Mazzag Izabella: „Nem kell mindig tudatosnak lennem”
Mit jelent nőként alkotni a film világában, és hogyan formálja a rendezői látásmódot egy gyerekkori tévéfüggőség? Mazzag Izabella dokumentumfilm-rendezőként már egyetemi évei alatt is tabutémákat dolgozott fel — elsőként saját borderline személyiségzavarának diagnózisát vitte vászonra. Azóta videóklipet rendezett a Margaret Islandnek, Krúbinak és Azariahnak, utóbbiról pedig egy egészestés, fikcióval átszőtt kulturális dokumentumfilmet készített.
A rendezővel gyerekkori filmélményeiről beszélgettünk, aki elvezet minket egészen Jorgosz Lantimosz zavarba ejtő világáig, miközben az is kirajzolódik, hogyan tud egy pszichothriller – még ha egy nyitott szívműtéttel is indul – egyszerre hatni szakmailag és érzelmileg.
Már gyerekként is érdekeltek a filmek, sorozatok? Milyen hatással voltak rád ezek az alkotások?
Eléggé tévéfüggő voltam egészen kicsiként. Aztán persze a szüleim nem örültek, amikor még a műsor kezdete előtt, hajnalban leültem a Minimax elé. Tényleg mindenfélét néztem, az összes HBO-filmet láttam. Konkrétan, amit már ki tudnék emelni gyerekkoromból, az a Kutyám, Skip, kicsit később, olyan tizenkét éves korom körül meg a Titanic. Ezek talán olyan filmek, amiket mindenki lát gyerekként, mégis van bennük egy adag melankólia, ami szerintem már akkor is hatott rám. Szeretem a szerelmet a mai napig a filmekben, és a különböző ábrázolásmódjait, így a Szerelmünk lapjai is toplistás volt nálam tiniként.
És mit mondanál ma, ha megkérdezik, mi a kedvenc filmed?
Kedvenc rendezőm Jorgosz Lantimosz – (az ő filmje a tavalyi évben hatalmas népszerűségnek örvendő, felkavaró, feminista vonatkozású Szegény párák – a szerk.). Neki bármelyik filmjéről szívesen beszélgetnék, de talán a Kutyafogmellett A szent szarvas meggyilkolása volt rám a legnagyobb hatással. Aki esetleg még nem látta, annak a történetéről annyit, hogy egy orvoscsaládban az apuka sebészként egy műhiba kapcsán véletlenül megöli az egyik páciensét.
Szamosi Zsófiát az Oscar-díj után sem érdekelte, hogy felismerik-e az utcán
Az elhunyt apa fia felkeresi, és elátkozza a négytagú orvoscsaládot, miszerint az egyiküknek meg kell halnia, máskülönben mindnyájukat fenyegeti a vég lassú eljövetele. Tudom, hogy elsőre erősnek tűnhet, mégis szerintem egy bámulatosan sokrétű alkotás, és minden rétege tartogat valami említésre méltót.
Mi az, amit szakmai szemmel kiemelnél ebben a filmben? Volt-e olyan, ami inspirálóan hatott benne rád?
Alapvetően – és ez most spoiler alert –, hogy nem happy enddel zárul a film, már önmagában egy merész rendezői húzás, ami nekem nagyon tetszik. A film emellett tele van fekete humorral, ezt sem tudja mindenki jól csinálni. Nagyon finom művészi megoldásokat lehet benne találni, mint az egyik kedvenc jelenetem is, amikor a főszereplő lány a cappellában énekel – olyan érzelmes és rétegzett.
A gesztusrendszerek és a karakteres motívumok, mint a szereplők összeesése (ami nem egyszer történik a filmben), is nagy hatással volt rám. Iszonyatosan aprólékos, emellett top shot, totál képekkel is dolgozik, ami már önmagában segít fokozni a hangulatot, hisz ez az ember számára nem egy megszokott nézőpont.
