Kollár Dea: Egy nőnek sokkal többet kell letennie az asztalra, hogy elismerjék a zeneiparban

Mióta zenélsz pontosan?

Ovis koromban kezdtem, szolfézsre jártam és első osztályos koromban elkezdtem hegedülni. Aztán azt abbahagytam, eléggé zavart, hogy nem ment jól. Nagyon perfekcionista vagyok, a hegedűn viszont nagyon könnyű hamisan játszani, mert ott neked kell lefogni a hangokat. Úgyhogy elkezdtem zongorázni, mert azon ugyan lehet rosszul játszani, de hamisan nem.

Később, mikor kiköltöztünk Svédországba, zenei általános iskolába mentem. Középiskolába is zenei konzervatúriumba jártam, énekes-dalszerző szakon érettségiztem. Konkrétan a High School Musical és a Rock Tábor egyvelegét képzeld el.

A gimi utáni nyáron volt egy szerelmem, miatta költöztem vissza Magyarországra, hiszen a családom még mindig ott él, így nem szakadtam el Svédországtól, sőt, az egyetemi tanulmányaimat is ott folytattam, részben online, zenei producer & management szakos voltam.

Úgy tűnik, mindig is tudtad, hogy a zene a te utad.

Igen, én voltam az a gyerek, akit ha megkérdeztél, hogy mi leszel, ha nagy leszel, mindig azt válaszoltam, énekesnő. Nem volt soha B tervem. Nyilván gimi alatt éreztem azt, hogy lehet, valami biztos bevételi forrást kéne inkább keresnem, de végül soha nem indultam el más irányba.

Két város között élni nem egyszerű — főleg tinédzserkorban. Melyiket érzed inkább az otthonodnak?

Most már Budapesten érzem magam jobban itthon, mint Stockholmban. Eleinte nehezen találtam itt a helyemet, társadalmi téren Magyarország sajnos sokkal visszamaradottabb. Ami teljesen normális és hétköznapi Svédországban, az itt még nem igazán.

Vegyük például a melegséget. Svédországban házasodhatnak legálisan meleg párok. Gimiben ez teljesen nyitott témának számított a tanárok körében is, az egyik svéd tanárnőmnek például felesége volt, ami teljesen természetes abban a kultúrában, de az is, hogy különböző vallású, etnikai hovatartozású emberekkel élsz együtt. Sokkoló volt, hogy itthon társadalmi érzékenység téren még nem ott járunk, amit ott megszoktam.

Ezek szerint itthon is kerestél egy nyitott, elfogadó közeget.

Igen, és mióta sikerült megtalálnom, azóta abszolút buborékban élek, egy utópiaszerű Magyarországon. Bár jó ideig tartott, mire egyrészt kialakult és kialakítottam a saját közegemet. Az embernek aktívan formálnia kell a társaságát mert ugye, embert barátjáról...

Talán még nem is volt két éve, hogy egy belvárosi bárban láttalak énekelni alig öt-hat ember előtt, és most itt vagyunk: fellépés a Budapest Parkban, kollaborációk egymás után, DJ-zés minden héten, közben érkezik az albumod is. Mi történt, ami így megváltoztatta a tempót, a munkád volumenét?

Több faktora van. Egyrészt ilyen karakter mint én, nem igazán van a hazai zenei piacon. Bennem megtestesül a fekete kultúra is, ami különlegesebbé tesz, főleg ahogy keveredik a művészetre jellemző feminin energiákkal. Talán szerencsés is vagyok, jókor voltam jó helyeken, ahol szuper kapcsolatokat sikerült kialakítani. Az együttműködések mind barátságokon alapulnak, a megfelelő pillanatban ismertem meg olyan embereket, akik tudtak segíteni, hogy egyről a kettőre léphessek.

A 2023-as Kikeltető egyik nyertese vagy. Hogy hatott rád az akkori siker?

