Az újraindult Magyar Filmszemlén jártunk és elmondjuk, miért fontos, hogy legyen a magyar filmnek ünnepe

Tizenhárom év után rendezték meg ismét a Magyar Filmszemlét a Corvin Moziban február 3 és 9 között, ahol több, mint húszezren voltak kíváncsiak az elmúlt két év hazai alkotásaira. Az újraindításról, a szakmán belüli összefogásról kérdeztük a Szemle Tanács tagjait.

Vastapsos teltházak, estéről estére hömpölygő tömeg a Corvin Mozi termei között. A díjnyertes magyar filmeket két év filmterméséből válogatta a zsűri. A Szemle fődíjasa Reisz Gábor Magyarázat mindenre című játékfilmje lett. A legjobb rendező Vermes Dorka, Árni című filmjéért, a filmet fotografáló Lehr Juhász Péter pedig átvehette a legjobb operatőr díját a Szemlének. A film Tarr Béla gondozásában készült el, a Velencei Filmfesztivál támogatásával.

A Fekete pont lett a legjobb első film, aminek külön érdekessége, hogy Szimler Bálint filmrendező 2010-ben volt utoljára a Szemle színpadán az Itt vagyok című, Cannes-ban is debütált kisfilmjével. A financiális háttérről csak annyit, hogy sok producer adta össze a kevés pénzt, de volt, aki a munkáját adta bele, többek között Rév Marcell operatőr is, aki már Hollywoodban dolgozik, amerikai sztárokkal forgat, amerikai költségvetésből, de ezt a filmet barátjának ingyen vállalta el.

Ez nem jelenti azt, hogy ez egyfajta üzleti modell lehetne, fenntartható megoldás. A Szemletanács különdíját Herendi Gábor kapta, a Futni mentem című filmjéért, friss hír, hogy már 700 ezres nézőszámnál jár, a rendszerváltás óta a legnézettebb magyar film lett, szintén állami támogatás nélkül.

Lakos Nóra, a Véletlenül írtam egy könyvet rendezője: „Egy film mindig hatással van a nézőre és én a pozitív példában hiszek”

Tarr Béla életműdíjat vett át a Szemle záróceremóniáján, nem csoda, hiszen “Tokiótól Fokföldig és Amszterdamtól New Yorkig az övé minden idők legmagasabb nézőszámát produkáló magyar film, a Sátántangó. Harminc éve nem lankad az érdeklődés világszerte, nem telik el úgy hét, hogy ne vetítenék a világ valamelyik mozitermében.” - emelte ki laudációjában Báron György filmesztéta. 2023 októberében Tokióban, majd decemberben Berlinben mély tisztelettel nyújtották át a filmrendezőnek az életműdíjat.

Az az Európa Filmakadémia, amit Ingmar Bergman filmrendező kezdeményezésére alapítottak, és ahol Bergman már bottal ment fel a színpadra átvenni életműdíját. Magyarországon ezidáig Tarr Béla nem kapott, nem vehetett át ilyen elismerést. Most, hogy 13 év után újra volt Magyar Filmszemle, megtörtént idehaza is a tisztelgés. Tarr, mint 37 éve Bergman, botjával sétált fel a Corvin Mozi színpadára. Hozott magával egy 2011-ben született, és ma is aktuális levelet, melyet Olasz Renátó színész olvasott fel.

Alapvetően az újraindult Szemle egy hetének hangulatát írta le a 14 évvel ezelőtti nyílt levél. „A kultúra alapvető emberi jog. A magyar film és mozgókép az európai kultúra integráns része…Mi, magyar filmesek, akik továbbra is elkötelezetten és híven szeretnénk eleget tenni hivatásunknak, meggyőződésünk szerint, legjobb tudásunk szerint, felelősséggel és becsülettel helytállva szeretnénk továbbra is dolgozni, arra kérünk mindenkit, hogy támogassa a többszólamú magyar film életben maradását! Budapest, 2011. Január 19. Barátsággal, Enyedi Ildikó, Fliegauf Benedek, Hajdu Szabolcs, Jancsó Miklós, Kocsis Ágnes, Mészáros Márta, Mundruczó Kornél, Pálfi György, Tarr Béla” .

Miért kell a Filmszemle, miért az újraindítás?

Majd másfél évtizede nem volt példa arra, hogy a magyar filmesek ünnepét február elején megtartsák.

