Életünk egy bizonyos pontján a legtöbben megfeledkezünk a színekről
Az alkotás öröme mindenkié, – mondhatjuk ma teljes joggal. Bár a művészeti szabadság kapcsán elvitathatatlan azoknak a nőknek a szerepe, akik kitaposták nekünk az utat, az sem mindegy, kik és hogyan formálják a jelen és a jövő kultúráját. Jó hírünk van: a párizsi La Gaîté Lyrique-ben járva fellélegeztünk, hogy a jövő (is) gondos, női kezekben van.
A párizsi La Gaîté Lyrique-kiállítás női vizionáriusai ugyanúgy hisznek a közösség, mint a saját maguk erejében, és ezzel felforgatják a művészet világát. „A művészet a mi fegyverünk. A kultúra az ellenállás legjobb formája” – állítja Shirin Neshat iráni fényképész arról, miféle megmagyarázhatatlan kapcsolat létezik a nők és a kultúra között. Bár a történelem számos, nagy női alkotót termelt már ki magából (Frida Kahlótól kezdve Coco Chanelen keresztül Yoko Ono munkásságáig), mindig öröm, amikor új szereplők bukkannak fel a láthatáron.
A párizsi La Gaîté Lyrique-ben tartott Lego Superpower Studios kiállítás apropóján Sarah Andelman kurátorral, és Aurélia Duranddal beszélgettünk arról, nőként milyen nehézségekkel néznek szembe alkotói munkásságuk során, hogyan használják karrierjük előrelendítése céljából a közösségi médiát, de azt is megosztották velünk, mit tanácsolnak azoknak a művészpalántáknak, akik egyelőre csak álmodoznak arról, hogy Párizs egyik legkülönlegesebb kiállítótermében lássák viszont az alkotásaikat.
A legjobb inspiráció: Párizs
Távol álljon tőlem, hogy bármilyen tekintetben kicsinyítsem a Sarah és Aurélia érdemeit, tény: Párizsban nem nehéz ihletett állapotba kerülni. Sarah Andelman kurátor, divat- és dizájnszakértő e város szülöttje. „Párizs a mindenem” – sóhajt, amikor arról kérdezem, mit jelent számára a francia főváros. Nem is csoda: Sarah az édesanyjával együtt 1997-ben hozta létre Colette nevű butikját, amely nemcsak a sikkes párizsiak, hanem hamar a nyugat-európai kultúra- és divatkedvelők fellegvárává vált.
A Vogue magyar felfedezettje, Bodnár Zsófia fotográfus a kimerevített pillanatban látja igazán a szépséget
Mint mondja: a feladata főleg abból állt, hogy a világban utazgatva nyitott szemmel járt, és olyan alkotókat karolt fel, akiknek a munkáit jóval értékesebbnek tartotta annál, minthogy elsikkadjanak a középszerűségben. Amikor arról kérdezem, elszenvedett-e valaha hátrányos megkülönböztetést a neme miatt, egyértelmű nemmel válaszol. „Miután a divatiparban tevékenykedtem, főképp nőkkel voltam körülvéve. Épp ezért soha nem ért hátrányos megkülönböztetés, sőt: sokszor inkább inspiráló versenyhelyzetben találtam magam” – magyarázza.
Bár a Colette 2017-ben bezárt, Párizs a mai napig óriási szerepet játszik az életében. Sarah a városban biciklizve szinte naponta fedez fel újabb és újabb éttermeket, boltokat és apró galériákat, így tartva lépést a város őrült fejlődésével. E gyakorlat pedig az új alkotók felfedezése szempontjából sem utolsó. A Superpower Studios kiállítás kurátora ugyanakkor hozzáteszi: a fiatal, kezdő alkotóknak óriási segítség lehet a közösségi média, hiszen az önálló portfólióként is megállja a helyét.
Egyúttal elárulta: a biciklizés mellett gyakran keresgél a közösségi médián (különösképp az Instagramon) új tehetségek után, és volt már arra példa, hogy valakit a profilja miatt keresett fel és kért fel egy projektre. „Érdemes megnézni a Lego Superpower Studio kiállítás alkotóit. Aurélia Durand, Chen Fenwan és Ekow Nimako mindannyian profin használják a közösségi médiát! Be kell látnunk, hogy ez ma ugyanúgy hozzátartozik, sőt továbbmegyek, növeli egy művész értékét, mint a kézzel fogható alkotások.”