Tulajdonképpen a Kikeltetővel indult be a magyar karrierem. A Méz c. dalt, amivel jelentkeztem, direkt oda írtam, ez volt az első önálló magyar szerzeményem. Korábban meg sem fordult a fejemben, hogy magyarul írjak dalokat. Eredetileg globális közönségnek szerettem volna énekelni, ami továbbra is cél, de most nagyon élvezem azt, ami Magyarországon történik velem.

Itthon nagyobb terem van megélni és feltárni a saját művészetemet úgy, hogy közben megmaradjon az egyéniségem.

Eddigi tapasztalataim szerint Magyarországon óriási dolog, hogy valaki az R&B műfajt képviseli, vannak táncosai, míg külföldön minden második előadó ezt csinálja. Persze az angol projektemnek is megvannak a maga sajátosságai, viszont most nagyon szeretném kihozni a magyarországi lehetőségeimből a maximumot, mielőtt más vizekre evezek.

A dalszerző táborok fontos állomásoknak tűnnek a hazai zeneiparban. Ha jól tudom, te is voltál párszor. Mit adott számodra egy-egy ilyen tábor? Hogy kell elképzelni?

Tavaly októberben vettem részt először egy olyan dalszerző táborban, amit a Banana Records szervezett. Ők voltak a Universal Music magyar alkiadója, egészen tavalyig, amikor a Universal Music kivonult Magyarországról. Ők maradtak és jelenleg három zenésszel dolgoznak, Beton.Hofi, Hundred Sins és Kolibri alkotja a csapatot. Érdekesség, hogy a Banana Campen 15-20 fő volt, amiből hárman voltunk lányok. A teljes zeneipar arányai hasonlóak, nagyon kevesen vannak a női előadók.

Azt érzem, hogy egy nőnek sokkal többet kell letennie az asztalra ahhoz, hogy elismerjék a zeneiparban.

Emlékszem, a tábor első napján bekerültem egy olyan csapatba, ahol senki nem ismerte a másikat. Nekem augusztusban jött ki az első számom, a tábor ugye októberben volt, mégis az volt az érzésem, hogy egy fiú - csak azért, mert fiú - hiába nem ismerik, mégis jobban meghallgatják a véleményét. Végig azt érzem, hogy nekem folyamatosan bizonyítanom kell, hogy ki vagyok, hogy komolyan vegyenek előadóként.

Önmagában az, hogy bekerülsz egy műsorba beválogatnak valahova, kevésbé számít. Hiába vagytok ott egyenlő feltételekkel, a valódi elismerést csak akkor kapod meg, ha...

…ha egy férfi is elismer? Ezért is dolgozol együtt inkább férfi előadókkal? Kicsit olyan, mintha bástyákat építenél a magad várad köré, nem?

Hm, lehet benne valami, érdekes szemlélet. Tudod, ha azt látják, hogy a Dea, akinek már van közös dala X-szel és Y-nal, akkor másoknak is hiteles leszek. Pedig tényleg nem volt szándékos részemről az, hogy eddig csak férfiakkal dolgoztam, és nem is jelenti azt, hogy nem akarok nőkkel együttműködni, de eddig csak ilyen megkeresések érkeztek.

Tehát ez nem egy tudatos stratégia, hanem ők kerestek meg?

Igen, eddig mindig engem kértek fel közreműködőnek, de a most készülő lemezemnél már van, akit én hívok. Nagyon szívesen mondanék egyébként igent egy női előadótól érkező felkérésre is, sőt, én is szeretnék a lemezemre női hangot. Kutatom, hogy ki az, akinek olyan a stílusa, akivel együtt tudunk dolgozni.

Női, fekete előadóként van egy WOW-faktorod. Előfordult már veled, hogy szembe kellett nézned rasszizmusból eredő kihívásokkal?

