Mentorok a sötétkamrában: magyar fotográfusnők a XX. században
Magyar fotósok sokszor elképesztő karriereket futottak be külföldön, azonban a fotográfia történetének kevésbé ismert fejezete a tehetséges és sikeres fényképésznők intenzív jelenléte már a kezdet kezdetén.
A legtöbb művészeti ág képviselői között az előző századfordulón - érhető módon - lényegesen több férfit találunk, mint nőt. Azonban ez egyáltalán nem igaz a fotográfia területére, ahol meglepően sok nő tevékenykedett, ráadásul nagyon sikeresen. A 20. század első éveiben a fotográfia még egy teljesen új jelenség volt, sokan nem is tekintették igazi művészetnek, inkább amolyan tisztességes iparosmunkának. Azonban az útkeresés azzal is járt, hogy nem voltak jól bevált gyakorlatok a műfajban.
Sokáig nem voltak képzések, társaságok és klubok, ahonnan ki lehetett volna zárni a nőket, így mielőtt még bárki észbe kaphatott volna, rengeteg nő került kapcsolatba valamilyen módon a fotográfiával.
Kiváltságosok kora
Az arisztokrácia nőtagjai felvették a fényképezést az olyan elegáns passziók, mint a zongorázás és a porcelánfestés mellé, a kispolgárság lányai „fogadónőnek” vagy „retusőrnek” jelentkeztek a jól menő műtermekbe és a kliensek ügyes-bajos dolgaival foglalkoztak, vagy precíz ujjakkal és sok utómunkával varázsolták a befűzött derekakat még vékonyabbra a fotókon.
Keleti Éva fotóművész: Én mindig is az ellen küzdöttem, hogy a digitális fotográfia ne tudjon teret nyerni az analóg fotóval szemben
Azonban voltak olyan jómódú polgárlányok is, akik a szülők anyagi és erkölcsi támogatását élvezve megtehették, hogy Németországban, Párizsban esetleg Amerikában tanulhassanak tovább. A magas szintű képzés és a Budapesten még elképzelhetetlen önálló élet mellett a külföldi tanulás sok esetben komoly nemzetközi networkot is jelentett. Hazatérve Budapestre saját műtermet nyitottak, és sokszor abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy pusztán annak, hogy a fotográfus egy nő, óriási reklámértéke volt.
Ugyanis ebben az időben még nagyon ritka volt, hogy egy nőt komoly szaktudást igénylő munkavégzés közben lehessen „megfigyelni”. Komoly helyzeti előnyük volt amiatt is, hogy a gyerek- és babafotózásokat szívesebben bízták rájuk a megrendelők, feltételezve, hogy egy nőnek több türelme lesz a nyűgös kicsik megnyugtatásához.
Más szintek
Ugyanakkor, mint az élet minden területén, itt is nehéz volt nőként érvényesülni, ezért kulcs szerepet játszottak a tapasztalt, fiatalok mentorálását szívesen vállaló fotográfusnők. Máté Olga, Landau Erzsi és Koffler Kamilla szó szerint egymásnak adták a stafétabotot.
Máté Olga az 1870-es években született, és ő volt az egyik első nő Magyarországon, aki fotográfusként nemcsak kényelmesen megélt, de nemzetközi karriert futott be a képeivel az 1910-es években. Ebben a korban a legtöbb nő még nem is álmodhatott olyan hivatásról, amely nemcsak pénzt, hanem önmegvalósítást is jelent. Azonban Olga a szülei támogatásának, valamint kitartásának és szorgalmának köszönhetően már huszonévesen a saját műtermében dolgozhatott.
Világhírű építészek és designerek: Amikor a divat és az építészet találkozik
Szakított az addig divatos túldíszített hátterekkel, és egyszerű szobabelsőkben készítette el modelljei bensőséges portréit. Idővel annyira népszerű lett Budapesten, hogy a teljes korabeli értelmiség portréját ő készítette el, Babits Mihálytól Ady Endréig. Az 1920-as években fogadta tanítványául Landau Erzsit, aki lényegében a nála tizennyolc évvel idősebb Máté Olga alteregója volt: egy csillogóan tehetséges zsidó lány, akinek mindene volt a fényképészet.
Landau Erzsi hamarosan saját műtermet nyitott Budapest belvárosában. Azonban hasonlóan sok más fiatal, szabadgondolkodó művészhez a két világháború között; ő is Párizs felé vette az irányt, ahol már igazi magyar művész kolónia várta. Erzsi Ergy-re változtatta a nevét, és hamarosan a Szajna jobb partján, a Diadalív közelében nyitott kifejezetten gyermekfényképészetre specializálódó műtermet. Egykori mesterével, Máté Olgával pedig egész életében jóban maradtak.
Ergy Landau hamarosan a párizsi magyar művésztársaság lelke lett, sőt, ő volt az, aki bevezette a fotográfia titkaiba az egyik legnagyobb Bauhaus művészt, Moholy-Nagy Lászlót is. Az 1930-as évek elején egy egészen különleges érdeklődésű magyar tanítvány érkezett Ergy műtermébe: Koffler Kamilla, vagyis művésznevén Ylla, aki kifejezetten állatokkal akart foglalkozni.
Nemzetközi karrier
Ylla eredetileg szobrásznak tanult, és csak a tanulmányait akarta finanszírozni azzal, hogy Ergy műtermében retusált, azonban annyira megszerette mind a mentorát, mind a műfajt, hogy végül ő maga is fotográfus lett. Landaut pedig lenyűgözték a fiatal lány eredeti állatportréi, amelyeken Ylla még szőrös modelljei érzelmeit is meg tudta örökíteni. Látva a gyönyörűen kidolgozott, eredeti fotókat, Landau arra bíztatta, hogy nyisson saját műtermet Párizsban, amely kifejezetten állatportrékra specializálódik.
Így nyílt meg 1933-ban a Studio Ylla Photographies d’Animaux az elegáns Monceau park mellett, ahol a környékbelieknek nem kellett kétszer gondolkozniuk azon, hogy ki tudnak-e fizetni egy portrét a házi kedvencükről, vagy sem. Az új műterem sikerét hamarosan követték a magazin fotózások és a gyerekkönyv illusztrációk: Ylla válogatás nélkül, ugyanakkora figyelemmel fotózott kismacskákat és tigriseket, feltehetően nem kevés utómunkával, hiszen gyakran a szempillák, bajszok és karmok is hihetetlenül élesek és tiszták a képein.
Ylla nevét hamarosan egész Európában megismerték. Miután összeállított egy afrikai állatokról szóló albumot, Koffler Kamilla megvalósította legnagyobb gyerekkori álmát is: találkozott egy indiai fehér elefánttal. Talált ugyanis egy hozzá hasonlóan állat rajongó indiai maharadzsát, és teljesen ismeretlenül elküldte neki az afrikai albumát.
Feller Adrienne: A világ helyzete nagyban múlik azon, hogy hogyan érzik magukat a nők
A maharadzsa pedig hónapokra vendégül látta Yllát a palotájában, ahol folyamatosan érkeztek az előkelő vendégek a világ minden pontjáról és egymást érték a vadászatok és fényűző bulik. Ylla végül több, mint félévet töltött Indiában fotózással és jegyzetek készítésével, amelyek sajnos az utolsó emlékek lettek róla. Ez a bátor, mindig kalandra kész nő mindössze negyvennégy évesen úgy halt meg, ahogy élt:
kamerával a kezében, miközben egy ökörversenyt fotózott.
