New York-i pezsgés a Városligetben - a Liget Galéria fiatal kurátorával beszélgettünk
A kortárs művészet legprogresszívabb zászlóvivői mindig is a kisebb, független galériák voltak. Ilyen kulturális tér a budapesti Liget Galéria is, amelynek vezetését nemrégen vette át a New Yorkból hazatérő Molnár Vera.
A kurátorral a galéria szellemiségéről, az amerikai virágzó művész szcénáról és a kortárs művészet megszelídítéséről beszélgettünk.
A Liget Galéria nem csak egyike a magyar független művészeti tereknek, amely a leírása alapján az „ökológiai gondolkodást, az intermédia művészetet és a nőművészeket” helyezi fókuszba. A te kurátori munkásságodban hogyan jelenik meg például az ökotudatosság a galériában?
2022 novemberben vettem át a galéria vezetését, amelyet addig, gyakorlatilag a Liget 1983-as alapítása óta Várnagy Tibor művész vezetett és épített fel. A legtöbb alapelv, amelyet most említettél, már korábban is benne volt a Liget DNS-ében: például az intermédia művészet bemutatása, a fotó, videó, performansz, installáció hangsúlyos jelenléte által, illetve a nőművészek képviselete, női perspektívák megjelenítése a kezdetek óta.
Az ökokritikus gondolkodás galéria programjába illesztése viszont már az én személyes érdeklődésemből fakad. A mesterképzésem alatt New Yorkban nagyon sokat foglalkoztam ökokritikus, aktivista művészeti kezdeményezésekkel, illetve a környezeti rasszizmus témájából írtam a szakdolgozatomat. Úgy láttam, hogy nem sok kifejezetten erre a témakörre fókuszáló művészeti tér létezik Budapesten, illetve a galéria neve és a Városliget melletti elhelyezkedésünk is segíti ezt a pozícionálást.
Már a második kiállításunkon szerettem volna beemelni egy, az ökológiával foglalkozó projektet: a „The Women Who Plant Trees” a Rejkjavíkban élő amerikai művész, Christalena Hughmanick önálló kiállítása, mely Izland újrafásításával foglalkozik az Izlandi Erdészeti Egyesülettel (Icelandic Forestry Association) való szoros együttműködésben. Ezen kívül tervezünk egy nagyszabású együttműködést egy nemzetközi környezetvédő szervezettel.
A nők jelenléte a politikában nem egyéni képességek kérdése, hanem rendszerszintű társadalmi igazságtalanság
Mi a szembetűnő különbség a New York-i művészszcéna és a budapesti között?
A New York-i számomra az egyik legizgalmasabb művészeti közeg a sokszínűségéből fakadóan. Jelenleg például a karibi művészek munkáival nem tudok betelni, de egy-egy galéria túrán simán benne van, hogy megismerkedem például mexikói, kínai, vagy helyi művészekkel is. A New York-i Residency Unlimited-nél volt szerencsém rengeteg különböző kulturális háttérből érkező művésszel együtt dolgozni egy kurátori rezidencia keretében, akiktől rengeteget tanultam.
A magyar művészeti szcéna sokkal homogénebb, és úgy tapasztalom, hogy sokkal meghatározóbbak bizonyos trendhullámok is. Teljesen más az infrastruktúra, a művészeti intézmények finanszírozása is, amiből fakadóan nehéz is összehasonlítani a kettőt.
New Yorkban nem csak tanultál, hanem többek között a híres MoMA kortárs múzeumban is gyakornokoskodtál. Az amerikai tapasztalatok mentén mi az a szemlélet, amit magaddal hoztál?
Most már egyre inkább észlelem itthon is az interszekcionalitást; ha például feminizmusról vagy környezetvédelemről beszélünk, akkor tegyük a helyére, hogy nem minden csoportot érintenek egyenlő módon bizonyos társadalmi, környezeti jelenségek, hátrányos megkülönböztetések. A másik, hogy mennyire kiburjánzik a művészet az utcára, mennyi plakát, falfestmény, szabadtéri performansz veszi át a város nyilvános tereit – ezek mind nagyon izgatnak és próbálom ezt a szemléletet a Ligetbe is beépíteni.