A társadalmi érzékenység Magyarországon még nem ott tart, ahol kellene, és ez sajnos jelen van a kulisszák mögött is. Nem azt mondom, hogy rosszindulatból, de lehet érezni akár kérdésekből, vagy a kommentekből, amiket igyekszem ignorálni. Hiszek abban, hogy az embernek aktívan ki kell állni a rasszizmus ellen, és nagyon fontos az információ, a nyitottság. Igen is át lehet formálni az embereket.

Például, ha együtt dolgozom egy iszlám vallású előadóval, akkor megadom a tiszteletet, felkészülök, mivel nem akarom megsérteni. Előre utána nézek, hogy mit illik és mit nem a jelenlétében. A társadalmi érzékenyítés hatalmas felelősség, és bevallom fárasztó is egy idő után. Annyi forrás van már manapság, ahol informálódni lehet kultúrákról, elvárt viselkedésről. Kifejezetten a zeneiparra jellemző például a fekete kultúra elemeinek a meggondolatlan bevonása.

Nagyon sok zenész próbál anélkül használni feketékre jellemző elemeket, hogy pontosan utána nézne a jelentéseknek. Gondolok itt akár egy konkrét hajviseletre, stílusra. Azt érzem bőven van még hova fejlődnünk, és nagyon jó érzés, hogy a fekete kultúrának egy autentikus reprezentációja lehetek.

Beton.Hofi, azaz Schwarz Ádám legújabb albumán is feltűnsz vokalistaként, illetve van egy közös számotok, ami már inkább a hip-hop, ebben nem csak énekelsz, de rappelsz is. Magadénak érzed ezt a stílust is?

Ez amúgy nagyon vicces, mert pont az egyik dalszerző táborban, még az album előtt készült egy dal ANUBII$-szal, amit mikor Ádi meghallott, azt mondta: „A Dea, Magyarország egyik legjobb női rappere!” Ez nagyon megdöbbentett, mert nem tekintek magamra rapperként. Énekesnő vagyok, aki rappelget, de ezt a rapper identitást még valahogy nem sikerült magamévá tenni. Ha azt mondom, rapper, van egy bizonyos karakter, ami eszedbe jut, és ha most rám nézel, akkor nem feltétlen én jutok eszedbe.

Nagyon szeretem megjeleníteni a szexualitást a dalaimban, ilyen témákról viszont nem explicit módon érdemes szerintem beszélni, hanem inkább fátyolosan, hogy legyen a fantáziára bízva a dolog. Ha pedig valaki jobban olvas a sorok között, akkor úgyis vágja, hogy miről van szó. Úgyhogy nincs is egy fix téma, amit a rapben képviselek, inkább csak az, amit az adott dal épp kíván.

Milyen érzés, ha Doja Cathez hasonlítanak? Olvasni lehet ezt is rólad.

Tényleg? Én még nem hallottam ezt, de nagyon-nagy megtiszteltetés, mert ő nagy kedvenc női rapperem. Szóval ez nagyon jól esik.

Lemezeket is pörgetsz budapesti klubokban, éttermekben, a DJ alteregód Sundae. Miben különbözik Kollár Deától, az énekesnőtől?

Sundae karakterét nem olyan tudatosan építettem, mint Kollár Deát. Mikor elkezdtem zenélni, az elejétől fogva megvolt bennem, hogy milyen legyen a brand, a hangzás, az imidzs, amit képviselek. Míg Sundae csak úgy jött. Egy koncert után találkoztam egy lánnyal, aki felajánlotta a segítségét, még azon a héten átjött hozzám, hozta a mixerét, és megmutatta, mit hogy kell. Ő főként UK garage-t játszik, így én is ezt tanultam meg keverni. Aztán úgy alaklt, hogy elhívtak zenélni egy buliba, oda már picit mást vittem.

Szerintem a DJ-zésnél nagyon sokat számít a hangulat, a helyszín és a közönség, ez együtt teremti meg, hogy aznap Sundae éppen milyen. Az éneklés más, ott én vagyok és az én dalaim. Ez mindig nagyon tudatos, és nem változik attól függően, hogy mit kíván a közönség. A jó DJ ráhangolódik az emberek energiájára. Sokszor eltervezek egy szettet, megcsinálom, megnézem, hogy mi, mivel működik, majd amikor oda megyek a helyszínre, megérzem, hogy teljesen más a vibe, vagy épp a korosztály.