2012-ben volt az Urániában az utolsó, Fapados Filmszemle, amire még Tarr Béla hívására neves A-kategóriás filmfesztiválok elnökei, külföldi filmkritikusok is érkeztek. Rekordokat döntött a nézőszám, pedig a szakma nagy várakozásban volt, ekkor indult el az Andy Vajna nevével jelzett új filmfinanszírozási rendszer.

A történet miatt az idővonalon most menjünk távolabbra picit, a kétezres évek elejére. Emlékszem arra, amikor Jancsó Miklós (ahogy hívtuk őt, Miki bácsi) a Szemle folyosóján meglátott, és beküldött, hogy most kezdődik egy vetítés, azonnal nézzem meg a Török Sándor: Valaki kopog vizsgafilmfüzért a Simó osztállyal. És eszméletlenek voltak. Aztán ők lettek a legendás Simó osztály - Hajdu Szabolcs, Török Ferenc, Pálfi György, Groó Diána, Miklauzic Bence, Erdélyi Dániel, Fischer Gábor.

Berobbantak, volt lehetőségük megmutatni magukat első nagyjátékfilmjeikkel, aminek a financiális hátteréért Simó Sándor, az akkori Hunnia Filmstúdió vezetője nagyon sokat tett, mert tudta, hogy ez az egyetlen esély, hogy megmutathassák mit gondolnak a világról, ha filmet készítenek. Talán ők voltak az utolsó osztály, akik ennyire látszódtak, és volt esélyük elkészíteni a filmjeiket, ami egy pálya elindításához elengedhetetlen. Elméletben nem lehet filmet csinálni. És ők hozták magukkal a szenvedélyt.

Én meg a mázlista, hogy ekkora magyar művészektől kaphattam tanácsot annak idején, mint riporter. Mert ez is a Szemle. Az összetartozás. Egy buborék. Ilyen is volt. A Magyar Filmszemle mindig is adott lehetőséget villantani, látszódni, megmutatni. Azoknak a filmeknek is, melyekkel nem találkozunk mozikban: a dokumentumfilmek, a kisfilmek, a vizsgafilmek, az animációs filmek. Szakmai kerekasztal beszélgetések, hosszú sorok a jegypénztáraknál.

A filmesek szeretnek együtt lenni, látni egymás filmjeit, kimenni meghajolni. Nem egy magányos műfaj, a szerzői film sem.

„Kell egy csapat”, ahogy Sándor Pál filmrendező, producer megtanította nekünk, aki most a játékfilmes zsűri tagjaként volt jelen a Filmszemlén. A dátum mögött pedig koncepció volt, nem véletlen, hogy évtizedek óta hagyományosan február elején tartják. Mert ez a legjobb dátum, közvetlenül a Berlini Filmfesztivál előtt, az év összes többi részében ütközne valamelyik nagy filmfesztivállal. És még mire képes a Szemle a filmeken túl?

A filmes közösség a kétezres évek elején képes volt egyként kiállni a szakmáért, megmutatni az erejét. Elképesztő szervezésekkel, egyeztetésekkel, kerekasztallal, törvénytervezettel elérték, hogy ne valósulhasson meg a magyar filmipar központosítása. Többéves munkájuk eredményeképpen 2004-ben életre hívták a Filmtörvényt, és hatalmi eseményeket befolyásoló érdekérvényesítő értelmiségi elitként léptek fel Bacsó Pétertől Makk Károlyon át Szomjas Györggyel, Grunwalsky Ferenccel, Muhi Andrással az élen. (Nem teljes a névsor, mert egység volt, minden filmes együtt).

Tarnóczi Jakab, a rendező, aki szereti, ha a nézői fegyelmezetlenek

Képesek voltak összetartozni akkor is, ha nem feltétlen értettek egyet a másikkal politikában, filmcsinálásban. Árokásás nélkül, egymásba kapaszkodva, félretéve a széthúzásokat. „Ez nem volt egy operett dolog, akkor, ott egy nagy összefogás történt, pedig hosszan kellett győzködni a szakmát, csak akkor még voltak virulens filmes szervezetek, és a demokratikusan megválasztott vezetőik vitték a hátukon a zongorát” – mondta erről a korszakról Muhi András producer, a Magyar Filmszövetség elnöke, aki a 44. Magyar Filmszemle ötletgazdája, a Szemle Tanács igazgatója.