A galériának szoros kötődése van a Városligethez, szeretnék kihozni ide is eseményeket, illetve a galéria kirakatát is használni; három vitrinünk van, amelyek akár a kiállítás kiterjesztett, az utcára néző és az utca emberét megszólító részeiként is tudnak funkcionálni. Korábban volt, hogy egy művész versei szerepeltek, máskor egy videó performanszt vetítettük a kirakatba. Nagyon jó adottság, hogy lehet kifelé is kommunikálni.
Ha már a kifelé kommunikálás és az emberek megszólítása: mi az a belépési küszöb, amit meg kell adni a nézőnek, ha a kortárs művészetekkel akar ismerkedni?
Már többen voltak, akik az utcáról sétáltak be hozzánk, és mindig ezek a legtanulságosabb találkozások. Teljesen más perspektívájú kérdéseket tesznek fel a nem szakmabeli nézők, pont ezért szeretnénk leküzdeni a küszöbfélelmet és ezért nyitunk az utca felé, szervezünk tárlatvezetéseket, szeretnénk kicsit jobban kapcsolatba lépni velük.
A másik, ami fontos, hogy míg a legtöbb múzeumban, galériában a teremőr az egyetlen, akihez oda lehet lépni kérdésekkel, addig nálunk nyitvatartási időben vagy én vagy a galériaasszisztensünk, Claris Hanna van bent, mi várjuk a kérdéseket és tudunk mesélni a művekről.
Látogatónként változik, hogy kinek milyen szintű bemutatásra van igénye vagy szüksége egy-egy alkotás értékeléséhez.
Ha valaki a kortárs művészetet emlegeti, gyakran asszociálunk meghökkentő alkotásokra – elég csak Marina Abramovic perfomanszaira gondolni. Azonban itthon ritkán találkozni hasonló művel – talán nem olyan bátrak a mostani művészek?
Láthatóbb és intézményesült helyeken talán kevésbé érezhető a bátorság, de ilyen szempontból a Liget pont jó, mert pici annyira, hogy láthatatlan tudjon maradni, de van olyan neve, hogy szívesen dolgozzanak vele művészek. Fajgerné Dudás Andreának nemrég volt egy igen provokatív performansza nálunk – csodálkozom, hogy az Instagram nem tiltott le minket, amikor közvetítettük...
Ami radikális, az inkább underground helyekről jön, a Nyolcésfél Alkotóteret, az art quarter budapestet vagy az egykori FERi galériát tudnám mondani, illetve az artist-run, művészek által vezetett kiállítótereket. Szerintem előfordul, hogy a művészek öncenzúrázzák magukat, mert attól félnek, hogy nem fognak bekerülni bizonyos múzeumokba vagy intézményekbe a munkájuk politikai éle miatt. Ez egyébként az elméleti szakembereket, kurátorokat is erősen érinti.
Véleményed szerint ki az a fiatal feltörekvő helyi művész, akinek a munkásságát mindenképpen érdemes követni?
Ez egy trükkös kérdés, de talán senki nem haragszik meg, ha a galéria legfiatalabb kiállító művészét, Januskó Klaudiát nevezem meg. Ő rengeteg médiumban alkot, és jelenleg a videójátékok női karakterei és a háziasszony-lét között állít fel párhuzamokat, cyberfeminista megközelítésből.
Mi az, amit a kurátori munkádban a leginkább szeretsz?
Hogy mindig új témákat ismerhetek meg; nekem folyamatosan szükségem van az új impulzusokra. Nagyon szeretek közösen ötletelni művészekkel, akár egy-egy projekt elindulásakor már részt venni a kreatív folyamatokban.
Érdekes módon az egyik művész, akivel legutóbb együtt dolgoztam, azt mondta, hogy én inkább művészként közelítem meg a kurátorságot: spontán, lazábban, érzésre. Viszont tudom magamról, hogy rendkívül nehezen köteleződöm el hosszútávon egy-egy téma, formavilág, vagy akár médium mellett, így eddig fel sem merült bennem, hogy művész legyek.
Stylist: @sytledbycsillu
Smink és haj: Leányfalvi Vanda