Karafiáth Orsolya: A tánc
Anya teljesen rápörgött a szalagavatóra. Természetesen jelentkezel a palotásra, parancsolt rám és a keringő meg, remélem ebben egyetértünk, az alap. Nyilván, az elsők között vagyok a listán, néztem mereven a szemébe. Anyám nem vette az iróniát, révülten bólogatni kezdett.
Egy életre szóló emlékek ezek, lett könnyes a szeme, én meg lenyeltem a megjegyzést, hogy persze, a te életedben valóban esemény volt ez a hülyeség. Én tíz emelet magasról leszarom. Még az osztálytáncban sem veszek részt, nemhogy ezekben a baromságokban, suttogtam aznap este Kakas, a barátom fülébe, aki a rivális gimibe járt. Nyilván nem süllyedünk idáig, vigyorgott rám.
Szalagavató, komolyan mondom, köpött egyet. Amúgy tök jó, hogy te is úgy állsz hozzá, ahogy én, tette még hozzá. Nálunk is minden csaj be van zsongva, rémes. Nevetséges az egész, néztem a szemébe. Persze azért náluk nem volt akkora szánalomhegy a program, ők a Rocky Horror Picture Showból adnak elő. Kakasra nyilván a főhős, Brad Majors szerepét akarták rátukmálni, ő volt a legjobb pasi az osztályból, aki ráadásul énekelni is tud.
De nekem dumálhatnak, mondta, van jobb dolgom ennél a baromságnál. Különben is, vigyorgott rám, mi tudjuk, hogy a rock ’n' roll az nem egy tánc. És rögtön el is kezdjük üvöltözni az utcán, hogy „És azt üvöltöm az utcán…”, és Kakas megragadott, táncra perdültünk, amit ugyan nehezen lehetett volna valódi táncnak nevezni, egymásba kapaszkodva, ugráltunk. Jobb is, hogy mi nem táncolunk, nevetett Kakas.
Te például kábé olyan kecses vagy, mint egy bakkecske.
És bár igaza volt, azért rosszul esett. Éjjel kifulladva estünk be hozzánk. Próbáltunk lopakodni, anyámék már virágos hangulatban szoktak lenni este tíz felé, így abban reménykedtem, hátha nem hívnak be minket a szokásos bulijukba.
Karafiáth Orsolya: És a seb is valódi, amit okozott
Ha virág, akkor valami hervadóféle lehetett, anyám eléggé lekonyult állapotban volt már, apám aludt. Gyertek csak be jómadarak, rivallt ránk anya. Kakas csipkedett, hogy figyelj, tegyél úgy, mintha nem hallanád, de ez sajnos csak hergelte anyát. Apa csinálta ezt vele, amúgy velem is mindig, úgy tett, mintha ott se lenne, ott se lennék.
Anya ezért mindig egy fokkal hangosabban beszélt, kellemetlenebb dolgokat mondott, és mindig a megfelelőnél korábban robbantotta ki a balhét. Ne tegyetek úgy, mintha nem vennétek észre, szakadt el most is, és rántotta meg Kakas csodálatos és színes, nehezen beállított taraját. Gyertek, mulassunk együtt, húzott be minket a szobába. És itt beleállt a görcs a gyomromba, hogy kezdődik, hogy na, ez a a rock ’n’ roll, itt minálunk a nappaliban.
Gondolom, a szalagavatóról is beszéltetek, jaj, de izgalmas, te, Kakas, hosszan beszélgettem ma a mamáddal, mondta az anyám, hogy az Anna gimijében vendég-táncolsz a keringőben, mert náluk nem volt elég fiú. Kakas anya háta mögött mutatta, hogy anyámnak tuti elmentek otthonról, ami azért is volt hihető, mert anya már szaladt is a lejátszóhoz, betolta a Neotont, és elkezdte a csábtáncát.
Hé, uram, jöjjön énvelem, vonaglott, és hogy nélküle üres a Place Pigalle, és negédesen mosolygott, és jobb keze a saját bal vállán, bal keze a saját jobb csípőjén, és imádkoztam, hogy ez ne menjen tovább, de ment, és anya lassan ráfonódott Kakasra, aki már hullavörös volt, de táncolt vele, és egy ponton azt vettem észre, mintha élvezné is. Basszus, az anyám egy vén ribanc, vágott belém, aztán az, hogy basszus,
az anyám még nincs negyven és körülzsongjak a férfiak.
Na ez sem egy kibaszott tánc, kapcsoltam ki a zenét. Komolyan, anyám azt hiszi, mindenki úgy táncol, ahogy ő fütyül. Te hiszed azt, meredt rám Kakas, mire finoman megkértem, hogy húzzon haza.
Másnap elkértem anyámtól a pénzt a három táncórára, előre és egyben, amit szépen el is mulattunk Kakassal. A ruhakölcsönzésre sajna nem tudtam anyát lenyúlni, mert ki tudja miért, de emlékezett, hogy az benne volt a megemelt osztálypénzben. De hétről hétre minden este tovább maradtam el, mondván, még gyakorlunk. Az egész kerületben nekünk volt amúgy a legbénább osztálytáncunk, valami skót népi izét adtunk elő, fiúk-lányok vegyesen skót szoknyába keringtek, mint akik már délelőtt berúgtak.
Persze nálunk is voltak nagyra törő tervek, a salsától az agyonkoreografált tangón át a Dirty Dancing záródaláig. Hatalmas összecsapások, viták előzték meg a végeredményt, ami még csak nem is kompromisszum volt: mire a viták elcsitultak volna, és az osztály megállapodott abban, hogy a Hotel Menthollal menőzünk iszonyat jó rockabilly cuccokban, az összes normális tánctanár foglalt volt,
így nekünk csak az osztályfőnök tesója, a falábú Laci bá jutott.
Ám addigra a jelmezkölcsönzők is kiürültek. Laci bá felvetette, hogy duplatripla irónia, de csináljunk együtt egy vicces kacsatánc koreót, és én ekkor dobbantottam végleg. A skót jelmezek viszont megmaradtak az egyik kölcsönzőben, ami el is döntötte a kérdést.
El sem mentem volna amúgy a béna bálunkra, ha nem áll elő a vészhelyzet: az egyik fiú megbetegedett. Könyörögve hívott az ofő, hogy simán megtanulom egy délelőtt, csak ugrabugrálni kell, egy bakkecske is meg tudná csinálni. Hát, este sírva azt gondoltam, hogy egy bakkecske legalább az irányt nem rontotta volna el. Mert amikor bevonultunk már a keringő előtt a takarásba, akkor láttam meg Kakast.
Vandával, a volt barátnőjével. Keringőruhában. Forgott velem a terem, forgott a gyomrom. És az idő is, valahogy furán, mert mi jöttünk, és én láttam, hogy Vanda és Kakas a kijárat felé araszolnak. Mint akit megdelejeztek, rohantam utánuk, tomboltak a skót dudák, a többiek meg, mert azt hitték, változott a koregárfia, rohantak utánam. Az üvegablak állított meg minket.
Azon pedig, hogy anyám meg apám, akik soha egy szülőin meg nem jelentek a négy év alatt, a bálra beestek, ráadásul józanul, már kiborulni sem maradt erőm. Ki táncol, és ki fütyül, jutott azóta nagyon sokszor az eszembe. Akkor se tudtam, most sem tudom. Kakassal mindenesetre nem találkoztam többé.