Színesben a világ
Való igaz, a több mint kilencvenezer Instagramkövetővel rendelkező Aurélia Durandtól van mit tanulni, ha művészeti marketingről van szó. Aurélia azonban komoly sztenderdet állított fel magának, már ami az általa követett fiókokat illeti. „Próbálok aszerint szelektálni a követendő emberek között, hogy kik azok, akiktől nem érzem fenyegetve magam. Akik inspirálnak. Ez egyrészt segít abban, hogy jobban elfogadjam saját magam, másrészt fokozza a motivációmat” – foglalja össze közösségimédia-protokollját a fiatal illusztrátor.
A népes követőbázis azonban nemcsak értékesítési vagy kommunikációs célra „használható”: megadja az alkotónak azt a szabadságot, amely elengedhetetlen a szabad önkifejezéshez. Akárcsak Sarah, úgy Aurélia is támogató közegről számol be, amikor arról kérdezem, női alkotóként milyen kihívásokkal kell szembenéznie.
„Nem panaszkodom! Alapvetően kevés férfival dolgozom együtt, a nők részéről maximális támogatást érzékelek. Mindannyian tisztelettudóak és kedvesek vagyunk egymással. A támogató közegben képes vagyok kiállni magamért, és azért, amit képviselek” – vallja Sarah, aki animációs illusztrációival nemcsak szimplán „képviseli” az afroamerikai gyökereit – édesapja francia, míg édesanyja Afrikából származik –, hanem azokkal újabb és újabb égető kérdéseket vet fel.
Így például a feketék reprezentációjának hiányát a művészeti iparban. Mint mondja, a színek alkalmazása együtt fejlődött a személyiségével: gyerekkorában ugyanis általában fekete-fehérben alkotott. Felnőtt fejjel kezdte „kiszínezni” műveit és a saját, belső világát is. „Azt hiszem, életünk egy bizonyos pontján a legtöbben megfeledkezünk a színekről. Nem akarjuk őket látni, mert a fekete-fehéren túl még ezerféle szín van, amelyek ezerféle kultúrát, ezzel együtt ezerféle ügyet és témát vonultatnak fel.
Ez persze sokkal bonyolultabbá teszi az életet, de az attól szép, hogy színes!” – mondja félmosollyal az arcán. És ha már színek: akárcsak Aurélia, úgy Sarah is kiemeli kínai alkotótársuk, Chen Fenwan világát, amely szintúgy a Lego Superpower Studios kiállításának részét képezte. Fenwan The Forbidden Forest of Wishes (– a kívánságok elvarázsolt erdeje) elnevezésű, embernagyságú, szimmetrikus fáit 1,8 millió legókockából hozta létre. A fák nemcsak önálló szobrokként állják meg a helyüket, hanem közösségi élményként is, hiszen a látogatók egy-egy cetlire felírt kívánságot is akaszthattak a fák köré, együtt létrehozva a kívánságok elvarázsolt erdejét.
A közösség ereje mindegyik alkotó számára elvitathatatlan. Míg kurátorként Sarah Andelman a művész és a befogadó közti kémiához köti egy-egy kiállítás sikerét, addig a készítői oldalon Aurélia a kollaborációk erejében hisz. Durand elmondása szerint az együttműködések mindig magasabb szintre emelik a munkáját. „Ha biztonságban érzem magam, engedélyt adok a társaimnak arra, hogy – pozitív értelemben – provokáljanak. Így jobban hajtok azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.
Most is így volt: soha nem készítettem még olyan hosszú animációt, mint a Superpower-projektbe, de a támogatást és a kihívást érzékelve képes voltam újabb technikákat elsajátítani és kitolni a határaimat” – magyarázza a kiállítás megnyitóján. Sarah, Aurélia és Fenwan együttműködését látva elvitathatatlan, hogy a női művészek a fennálló normák megkérdőjelezésével olyan változásokra ösztönzik saját magukat és a környezetüket, amely páratlan erővel bír. Hatásukra mi magunk is egyre inkább képesek lehetünk kitolni a határainkat, hiszen ha nekik sikerült, nekünk miért ne menne?