Mindig arra próbálom hangolni azt, hogy mit játszok, amit épp ott az adott közönség energiája kíván. Nemrég egy esküvőn DJ-ztem, ahol a pár előre megkért, hogy milyen zene legyen, csak modern számok. Elkezdtem, és láttam, hogy ücsörög a násznép, nagymamák, nagypapák, nagynénik, hatvan pluszos vendégek, akik semmit nem tudtak ezzel a zenével kezdeni, mert életükben nem halottak még house trans-t.

Úgyhogy kicsit belekevertem a 80-as éveket és egyből láttam, hogy velük az rezonál. Elkezdtek felállni, táncolni, nagyon jó érzés volt. Szóval a DJ-zés egy párbeszéd a közönség és a lemezlovas között.

Hol lehet téged megtalálni DJ-ként?

Az igazi táncolós bulikon például a Toldiban, egy vintage boltban, a Komondorsban, meg itt-ott, amott, ahol buli van. Sundae folyamatosan alakul, egyre több a megkeresés, most elkezdtünk egy csak csajokból álló DJ kollektívát kialakítani. Nyilván vannak olyan stílusok, amikről tudom, hogy nem fekszik, de igyekszem minden fajta stílust játszani, az amapianótól kezdve afrobeatsen át az R&B hiphopig, vagy brazil dolgokat, szóval tényleg nagyon sok műfajon belül mozgok.

Néha elgondolkozom, hogy kicsit le kellene szűkítenem a határokat, de magam is rengeteg fajta zenét szeretek. Inkább arra vágyom, hogy ott legyek a közönséggel és együtt élvezzük a zenét.

Nemrég a disztribútor ügynökséged segítségével kijutottál Brightonba. Milyen volt az út és milyen érzés külföld felé is bontogatni a szárnyaidat?

Egy showcase fesztiválra mentünk, amit úgy lehetne leírni, mint egy borkóstolót, ahol kiválasztod, melyiket viszed el a saját boltodba árusítani. Magyarországon is létezik hasonló esemény, a Music Hungary Showcase, ami kifejezetten magyar előadóknak szól. Különböző helyek promóterei, menedzserei látogatnak el, megnézik a fellépőket, és ha valamelyik előadó megtetszik nekik, akkor lefoglalják a következő évre. Friss hangokra, még be nem futott tehetségekre vadásznak.

Brightonban most nem volt fellépésem, de más magyar előadóknak igen, akik angolul is zenélnek vagy van angol nyelvű daluk. Egy külföldi showcase-en a Kollár Dea projekttel most még nem lenne releváns fellépni, mert magyar nyelvű. Viszont nagyon hasznos volt, szuper kapcsolatokat kötöttem, megismertem sok londoni producert, fellépőhelyet, DJ kollektívákat.

Tervezel a jövőben külföldön élni, alkotni?

Mindenképpen. Nem a közeljövőben, nem jövőre, de hosszú távon mindenképpen azt érzem, ahhoz, hogy kiteljesedjek művészileg, szükségem van külföldi tapasztalatokra.

Mire számíthatunk tőled a közeli jövőben?

Idén érkezik az album, szépen lassan készül. Tervezem, hogy a közösségi médiát jobban beindítom, ahol nem csak a zenémet, hanem engem, mint előadót is jobban megismerhetnek a követők. Inkább beszélgetős, interaktív tartalmakra gondolok, mert nagyon szeretek beszélgetni, főleg lányokkal. Nagyon szeretem a „girly talk-ot”, és úgy érzem, hogy ez hiányzik a hazai platformokról.

Szeretnék többet kommunikálni, nem csak a zenén keresztül, hogy megismerjék azt az oldalamat is, ami a dalokon keresztül nem jön át.