nem mintha más színházakban ez nem így lenne, de ők annyira speciálisan közös nyelvet beszélnek, ahonnan én egy kissé kilógtam. A szó nem rossz értelmében, de egy kicsit outsider voltam, amit valószínűleg amiatt éreztem, hogy nem a fél osztállyal, hanem egyedül szerződtem oda.

Rengeteg szerepet eljátszottam, egyedül kellett bizonyítanom, nem volt mögöttem hátországként az osztályom. Nagyon sokat tanultam, fejlődtem, de valahogy mindig ficánkoltam, nem éreztem úgy, hogy az az én helyem. A járvány alatt átértelmeződtek a dolgok, hogy tényleg nem csak a színházból áll az életünk, és milyen törékeny ez az egész, szinte pillanatok alatt eltűnik. Ebben az időben született meg a felismerés, így a legjobbkor jött a lehetőség a Radnótiból. Vágytam már arra, hogy kipróbáljam magam több dologban, mert nagyon a Katonához láncoltam magam. Annyi feladatom volt, hogy nem volt lehetőségem máshol is munkát vállalni. Kellett ez a tapasztalás, és időben rávilágított, hogy lépnem kell.

A Radnóti Színháznak nemrég volt egy fotókiállítása, ahol minden színésznek volt egy témája. Te a lakhatási válságot választottad. Miért?

A Kilakoltatás című filmet forgattuk, amikor építettük, alakítottuk a saját lakásunkat. Elképesztő volt ez a párhuzam, hogy miközben mi építünk, a filmben valaki éppen elveszítette a lakását. Erősen megütött, hogy mennyire kiszolgáltatott ez a helyzet. A film kapcsán egyébként is nagyon sok anyagot néztem, olvastam az aktivistákról, akik nagyon fontos munkát végeznek. Főleg a film miatt éreztem úgy, hogy ha van lehetőségem erről beszélni, akkor muszáj, hogy ennek hangot adjak. Mert minden embernek kell egy hely, ahova hazamegy, amit otthonnak nevezhet, ahol egyensúlyba kerülhet.

A te egyensúlyod megvan?

Törekszem rá. Nemsokára forgatni fogok, ebbe tudok kapaszkodni, így az éjszakai nyugtalan gondolataimat van mivel lekötni. Építem magamban a karaktereket, a kreatív energiám is foglalkoztatva van. Nemrég Irma felült, ezáltal egyensúlyba került. Bele tud ülni egy játékba, az ő perspektívája is megváltozott. Megnyugodott, mintha helyére kerültek volna a dolgok. És ettől nálam is. Rám néz, és most már empirikus síkon is kötődünk egy máshoz. Vagyunk egymásnak. Ez elég erős egyensúly.

Stylist: Dávid Kornél

Smink és haj: Leányfalvi Vanda