Marton Krisztián: „Akinek vannak látható különbözőségei, azt a többségi társadalom azonnal aktivista szerepbe tolja”
Bár a kezdetek kezdetén tartott attól, mennyire tudnak azonosulni az olvasók egy színesbőrű, meleg férfi élettörténetével, pozitívan csalódott. Marton Krisztián könyvéhez ugyanis számos ponton kapcsolódhatunk: az apahiány, az alkoholizmus és a társfüggőség alsó hangon olyan témák, amelyek bármelyikünk életében fájdalmas traumákként bukkanhatnak fel. Krisztiánnal gyermekkorról, alkalmatlan férfiakról, rendszerszintű rasszizmusról és akaratlanul ránk ruházott szerepekről beszélgettünk.
Egy hideg, októberi reggelen találkozunk a 11. kerület egyik ékszeresdobozának számító reggelizőben. Krisztián meleg mosollyal az arcán fogad: ugyanolyan közvetlen hangnemben kezd velem beszélgetni, mint amit a könyvben is használ. Ennek hála, nemcsak olvasóként, hanem beszélgetőpartnerként is úgy érzem: az első prózakötetével Margó-díjra jelölt íróban jóval több van, mint amennyit magának képes bevallani. Regénybeli énjével ellentétben ugyanis ő már tudja, hogy szerethető. Úgy, ahogy van.
Bár a Bőgőmasina deklaráltan önéletrajzi ihletésű kötet, a beszélgetés elején nem árt tisztázni, mégis mennyire az?
Igazság szerint (néhány dramaturgiai túlzástól eltekintve) teljesen hűen és pontosan leköveti az élettörténetemet! Sokat gondolkodtam azon, miért nem adtam a saját nevemet a főhősnek. Ha most kezdeném, lehet, hogy még közelebb húznám magamhoz az alanyiságot. Ugyanakkor Marci karaktere sokat segített abban, hogy eltávolítsam magamtól a velem történteket: ez a madártávlat lehetővé tette, hogy közelebb merjek menni bizonyos, mély fájdalmakhoz. Egyúttal szerettem volna megóvni a környezetem is attól, hogy rajtam keresztül beazonosíthatóvá váljon minden szereplő.
Forgatókönyvíróként kezdted a pályafutásodat. Mikor ébredt fel benned a vágy arra, hogy a saját történetedet vesd papírra?
Gimis koromban nagyon népszerűek voltak a különböző, fikciós reality-k, például a Laguna Beach vagy a The Hills. Teljesen rá voltunk csúszva ezekre az osztálytársaimmal! Emlékszem, hogy volt több kockás füzetem, amelyekbe elkezdtem hasonlóan írni az életünkről, arról, hogy mi történik velünk Szentesen, a dráma tagozaton. Idővel pedig felismertem az életemben egy klasszikus, ám nagyon egyedi sztorit, amely érdekes lehet másoknak (is). Abban nem voltam csak biztos, hogy ez annyira univerzális lesz, mint amilyennek végül bizonyult.
Szexuális tabukat dönget, de traumaoldó regényként is megállja a helyét Horváth András Dezső első könyve
Tartottál-e attól, hogy túlságosan kiadod magad a könyv által?
Eleinte nem volt bennem félelem a kitárulkozástól, mert épp benne voltam egy új párkapcsolatban, ami nagyon jól indult. Megérkezettnek tűnt az életem ebből a szempontból. Úgy éreztem, hogy végre, a sok szenvedés meghozta a gyümölcsét, a jutalmamat! Emiatt úgy voltam vele, hogy végül is mindegy, kitárulkozom-e vagy sem, hiszen ez a kapcsolat mindig is ott lesz, hogy átöleljen és megvédjen engem. Aztán ez mégsem így alakult, és rá kellett jönnöm, hogy a boldogság nem jutalom a korábbi szenvedésekért, hanem egy folyamatos belső munka.
Hazudnék, ha azt mondanám, most nem okoz semmiféle szorongást, hogy ennyire kiadtam magam. Nem tudom, hogyan fogok így ismerkedni a jövőben, hiszen létezik egy könyv az összes traumámmal. Kvázi egy kézikönyv arra, hogyan lehet engem bántani. De az is igaz, hogy a megfelelő ember, nem erre fogja használni.
