Zöldborsóbabák és varrott képek - Kortmann Járay Katalin és Mendreczky Karina közös kiállítása Bécsben
Két magyar művész, Kortmann Járay Katalin és Mendreczky Karina alkotásaival nyílt meg idén Bécs új kiállítótere, a Salon. A kiállítás apropóján beszélgettünk művészetről, családról, ökológiai válságról és újrahasznosításról, de szóba került a divat, A vadhattyúk című mese, valamint Saláta Sára is.
Annak ellenére, hogy nem egy városban élnek, Katalin és Karina összeszokott páros, és bár külön-külön is kiállítanak, ez már a negyedik közös projektjük.
Mióta dolgoztok együtt?
Katalin: Tizennégy éves korunk óta vagyunk barátok, azóta követjük egymás tevékenységét. Gyerekkorom óta rajzolok, a gimnázium után az Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskola kétéves képzését követően a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakára jelentkeztem. Az öt év alatt a rézkarctól a litográfián át a linómetszésig klasszikus grafikai eljárásokat tanultam. A legizgalmasabbnak az átnyomásos fotóalapú technikákat találtam; a képet különböző anyagokra nyomtathatjuk.
Karina: Nem szakadtunk el egymástól a tanulmányaink idején sem. A gimnázium és az óbudai képzőművészeti iskola után a bécsi iparművészeti egyetem, az Angewandte képgrafika szakán diplomáztam. 2016-ban Bécsben készítettük az első közös installációnkat.
A diploma megszerzése után egyikőtök Bécsben, másikótok Budapesten maradt?
Karina: Diplomamunkámmal egyedüliként elnyertem a Kunsthalle művészeti díját, mely egy nagyobb kiállítás megrendezéséhez biztosított lehetőséget. Ezután egy bécsi galériához szerződtem, de ingáztam a két főváros között.
Bozó Szabolcs rendkívüli sikertörténete
Katalin: Münchenbe költöztem, de egy fél év után hazajöttem, majd Berlinbe mentem, ahol gyakornok lettem volna, de kiderült, hogy a művésznő babát vár, így a munka elszállt. Jött viszont egy szerelem; a jelenlegi férjemet, Pault Berlinben ismertem meg, összeköltöztünk, és huszonhét éves voltam, amikor megszületett az első fiam, Jakob, négy évvel később a második, Jonas. 2020 óta Budapesten élünk, többek között azért, mert a gyerekeknek hiányoztak a nagyszülők.
Hogyan alkottok?
Katalin: Bár hasonló témák érdekelnek, külön alkotunk, majd megmutatjuk egymásnak. Közös kiállításainkra részletes látványtervet nem készítünk, minden installációnk egy kiterjesztett kollázs, a kiállítótérben dől el az egyes elemek végleges helye. Karina nosztalgikus grafikái női felmenőinkről és az én groteszk szobraim egymást borzolják. Egyébként volt egy közös műtermünk a Fiatal Művészek Stúdiójában, de rövidesen mindkettőnknek lesz saját.
Karina: A grafikai munkáimat méretük miatt egy bécsi grafikai műhelyben készítem. Főleg japán papírra nyomtatok régi családi fotóalbumból kiemelt motívumokat, melyeket Budapesten varrok össze.
Jól értettem, varrod a képeidet?
Karina: Igen, a japán papír bár vékony, de elég erős, így jól varrható, és hímezni is szoktam.
Bécsben, a Museumsquartierben kiállítani nem kis dolog. Kitől jött a felkérés?
Karina: Tavaly volt már egy sikeres közös bécsi kiállításunk a Paralel Vienna keretében, ezután kért fel minket egy osztrák kurátor, Verena Kaspar-Eisert egy újabb tárlatra.
Katalin: Egy hétig építettük kiállításunkat a Museumsquartierben. Korábban egy nagy területű képregénybolt volt itt, ebből lett a Salon elnevezésű kiállítóhely, amit egy dokumentumfilmes páros munkáival és – kontrasztba állítva – a mi líraibb műveinkkel avattak fel. Egy bejárható térben helyeztük el az elemeket, sokat a földön, a homokba; érdekes volt látni, hogy gyakran a gyerekek fedezték fel a szokatlanabb helyeken lévő tárgyakat, ők hívták fel a felnőttek figyelmét bizonyos részletekre.
Nagyon szeretem az egyik szobrodat, ami egy kinyílt zöldborsó, a héjban pedig babafejek láthatók. Ezek a fejek más munkáidban is visszaköszönnek. Jut eszembe: hogyan fér össze az alkotói lét és az anyaság?
Katalin: Érdekes, hogy van, aki ezt a szobrot ijesztőnek találja, más imádja. Biztosan hatott rám egyik kedvenc gyerekkori mesém, a Saláta Sára, amiben a szereplők antropomorf, egyszerre kedves és morbid lények. Munkáimban is megjelenik az anyaság témája, a burok fogalma.
Az alkotás olyan, mint egy vállalkozás, amivel nem lehet leállni, de igyekszem egyensúlyban tartani a művészeti tevékenységet és a gyerekekkel töltött időt.
A férjem nagy segítség, remek apa, maximálisan támogat mindenben, de nem helyettesíthet.
Visszakanyarodva a szobraidra: feltűnően sok a növény, míg Karinánál erős a nők ábrázolása.
Katalin: Aggódom, hogy mi lesz a gyerekeimmel, erősen foglalkoztat az ökológiai válság problémaköre. Emiatt az alkotás is folyamatos önellentmondás, hiszen tulajdonképpen „felesleges” tárgyakat gyártunk. Igyekszem nem az eladhatóságra koncentrálni, inkább az újrahasznosításra, hogy hogyan lehet egy szobrot átalakítani, az anyagot ismét felhasználni.
Karina: Csak személyes, családi vonatkozású, főleg nőket ábrázoló képeket használok műveimhez. A családomban egyébként több generációra visszavezethető a varrás, hímzés szeretete, a textilek gyűjtése. A nagymamám gyógynövényeket is termesztett, így talán nem véletlen, hogy visszatérő motívumom a csalán és a kamilla. Egyik kedvenc gyerekkori mesém a Vadhattyúk, abban is jelentős szerepet játszik a csalán.
A divatot mennyire követitek?
Karina: Imádom a divatot, követem is. Szeretem kombinálni az új ruhákat a vintázzsal, de előnyben részesítem a turkált holmikat.
Katalin: A Vintedet még Németországban kezdtem használni, és nagyon jónak tartom. Jó ideje nem feltétlenül a márkákra figyelek, inkább az anyagösszetételre. Tapasztalatom az, hogy a H&M prémium ruhái tartósak, leértékelésekkor pedig kifejezetten jutányos áron kaphatók.
Stylist: Pintér Judit
Smink: Leányfalvi Vanda
Haj: Szanyi Zsuzsa
Karina:
Kockás zakó, farmer, fehér trikó H&M
Fülbevaló COS
Nyaklánc és cipő Karina sajátja
Kata:
Metál felső ZARA
Farmer H&M
Fülbevaló COS
Nyaklánc és cipő Kata sajátja