Karafiáth Orsolya: Otthonos érzés

"És a téboly újraképződött"
"És a téboly újraképződött"
Fotó: Aniko Aliyeva

És azok a csövek! Ezekről a még a barkácsboltban sem tudták, micsodák, de ő pontosan értette, miről beszélek! Anna tágra nyílt szemekkel hallgatta Mikit a telefonban. Sosem hitte volna, hogy a csöveket, csavarokat, szerelési módszereket meg az ütvefúrót romantikus kontextusban hallja valaha. Miki el volt ájulva Anna barátnőjétől, Livitől. Nem hiszem el ezt a nőt, lelkendezett.

Tényleg ő maga verte le a vakolatot a garázsban, egészen a téglákig. És aztán a legjobb döntést hozta. Hogy úgy hagyja az egészet, nyersen! Aha, felelte Anna, elég kevés meggyőződéssel a hangjában. Az egészet végighallgatta már Livi előadásában is. Nem hiszem el ezt a csávót, kezdte ő is. Megmutattam neki az alagsor alaprajzát, és figyelj, az soha nem jutott volna az eszembe, amit javasolt. Hogy galériázzam be a belső holt teret!

És volt rá tippje, hogyan lehetne az egész a végén szinte láthatatlan.

És akkor elfér oda az össze régi irat meg lim-lom, amit nem lett volna szívem kihajigálni. Kicsit erős volt mindez a véletlen első találkozás után, Annánál.

glamour plusz ikon Karafiáth Orsolya: „Engem nem lát összeomolva senki. Csak én tudom.”

Karafiáth Orsolya: „Engem nem lát összeomolva senki. Csak én tudom.”

Miki ugyanis csak felugrott egy könyvért előző nap, és Livi is épp fenn kávézott Annánál, aztán annyira jót beszélgettek, hogy ottmaradtak egy összeütött vacsorán. Annát amúgy korábban is csak mérsékelten kötötte le Livi Nagy Projektje. Barátnőjén ugyanis a válása után felújítási téboly tört ki.

Persze ennek egy része érthető volt: a ház feléből csak egy erősen lelakott lakást tudott venni, és tényleg logikusnak tűnt, ha a munkák egy részét megcsinálja maga. Legalábbis nála volt logikus, mert negyvenöt kilós kis nőket ritkán látni azokkal a hatalmas szerszámokkal, amikkel ő kacagva ment neki a nagy feladatnak. Livi betonozott, csempézett, csiszolt és fúrt. Tapétázott és festett.

Már rég túlmutatott ez az egész a spórolási megfontolásokon: igazi szenvedély vezette.

Miki pedig képzőművész volt, de olyan, aki többféle anyaggal dolgozik, installációkat és szobrokat épít, sőt, sokszor maga alakítja ki a kiállítótereket is. Ő is válás után volt, ő is új lakásban. Nem mondod, hogy te egy polcot nem tudsz felfúrni, nevetett Livi, mikor arról esett szó, miért áll még mindig becsomagolva, amit már több hónapja megvettek. És nahát, nem hiszem el, hogy a konyha is milyen állapotban van.

Miki egyből ugrott, hogy ha nem tolakodás, akkor ő átjönne valamikor külön és helyrepattintja a bejárati ajtó elvetemedését is. Én is jövök, vetette fel Livi, mert a knútolást simán rámbízhatod. Mi van, nézett Anna. Azok meg ketten elkezdtek mindenféle szakkifejezésekkel dobálózni, a legnagyobb egyetértésben.

Hát így kezdődött.

Aztán jöttek a kérdések, persze szigorúan külön-külön vonalakon. Van valakije most Livinek? Miki mikor vált el? Milyen volt a felesége, ugye egy elviselhetetlen perszóna? Livi férje unalmas volt? Érdekelte őt a festékek típusa, értett a tervezéshez? Mivel pácolta a kinti bútorokat? Anna, mondták mind a ketten, szerveznek kell még egy vacsorát! Hogyisne, mondta mindkettőjüknek Anna. Hogy üljek csak megint közöttetek, míg ti szétbontjátok és felépítitek a világot, mint egy sült hal.

Tényleg, süthetnénk halat, sikkantotta Livi, és Anna kapitulált. Jó, legyen. Gyertek megint.

És a téboly újraképződött.

Szigetelőanyagok, hangtompítás, burkolás. Anna akárhányszor próbált valami más témát bedobni, félrement. Mit olvastatok legutóbb, próbálkozott, mire Livi benyögte Diane Lane-től a Napsütötte Toszkánát, ami persze hogy egy házfelújításról szólt, amire Miki csillogó szemekkel Alice Cavanagh Sunnyside - A ház amit építettünk című regényére ugrott. Én Ibsen Solness építőmesterét javaslom nektek, sziszegte Anna gonoszul.

glamour plusz ikon Karafiáth Orsolya: Crazy Vénusz

Karafiáth Orsolya: Crazy Vénusz

De a másik kettő csak nevetett, és Livi bekapcsolta a gépét, és a padlólapok rafinált elrendezését kezdte mutogatni. Azonos a szeretnyelvük, sóhajtott magában Anna. Igaz, kissé sajátos: a felújítás maga.

Aztán egy fél év múlva már nem is csodálkozott, mikor Livi és Miki örömmel tudatta vele, hogy oké, tudják őrültség, de találtak egy új helyet. Pompásan lelakott, szinte romos, ragyogott Livi. Miki csak annyit fűzött hozzá, hogy idővel aztán a tetőtér is megvehető, szóval ahogy ez kinéz, rengeteg, hosszú évekre elég dolguk lesz vele.