előfizetésem
Hírlevél
Lily Parr az LMBTQ+ mozgalom és a női futball ikonja volt, a férfiak is meghajoltak előtte
Munkásosztálybeli lány volt Lily Parr, aki néhány év leforgása alatt nemzetközileg elismert sporttehetséggé vált. Csodagyerekként üdvözölték a pályán, miközben magán és szakmai életében is szembeszállt a konvenciókkal. Ez a kivételes nő segített megváltoztatni a futballról alkotott elképzeléseket.
Ha van valaki, aki igazán megérdemelne egy dokumentumfilmet, de minimum egy minisorozatot a Netflixen, az Lily Parr. Az egész világ meghajolt tehetsége előtt, mi több, még a férfiak is, akik régóta uralták a futball világát. Milliók rajongtak érte és csodálták szuperképességét, ahogy bedarálta ellenfeleit, a pályát és sorra vágta be a győztes gólokat. Ám a szakadatlan menetelése a hírnév és a siker világában csak addig tartott, amíg a sportág fejesei be nem tiltották a női futballt Angliában.
Félelmetes ellenfél és rekorder
Lily Parr 1905-ben született a lancashire-i St. Helens városában. Testvérei biztatására kezdte el csiszolni futball- és rögbitudását az otthonához közeli pályán, és tizenhárom éves korára olyan erős bal lába lett, hogy azt hamarosan a férfiak is megirigyelték. A helyi csapatban, a St. Helens Ladiesben kezdett játszani. Lily Parra épp egy meccs során figyelt fel Alfred Frankland, aki egy hadianyaggyárban dolgozott és teljesen lenyűgözte a lány teljesítménye.
Frankland pozíciót ajánlott a tehetségnek a gyár által támogatott helyi csapatban, a Dick Kerr Ladiesben, valamint állást a gyárban. Az első szezonban a csodalány 43 gólt szerzett. Lily Parr könyörtelen ellenfélnek bizonyult, félelmetes támadó hírében állt. Ahogy később egy csapattársa mondta a History szerint: „Úgy rúgott, mint egy öszvér. Ő volt az egyetlen ember, akit ismertem, aki fel tudott emelni egy régi nehéz bőrlabdát a bal szélről a jobb oldalamra, és kis híján kiüthetett a lövés erejével.” Egy helyi újság odáig ment, hogy azt állította: valószínűleg nincs nagyobb futballcsoda az egész országban.
Pályafutásának csúcspontja az 1920-as Boxing Day meccs volt, ahol több mint 53 000 néző jött el, hogy megnézze a Dick Kerr Ladies játékát az Everton's Goodison Parkban, nem beszélve a több ezer csalódott rajongóról, aki kint ragadt. Ez volt a legnagyobb tömeg, amely valaha női futballt nézett, és ez a rekord csaknem egy évszázaddal később, a 2012-es londoni olimpián is megdöntetlen maradt. Nemcsak a St. Helens Ladies-t győzték le 4-0-ra, hanem elképesztő, 3115 fontot gyűjtöttek egy liverpooli munkanélkülieket megsegítő szervezet javára, ami mai pénzben több mint félmillió fontot jelent.
Egyetlen férfinak sem, csupán a tudománynak sikerült meghódítania Elizabeth Blackwell, Amerika első diplomás női orvosának szívét
Hirtelen betiltották a női focit
A női futball népszerűségével egyenesen arányosan nőtt a társadalmi nyugtalanság is. 1921 márciusában a bányászok bérét csökkentették a szénbányák háború utáni privatizációja miatt. Akik ezt nem voltak hajlandók elfogadni, azokat kirúgták és hónapokig fizetés nélkül maradtak. Mivel sok Dick Kerr Ladies munkásosztályból származott, úgy döntöttek, hogy nagy összegeket gyűjtenek össze a bányászok támogatására és jótékonysági meccseket játszottak.
Felháborodva a munkásmozgalomban való részvételük miatt, a Labdarúgó Szövetség 1921 decemberében bejelentette, hogy „a futball meglehetősen alkalmatlan a nők számára, és nem szabad bátorítani”, majd megtiltotta a nőknek, hogy játsszanak. Lily Parr mindössze tizenhat éves volt, amikor a bejelentés azzal fenyegette, hogy véget vet a karrierjének. Az FA (Football Association, az Angol labdarúgó-szövetség) döntését megkerülve a csapat az Egyesült Államokban játszott, férfi és női csapatok ellen egyaránt.
Az amerikaiakra hasonlóan nagy benyomást tett Lilly Parr, az újságok a „világ legzseniálisabb női játékosának” nevezték. Ennek ellenére támogatásuk odahaza megcsappant, a kisebb befogadóképességű helyszínek korlátozták a jótékonysági célokra való pénzgyűjtés lehetőségét. Még a Dick, Kerr & Co gyár támogatását is elveszítették, így kénytelenek voltak átnevezni magukat Preston Ladies-re. Lily és csapata nem rettent meg, a sport iránti szeretetük kiolthatatlannak bizonyult.
Az LMBTQ+ mozgalom ikonja is lett
Mivel meccsenként mindössze tíz shillinget és egy csomag nagyra becsült Woodbine cigarettát keresett, Lily Parr számára létfontosságú volt, hogy mellékes bevételre tegyen szert. Ápolónőnek tanult, és a Whittingham Mental Hospitalban kezdett dolgozni, ahol megismerkedett párjával, Maryvel, akivel élete hátralévő részét együtt töltötte.
Lily Parr a pályán kívül is nyíltan beszélt szexualitásáról.
Bár technikailag nem volt illegális, mint annak idején a férfi homoszexualitás, meleg nőnek lenni mégis elkerülhetetlenül megbélyegzést váltott ki. Lily és Mary azonban nem voltak hajlandók titkolni kapcsolatukat, még az esetleges előítéletek ellenére sem. Ez a megalkuvást nem ismerő hozzáállás Lily Parrt az LMBTQ+ mozgalom, valamint a női futball ikonjává tette.
Generációjának futballcsillaga volt
Lily Parr közel 1000 gólt szerzett termékeny három évtizedes pályafutása során, de bizony még a legnagyobbak is elfáradnak egy idő után, így 1951-ben visszavonult a futballtól. További 20 év telt el, mire az FA feloldotta a női futballra vonatkozó tilalmat. Évtizedekkel később, 2008-ban az irányító testület bocsánatot kért a női labdarúgókkal szembeni bánásmódjukért.
Végül a futballsztár 1978-ban, 73 évesen mellrákban hunyt el. 2002-ben ő lett az első nő, aki bekerült a manchesteri Nemzeti Labdarúgó Múzeum hírességeinek csarnokába, és a később szobrot is állítottak az emlékére. A mai napig úgy emlékeznek rá, mint generációja egyik legnagyobb játékosára, nemtől függetlenül. Lydia Ackers, egykori játékostársa szavaival élve: „Soha nem láttam egyetlen nőt és férfit sem úgy labdába rúgni, ahogyan ő tudott. Mindenki meglepődött, amikor meglátta erejét, nem akarták elhinni.”
